[Supernatural Movies]

[kritika] Legenda vagyok (2007)

2014. szeptember 03. - REMY

Will Smith a legenda! Ő az, aki túlélte az emberiség kihalását, és Ő az, aki képes felvenni a harcot a magánnyal és a sötétben járó szörnyekkel. Francis Lawrence a Constantine filmmel már megmutatta, hogy nem egy elveszett rendező, de a Legenda vagyok című filmjével végleg olyan direktorok közé írta be a nevét, akikre lehet számítani, ha jól szeretnénk szórakozni. Ugyebár ezt támasztja alá a legutóbbi filmje, az Éhezők viadala második része is, ahol újfent nem okozott csalódást.

legenda1.jpg

Robert Neville a Földön az egyetlen emberi túlélő, aki nem esett áldozatául a gyilkos vírusnak. Mára övé egész New York, és talán már nincs is rajta kívül más emberi lény a bolygón. A járvány miatt azonban egy új faj jött létre, így Robertnek nem csak a magánnyal, hanem a szörnyekkel is meg kell küzdeni annak érdekében, hogy tovább folytathassa a kutatásait, illetve, hogy életben tudjon maradni…

Sokak kedvence a legenda vagyok. Ezt valamilyen szinten meg is tudom érteni, hiszen Will Smith a főszereplő, illetve a történet se egy utolsó, Asylum szintű ökörség. Azonban a film nem hibátlan, sőt… a Legenda vagyok egy nagyon jól felvezetett, de a végén egy ligh-os akciómozivá átcsapó blockbuster, aminek legalább annyi hibája van, mint pozitívuma. De, azt nem lehet rá mondani, hogy nem szórakoztató, mert igenis az! Egyrészt a film egy kitűnő karakterdráma, amiben fontos szerepet kap a magány és az elszigeteltség érzés, valamint az emberi félelmek, másodszor pedig Will Smith-re se lehet panasz, ugyanis remekül hozza Robert karakterét. A kutyájával, Sammel a kapcsolata pedig remekül lett tálalva a kamerák előtt. Tehát összességében az első egy órája a filmnek mondhatni hibátlan. Hangulatos, nyomasztó, és érdekes. De végül jött az ámokfutás, és a teljesen felesleges akciózás.

Kezdjük ott, hogy látványügyileg rém gyenge a Legenda vagyok. A CGI pofátlanul szar, és ezt egy 150 milliós filmnél egyszerűen nem tehetik meg a látvánnyal foglalkozó szakemberek. Alapból már azt nem értettem, hogy a sötétben járó emberszerű szörnyeket miért nem sminkelt színészek alakítják? Sokkal „realisztikusabb” lett volna az egész, és még a szemünket sem bántotta volna a kinézetük. Emellett indokolatlannak tartottam a végső népírtást a szupererővel rendelkező szörnyek ellen. (Igen… miért is lett szupererejük azoknak a szürke izéknak?) Lawrence lassan haladó, flashback-ekkel operáló filmje végül nem tudott méltóképpen lezárni egy olyan történetet, ami igenis megérdemelte volna. Arra a kérdésre meg egyszerűen nem tudok válaszolni, hogy az eredeti, vagy az alternatív lezárás a jobb. Valamilyen szinten mind a kettőnél hiányérzetem van.

I Am Legend Movie Background 1 HD Wallpapers.jpg

Szóval a Legenda vagyok a hibái ellenére is egy szórakoztató karakterdráma Will Smith-szel, így érthető, hogy miért lett sokak kedvence, de én úgy gondolom, hogy Francis Lawrence nem végzett kitűnő munkát, mert ez a film sokkal többre volt hivatott. Mondjuk úgy, hogy nagyjából 70%-ot hozott ki az alapanyagból. Így a végső pontszám 7/10-nél nem lehet több, akármennyire is szeretem ezt a filmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr996642727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 02:06:22

Olvasd el a könyvet, ott szerintem nem lesz hiányérzeted a befejezésnél. ;) Plusz ott az is kiderül, hogy mi az értelme a címnek.

