[Supernatural Movies]

[kritika] A Flintstone család (1994)

2014. július 28. - REMY

Nem a legegyszerűbb a sikeres rajzfilmeket a filmvászonra álmodni, és ezt az 1994-es Flintstone család is bizonyította. A Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki története egészen a 60-as évekig nyúlik vissza, amikor is Joseph Barbera és William Hanna megálmodták, majd műsorra tűzték Frédiéket. Kezdetben 1960-1966 között futott a sorozat a televíziók képernyőjén, de a sikerek után a későbbi években is előszeretettel sugározták a rajzfilmet. Ahogy teltek az évek, úgy egyre többen próbáltak újítani a Flintstone család történetén, aminek végül a legkockázatosabb projektje az 1994-es mozifilm volt John Goodman és Rick Moranis főszereplésével.

flint1.jpg

Frédi egy pályázat során a bányából egészen egy főnöki állásig jut, ahol mondhatni korlátlan hatalom kerül a kezébe. Azt természetesen nem sejti, hogy a háttérben egy álnok elnök próbál meg rajta keresztül meggazdagodni…

Bár én a filmet a mai napig szívesen megnézem, és röhögök Frédi idióta poénjain, de nem szabad elfelejteni, hogy az egész projekt egy halott ügy volt már akkor, amikor megálmodták, hogy élőszereplős változat készül a Flintstone családból. Frédi és Béni történetét ugyanis nem lehet ennél jobban felvinni a filmvászonra. Hiába a fejlettebb CGI, hiába a nagyobb költségvetés ez a rajzfilm soha nem fog igazán jól működni élőszereplős változatban, pláne úgy, hogy John Goodman se lesz már fiatalabb.

Apropó színészek… John Goodman kiköpött Frédi! Zseniális casting, nem is lehetett volna jobb embert találni a szerepre. De igazság szerint ez majdhogynem az egész filmre igaz. Rick Moranis is jó választás volt Béni szerepére, Elizabeth Perkins is jól hozta Vilmát, valamint a kicsit duci Rosie O'Donnell is egészen jó volt Irma szerepében. Összességében a színészekkel nem volt gond, de maga a hangulat a túl műanyag látvány miatt nem volt az igazi. A történet pedig nagyon banális volt.

flint2.jpg

A film igazából John Goodman miatt válik nézhetővé, de ha nem vagy rajongója a színésznek, vagy nem a 90-es években láttad gyerekként az alkotást, akkor nem hiszem, hogy érdemes lenne nekiülni, mert a nosztalgiafaktoron kívül nem sok értékelhető dolog van benne. A Flintstone család 2000-ben kapott egy előzményfilmet is, de az annyira rossz lett, hogy azzal már vallatni lehet.  5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr256500949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phteven 2014.07.28. 16:27:14

Nem volt ez annyira rossz. Sőt... Ahhoz képest, hogy mennyire el lehetett volna rontani, annyira nem lett rossz.

Túrós (törölt) 2014.07.28. 17:00:45

legalább Halle Berry nagyon dögös benne

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.28. 17:39:00

ez az első rész még egész vállalható a másodikhoz képest. nah az legalja.

wirth6 2014.07.28. 19:43:25

Két ponton nem értek egyet: egyrészt szerintem Rosie O'Donnel borzalmas választás volt Irma szerepére, másrészt nekem a trükkök (pl CGI) se tűnnek olyan jónak (1994-ben járunk, egy évvel a Jurassic Park után).

walter sobchak 2014.07.28. 19:55:35

Huh, na ez az a film, amit én nagyon szeretek, de ha valaki epét hány tőle, megértem. Mivel a sztori nem túl bonyolult, ezért tényleg csak a kőkor-modernkor megoldásokat, az eredeti sorozat felé tett főhajtásokat és a cameókat lehet benne értékelni (szerintem).

Igazából nem meglepő az, hogy így leszerepelt ez a film a kritikai fogadtatást tekintve. Az amcsiknak ez a mese "szent dolog", az 50-es, 60-as, 70-es években születettek ezen nőttek fel, kb. mintha nálunk egy Mézga Géza vagy Pom-Pom meseadaptációt csinálnának meg filmnek. Ugye az azóta felnőttek semmilyen változtatásnak nem örülnek (hisz ugye az a gyerekkoruk), márpedig egy filmhez sok mindenen kell változtatni, és a színészválasztáson már megbukhat a vállalkozás.

John Goodman hasonlít Frédire, viszont Rick Moranis Bénire egyáltalán nem. Rosie O'Donell akkora melléfogás volt Irmának (Bettynek), hogy az amerikaiak nagyon haragudtak érte. Rosie O'Donell sokkal kövérebb, mint Irma, ráadásul O'Donell elég híres (ha nem híresebb) a politikai szerepvállalásáról, ugyanis melegjogi aktivista. Egy konzervatív-republikánus nézőnek egy ilyen húzás majdnem olyan volt, mintha nálunk Mézga Kriszta szerepére Steiner Kristófot kérnék fel :D. Nem véletlen, hogy be is választották az egyik legrosszabbul kiválasztott rajzfilm-adaptációs szereplőnek :).

A filmes cameók viszont nagyszerűek, még így magyarként is, hát még azoknak, akik jobban ismerik a szereplőket. Elizabeth Taylor tökéletes volt az anyósnak (még ha nem is hasonlított a rajzfilmbeli megfelelőjére, aki kb. Frédi volt nőben :D). De Jay Lenót, a Barbera-Hannah párost is fel lehet fedezni a filmben :). Persze ezek a hülye Flinstones-nevek is jobban hangzanak angolul. Ja, és Halle Berry iszonyat dögös volt, de talán még durvább, hogy akár ma is eljátszhatná ugyanezt a szerepet, pedig 20 éves a film... :)

Ja, a magyar változathoz annyit, hogy biztos nagyon egyedül vagyok a véleményemmel, de engem a rímbe szedett magyar szöveg már kisgyerekként is baromira idegesített. Igen, nagyszerű a magyar nyelv, igen, Romhányi írta, de egyszerűen fárasztó volt nekem. A film pedig itt ilyen rímbe szedett stílusban indít, és a végén már normálisan beszélnek a karakterek.

A második rész pedig a világ egyik legszarabb filmje, csak az elmúlt évek Adam Sandler-filmjei múlják alul. Szörnyű volt, és ráadásul olyan, mintha direkt ki akarták volna akasztani a nézőket a fogyatékoskodással.
süti beállítások módosítása