[Supernatural Movies]

Élménybeszámoló: RDT

2013. március 29. - REMY

A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz.” – Polgár Ernő

A héten volt szerencsém megtekinteni 4 diákszínjátszó csoportot, akik az RDT (Regionális Diákszínjátszó Találkozó; A Dél - dunántúli régió legnagyobb diákszínházi eseménye, az Apolló Kulturális Egyesület szervezésében az ODE támogatásával.) keretein belül léptek fel. Közülük az egyik – hozzám legközelebb álló – csapatról szeretnék néhány gondolatot megosztani, akik a kezdő státuszuk ellenére remekül helytálltak, és kiérdemelték a nézők vastapsát. Név szerint, ők a rAdyr SC, és a darabjuk címe pedig a TéVége.

képp.JPG

Manapság rengeteg fiatal rabja a TV-nek, a számítógépnek, vagy az okostelefonnak. Sokan közülük ki sem járnak a szabadba, és nem csodálják meg a friss levegő adta lehetőségeket; Udvaron játszás, vidámparki móka, fagyizás, stb. Részben érthető, hiszen a kapcsolatot fenn tudják tartani a facebookon keresztül, a híreket a neten megkapják, s ezáltal nem is nagyon akarnak kimenni a házból. Ha meg netán kimennek, akkor nem biztos, hogy csak a jó dolgokkal találkoznak, például tüntetések, harag, miegymás. Jelen esetben a fiatalok otthagyják a szobában a TV-t, és kimerészkednek a szabadba. No, de mihez kezdjenek kint? Még ők sem tudják…

Társadalomkritika a javából, mely a jelenlegi fiatalságot érinti. Ugyanakkor a tálalás csak részben ment rá az üzenet komolyságára, mert a rendező sok-sok humorral fűszerezte meg az alkotást. Ez érthető, és jó lépés volt, hiszen egy diákszínjátszó fesztivál keretein belül a szórakozás a legfontosabb, amit a rAdyr SC-nek hála meg is kaptunk.

Mint mondtam a színészek kezdők voltak, és ez volt az első fellépésük. Bár ennek a nyomát sem láthattuk, mivel remekül mozogtak a reflektorfényben, és olyan karaktereket, jelenetek kaphattunk tőlük, mint a kedves, ám harapós kutya, Zsolti, aki örömmel veri a feleségét, a Vöcsök Travel utazási iroda reklámozója, a műtét, ahol mindent felhasználnak a cél elérése érdekében.

A közönségnek nagyon tetszett a darab, ám a zsűri nem abban a fogadtatásban részesítette őket, mint amit megérdemeltek volna. Persze részben elfogadható a véleményük, hiszen ők a szakmabeliek, de az egyértelmű dolgokba való belekötés már-már a szőrszálhasogatáson is túltett. No, de a közönség a lényeg, és őket megnyerték, és ez a legfontosabb. Gratulálok az összes fellépőnek. Remélem, láthatom majd még őket együtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr395183365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása