[Supernatural Movies]

[kritika] Hihetetlen Hulk (2008)

2014. november 11. - REMY

2008-ban, 5 évvel az első igazán komolyan vehető Hulk film után (Lou Ferrigno alkotásait nem számolnám bele…) Hollywoodban elérkezettnek látták az időt egy Hulk reboothoz, ami konkrétan a kukába helyezi majd Ang Lee próbálkozását. A reboot gondolata jó ötletnek bizonyult, ám Edward Nortonnal sem sikerült megugrani azt a lécet, amit a Bosszúállók többi tagjai felállítottak az évek során. A Hihetetlen Hulk a leggyengébb Avengers film lett.

incred1.jpg

Bruce Banner, a tudós kétségbeesetten keresi a gyógymódot arra a gamma-sugárzásra, amely megmérgezte a sejtjeit, és egy fékezhetetlen haragú erőt szabadít fel benne: a Hulkot. Banner kénytelen bujkálni és száműzetésben élni, mert ha egyszer valaki felbosszantja, akkor bizony nincs megállás. Az amerikai hadsereg azonban nem feledkezett meg róla. Ross tábornok minden használható eszközt bevet annak érekében, hogy megfékezze Hulkot…

A legnagyobb pozitívum a 2008-as újrázásban, hogy itt már kevesebbet drámáztak. Többet kaptunk magából Bruce Bannerből, és Hulkból. Azonban a végeredmény itt sem olyan fényes... Továbbra is tartom, hogy sem Bana, sem pedig Norton nem alkalmas Hulk szerepére. Egyszerűen nem tudós alkatok. Mark Ruffalo épp ezért volt tökéletes a szerepre a Bosszúállókban. No, nem magukkal a színészekkel van bajom, mert egytől-egyig kiváló színészek, de ami nem passzol azt nem kéne erőltetni. Ráadásul a Hihetetlen Hulkban még egy másik casting hibát is vétettek. (Nem, nem Liv Tylert) Nevezetesen Tim Roth-nál éreztem azt, hogy „Vajon mit keres ebben a filmben? Ő, mint szuperkatona? Na neee…” Így a Hulk még ebben is kitűnik negatív irányba a többi Avengers filmhez képest, mert míg azoknál szinte hibátlan a szereposztás, addig itt nem igazán akartak összeállni a dolgok.

Azonban a hibái ellenére is élvezhető a Hihetetlen Hulk. Louis Leterrier pont azt a színvonalat hozta, ami egy élvezhető, de nem emlékezetes blockbusternél elvárható. Nagyjából ez a Titánok harca minőség, egy badass zöld hőssel. A film története, és Hulk eredettörténete teljesen más vonalat követ, mint Ang Lee alkotása. Leterrier és gárdája az akciókra, és egy ici-pici drámára ment rá, de ez utóbbi szinte észrevehetetlen. Hulk jóval többet szerepelt, és jóval nagyobb pusztítást végzett, mint 2003-ban. És igen, ezt várja szinte mindenki Hulktól. Romboljon, ordítson, és verje szét az ellenfelét. Az egész hős erről szól.

vlcsnap-2014-11-05-12h58m42s2.png

A legjobban azt sajnálom, hogy második próbálkozásra se sikerült egy olyan Hulk filmet összehozni, ami emlékezetes tud maradni. Alig van pozitív tulajdonsága, nincsen stílusa, túl felületes, így egész egyszerűen nem jelent többet egy egyszer nézhető mozinál. Annak viszont teljesen korrekt. A képregényrajongók viszont ennél többet akarnak, úgyhogy gyerünk Marvel, kell nekünk az a Mark Ruffalo-féle Hihetetlen Hulk mozi! 6/10

ui: Az utolsó jelenet azért megér egy misét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr566869815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.11.12. 13:01:39

pedig a ferignos Hulkok nem olyan rosszak, csak helyén kell kezelni, mint egy tv filmet. illetve filmeket nem egy volt ugyi.
süti beállítások módosítása