Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Kolibri kód / Hummingbird (2013)

2013.05.13. 00:01 REMY

Robin Hood, 2013-ban Londonban él, és ki van gyúrva, valamint kopasz, és a lóhát helyett a kocsit választotta. Az Oscar díjra jelölt forgatókönyvíró Steven Knight első egész estés filmjében, Jason Statham nem csak verekedik, hanem színészkedik is. Az akciósztár köré egy remek storyt raktak be, így kijelenthető, hogy az egyik legkomolyabb filmje lett a Kolibri kód.

humm.jpg

Joey Jones egy különleges egység katonája volt, de a szolgálata alatt elkövetett dolgai miatt menekülnie kellett a hadbíróság elől. Egy választása volt, mégpedig az utca, ahol hajléktalanná vált, egészen addig, amíg drogdílerekkel nem került összetűzésbe, hiszen a menekülése során beesett egy több hónapig üresen álló luxuslakásba, ahol mindent megtalált, ami egy jobb élethez kellett. Joey azonban ezt az alkalmat arra használta ki, hogy rendbe szedje magát, munkát találjon, és a keresett pénzből a hajléktalan társain segítsen, valamint azokon, akik rászorulnak…

Steven Knight a Gyönyörű mocsokságok forgatókönyvéért kapott jelölést az Akadémiától, de most kipróbálta magát a rendezői székben is. Első próbálkozásra nem is lett rossz, hiszen a filmet jól összerakta, egyetlen egy hibával, ami nem más, mint a forgatókönyv. Elvileg ő pont azt a szakterületet keni-vágja, mégis ott hibázott. A story élvezhető, de nem elég mély ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. A karakterfejlődések nincsenek jól megírva, hiszen az egyik pillanatról a másikra történnek a változások, vagy éppen ellenkezőleg, a várt változás késik.

A story mélysége ott hiányzott, amikor az utcai életet akarta bemutatni a film, valamint az ott lévő emberek állapotát, mindennapjait. A képi világot megteremtették hozzá, de mégsem éreztük át a sanyarú sorsukat, pedig volt egy ember a stábtagok között, aki megteremthette volna a hangulatot a zenéivel, hiszen az Anna Kareninában olyan zenéket szerzett, amit az Oscar gálán is jutalmaztak egy jelöléssel, de itt ő is tudása alatt teljesített. Ő nem más, mint Dario Marianelli.

humm2.jpg

A sok hiba ellenére mégsem tudok haragudni a filmre, mert élveztem a játékidőt, és egyszer sem éreztem, hogy unalomba fulladt volna az alkotás. A történet tetszett, Statham még mindig jó, és a többi karakter is elfogadható volt.

A Kolibri kód tehát nem egy világmegváltó film, mert ahhoz minden tekintetben kevés, de simán élvezhető film, amit ha moziban nem is, de otthon mindenképp érdemes megnézni. 6/10

Ha tetszett a poszt, akkor dobj egy like-ot a Facebook oldalamra is!

Címkék: akció thriller

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr125297041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

monddazigazatmar 2013.05.13. 20:04:41

El ne higgye már senki! Unalmas, érdektelen logikátlan szarság. Simán elhittem volna hogy magyar film.