Igazából tényleg ez is a baj ezzel a filmmel, a regény valami koncepciót akart végigvezetni, itt meg inkább egy pörgős akció-thrillert akartak kihozni, csak így a végére nincs értelme az egésznek.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.03. 08:28:00

@danialves: ha jól olvastam a könyvhöz képest a befejezést eltolták a filmnél, nem?!

csaky000 2014.09.03. 09:15:11

Nekem sokkal jobban fájtak ezek a hibák, főleg azért mert az első fele annyira zseniálisan van felépítve a saját őrülete ellen kűzdő tudóssal, hogy a kutya halála után bekövetkező irányvesztés csak katasztrófális eredménnyel zárulhat. Sokat szoktam ezen a filmmen vitatkozni, mert rajtam kívül mindenkinek tetszik, számomra viszont egy akkora kihagyott ziccer, hogy nem tudok róla indulatoktól mentesen beszélni!

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.09.03. 09:24:07

@danialves: Na, most kíváncsivá tettél. Meglesem azt a könyvet.

@csaky000: Úgy lenne a legjobb, ha a váltásnál kikapcsolnám a filmet és nem nézném tovább. Akkor tökéletes. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 15:15:08

@doggfather: Hogy érted, hogy eltolták? (Elrontották vagy elcsúsztatták időben?)

Egyébként itt nem csak a befejezésről van szó, igazából az egész film egy más irányba megy, csak valahogy annak nincs igazán értelme, hogy másfél órán keresztül öljük a zombikat.
De mondjuk az első adaptáció (The Last Man on Earth 64ből) egészen hűen követi a könyvet, ott viszont a befejezést rontották el, de nagyon.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.03. 17:06:26

@danialves: elrontották, nem az a befejezése, mint a könyvnek állítólag.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 17:19:00

@doggfather: Nagyon nem az, de egyébként is csak távoli hasonlóságot mutat a könyvvel. (Amúgy a regény emlékeim szerint kb. 150 oldal, szóval egy este alatt kivégezhető, ha érdekel a dolog.)

Köves D. Gábor 2014.09.03. 19:22:51

Meglehet, hogy egy elbutult, tompaagyú, vaksi mozinéző vagyok, de egyáltalán nem tűnt fel, hogy a mutánsok gagyi animációk lennének. Legalábbis nem emlékszem, hogy ezt gondoltam volna a film nézése közben.

Inkább az zavar ez efféle filmekben, hogy a mutánsok/zombik az Istennek se akarnak elfogyni. Ez a Walking Deadban is idegesít. Már a többedik évfolyamnyi epizódban irtják őket, de csak nem lesznek kevesebben.

Először is, ezek az élőhalottak természetes úton nem szaporodnak (nem látom a zombifilmekben, hogy szerelmes zombipárok mászkálnánek kézen fogva, kis zombik születnének, a zombi szüleik nevelnék és óvodába járatnák őket stb.).

Másodszor, a zombik buták, mint az agyhalott sötétség. Jó, megeszik a patkányokat, meg az embereket, tehát éhen talán nem halnak, de ha jön a tél, akkor nincs annyi eszük, hogy tüzet gyújtsanak, meg nagykabátot vegyenek fel, tehát egy éven belül majdnem az összesnek csonttá kellene fagynia.

Harmadszor, van ugyan némi utánpótlás a zombivá váló túlélők által, de mivel a túlélők kevesen vannak és vigyáznak magukra, ez nem jelenthet megoldást a zombinemzet demográfiai gondjaira.

Akkor tehát mi a megoldás?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.03. 19:56:12

@danialves: a posztapokaliptikus zombis cuccok annyira nem érdekelnek, de egyszer lehet átszaladok rajta.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 20:11:23

@doggfather: Nem zombis, hanem vámpíros, hátha ezzel kedvet csinálok. :D

@Köves D. Gábor: Azért gondolj bele, ha mondjuk csak az emberiség 99%-a változott zombivá, akkor fejenként 99-et kéne megölnie minden túlélőnek. Ami azért még a legmenőbbeknek sem sikerül, azokról a balfaszokról nem is beszélve, akik simán meghalnak anélkül, hogy akár csak egyet is kinyírtak volna.

