[kritika] Bombajó bokszoló (1982)

2014. június 25. - REMY

1982-ben az olaszok megcsinálták a saját Rocky filmjüket, mely végül a Bombajó bokszoló címet kapta. A főszerepben Bud Spencer volt látható, aki bár itt is szép számmal osztogatta a pofonokat, de összességében jóval visszafogottabb volt, mint általában, ami sajnos rá is nyomta a bélyeget a filmre.

bud.png

Nem lehet valami jó érzés úgy kelni, hogy egy csapat ember szorgosan bontja szét a hajódat. A sportvilágban csak Bombázóként ismert kapitány a „hajótörés” után kénytelen a parton munkát keresni, ahol ahelyett, hogy rábukkanna egy jól fizető melóra, összefut Jerryvel, akit kénytelen megmenteni. Jerry ezt azzal hálálja meg, hogy elviszi őt a helyi amerikai csapathoz, ahol a hírhedt bokszoló összefut a régi nagy ellenfelével, aki közrejátszott abban, hogy anno abba kellett hagyni az ökölvívást…

A film többször is megkapta, hogy az Akit Bulldózernek hívtak című alkotás folytatása, mely ugyebár négy évvel korábban készült, mint a most említett mű. Hivatalosan ugyan nem tekinthető folytatásnak, de ennek ellenére több országban is úgy reklámozták a filmet, hogy A Bulldózer visszatér!

Na, már most eléggé nehéz helyzetbe kerültem, mert valószínűleg keresztre fognak feszíteni a mostani kritika miatt, hiszen hogy képzelem azt, hogy leszólok egy Bud Spencer filmet, amikor azok csak és kizárólag jók lehetnek. Hát nem! A Bombajó bokszoló alig jobb egy közepes filmnél, és az a bizonyos plusz is csak Bud Spencer miatt volt benne. A történet nem is nagyon lényeges, mert ilyenkor sosem azaz elsőszámú kérdés, hogy vajon mennyire csavaros a story, hanem hogy a színészek mit alkotnak benne. Bud Spencer jó, csak keveset szerepel benne. Azok viszont, akik rontották az összképet, túlságosan is sokat. Legfőképpen a történetben is fontos szerephez jutó Jerryről van szó, aki másfél perc után elérte azt, hogy megutáljam. Ennyire idegesítő karaktert ritkán lehet látni a filmvásznon, de most megtörtént, és túl nagy teret kapott. Továbbá fontos megemlíteni Jerry húgát, Suzannat is, valamint Jerry tanítványait is. Valószínűleg ragályos lehet az a viselkedés, mert katasztrófa volt az összes.

bud2.png

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb Bud Spencer (+ Terence Hill) filmben akadnak efféle karakterek, de azok viccesek, lehet rajtuk röhögni, míg itt inkább csak elrontottak mindent. Összességében felejthető film a Bombajó bokszoló, és nem csak az említett karakterek miatt, hanem amiatt is, hogy sem a rendező, sem a forgatókönyvíró nem tudta, hogy mit is akar igazán, mert keverték a vígjátékot a drámával, de végül csak egy keszekusza végeredmény született meg, amiben egyedül Bud Spencer értékelhető. 5,5/10

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr166285257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bandigyerek 2014.06.25. 16:04:02

a seriffes filmjei is szarok voltak szerintem.