A Walking Deadben pl. Rick 3 évad alatt 91-ig jutott, ami azt jelenti, hogy azóta valószínűleg csak ő teljesítette ezt a kvótát, de ha beleszámoljuk, hogy viszont megölt egy rakás embert is, akkor gyakorlatilag az emberiségnek több kárt okozott, mint hasznot.

Szóval ebből szerintem látszik, hogy még a legmenőbb zombihentelők is éppen, hogy csak elérik azt, hogy fogyjanak az élőhalottak.

Ami amúgy engem sokkal inkább szokott zavarni, hogy ezekben a járványokban relatíve kevés ember hal meg ténylegesen, aztán ennek ellenére minden zombifilmben kihalt minden. Mintha a milliónyi élőhalott kiment volna a városokból táborozni az erdő közepére. (Még talán a Walking Dead a leghitelesebb ebben, bár ott sincs mindig ez így.)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.09.03. 20:19:49

@danialves: Engem még az tud idegesíteni, amikor egy járvány vagy bármilyen betegség miatt szuper erőre tesznek szert a fertőzöttek. Miért?

Vagy a tipikus sablon karakterek, akik egy kutya vagy macska, vagy egy halott rokon miatt kimennek a szabadba és ezáltal jól kibaszik a többiekkel. :D

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 20:21:44

@REMY: Hát akkor te se nézz Hulkot meg ilyen Bosszúállók-filmeket. ;)

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.03. 23:07:51

@Köves D. Gábor: ebben a filmben a zombik pont nem voltak teljesen agyhalottak, lásd csapda

az viszont igaz, hogy vagy a zombik fogynak el, vagy a népesség

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.03. 23:09:44

@danialves: nah igen, mert az eléjen a zombihordozó se biztos, hogy tudja magáról, sőt szinte biztos, hogy nem, és így adják tovább egymásnak

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.03. 23:11:16

@pingwin: ahh rájöttem, hogy fáradtan ne okoskodjak, visszaolvasva mindent értek

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.03. 23:19:16

@pingwin: Az még csak hagyján, de ugye az átlagember jellemzően nem pisztollyal rohangál, úgyhogy hacsak a WC-tartály tetejével nem csapja le a felé rohanó zombit (copyright Zombieland), akkor esélye nincs.
Amúgy a World War Z-t (könyvet) tudom ajánlani, abban zseniálisan le van írva, hogy egy rakás rothadó, csoszogó hulla hogyan tudja lenyomni a legnagyobb hadseregeket is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.04. 08:14:45

@danialves: hát az ILYEN vámpírokkal nem nagyon :S

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.04. 10:37:20

@doggfather: A könyvben nem ILYEN vámpírok vannak. ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.04. 14:15:39

@danialves: okés, bram stoker, meg anne rice vámpírjai vámpírok számomra. Ami nem olyan az nem kell. Olyanok? ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.09.04. 14:43:21

@doggfather: Tükör, fokhagyma, karó, rettegés a napfénytől, minden, amit akarsz.

(Előző kommentem egyáltalán nem ment el, vagy csak egy kicsit lenyelte a blog.hu?)

mojoking77 2014.09.04. 16:47:53

@REMY: "ngem még az tud idegesíteni, amikor egy járvány vagy bármilyen betegség miatt szuper erőre tesznek szert a fertőzöttek. Miért? "
Miert ne?
Ugyanannyi a valoszinusege, realitas alapja mind a ket kivitelezesnel...
Amugy nagyjabol egyet ertunk a filmmel kapcsolatban, nalami is 7.5-8, hangulattol fuggoen. Mondjuk nalam +1 a zombik hangjai miatt (Mike Patton rules forever... :)))

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.09.04. 18:00:29

@danialves: csak ez jött, de majd akkor csak elolvasom azt a könyvet nah.
(egyszer majd)
süti beállítások módosítása