[Supernatural Movies]

[kritika] Berlin eleste (1950)

2014. november 24. - lutánnia

Egy vicc: Sztálin megkérdezi a filmügyi titkártól, hogy hány filmet forgatnak a Szovjetunióban. A titkár azt válaszolja, olyan 20-30 körül évente. Sztálin visszakérdez: És mennyi ebből a jó film? A válasz: Hát, olyan 4-5 darab. Sztálin: Akkor csak azt a 4-5 darabot készítsék el. Ez szerintem bőven elég bevezetőnek, hiszen már ebből sejthetjük milyen körülmények között fogant ez a film.

berlin4.jpg

Az a baj ezekkel a szocializmusban fogant viccekkel, hogy tiszta abszurd mindegyik, de mégis igaz valamilyen szinten. Mondjuk, abban kételkedem, hogy Sztálin maga határozta volna meg az elkészített filmek számát, de annyi bizonyos, hogy az ’50-es évek elején tényleg minimálisra lecsökkentették a készülő alkotásokat az országban. És amik elkészülhettek azok is sematikus világháborús-propaganda melodrámák voltak (például a már kivesézett Sztálingrádi csata). Ezeknek, a filmeknek a leghírhedtebb darabja nem más, mint a Berlin eleste, ami nagyon meglepően (és már a cím is elárulja a végét) a II. Világháború európai hadszínterének a végét mutatja be.

 Egy gyönyörű és vidám nyári napon, a csinos Natasa a tanító néni és csöppnyi osztálya, átszellemülten és boldogan énekelnek egy vidám dalocskát. Majd a pipacsokkal teli rétről, átugrándoznak a közeli Acélipari művekbe, ahol csodálatos módon Alekszej Ivanov élmunkás túlteljesítette a munkatervet, és ezzel új világcsúcsot állított fel. Erre mindenki nagyon megörül, még Alekszej anyja is, akit Natasa keresett fel. Elmondja neki, hogy Alekszej pontosan egyidős a Forradalommal, mivel pont 1917. október 25-én született, amikor az Auróra ágyúi megszólaltak. Majd hálából nagy ünnepséget szerveznek, ahol Natasa lelkesítő beszédében, megköszöni Sztálin elvtársnak (akinek képe pontosan mellette van). Hogy még nagyobb boldogság legyen hálából Alekszejt felküldik Moszkvába, hogy személyesen találkozzon a nép nagy idoljával, a kertjében kapálgató Sztálinnal. És ez még csak az első félóra!

berlin1.jpg

Miután Alekszej visszatér Moszkvából, újdonsült sztárként, hamar becsajozik, a környék egyetlen jó nőjével, Natasával. Már éppen történne valami a búzamezőn, amikor a gaz Luftwaffe bombáival közbeszól (igen, lebombáz egy búzamezőt, ahol csak két ember álldogál). Alekszej a kórházban tér magához, és megtudja a szörnyű hírt, Natasát elrabolták a németek! Ekkor megesküszik, hogy addig nem áll le, míg az összes nácit ki nem nyírta a Földön. És ígéretét betartva Berlinig hatol előre.

 Egyszerűen hihetetlen, de az interneten előzetes olvasgatott infók ellenére van értelmes története a filmnek, és nem csak Sztálinról szól, ahogy fél kézzel szétcsapja a Wehrmachtot. Sőt igazából jó, ha fél órát szerepel összesen a filmben! (Talán ez azért van, mert halála után pár jelenetet kivágtak belőle.) Ellentétben Hitlerrel, akit szinte meg sem említik a film ismertető részein (mint ahogy én sem tettem), bár ez a film minden hülyesége ellenére, inkább szól róla, mint a bosszúért lihegő Alekszejról, aki az első 45 perc után már csak fanatikus németgyűlölőként van jelen. És persze, hogy találkozik egy nyakas nácival (aki perfektül tud oroszul), akinek bőven ki is fejti, hogy milyen gaztetteket kell a németek miatt ennek a szegény embernek tennie. Ó, hogy meg ne szakadjon az ember szíve, hogy minden németet, nemtől és kortól függetlenül meg kell gyilkolnia!

Plusz hülyeségekként hogy tele van a film ferdítéssekkel meg logikai buktatókkal. Például Alekeszej városát se nagyon tudom belőni a térképen hol van, mivel a német támadásnál rájuk rohantak rá elsőnek a nácik, és ezt még Sztálin is megerősíti. DE amikor már a Generalisszimusz a Sztálingrádi csata megnyerése miatt örül, és megint mutatják Alekszejt, és rámutat egy házra Sztálingrádnál, hogy ő ebben lakott. Akkor jogosan felmerül bennem a kérdés, a németek 1941-ben már Sztálingrádra támadtak, vagy Natasa és Alekszej románca a búzamezőn 1942-ben történt, amikor a németek már majdnem egy éve nyomultak előre a Szovjetunióba? És Alekszejék miért tojtak arra, hogy a németek a város határában vannak?

berlin2.jpg

De térjünk vissza Hitlerhez, aki első megjelenésével, a tökéletes ripacs színjátszást be is mutatja nekünk. Annyira, de annyira idegesítő ez a Hitler, hogy többször fontolgattam, hogy tovább tekerem a jeleneteit. Már első jelenetével üvöltözik és kalimpál, a körmét rágja. Közben senki sem veszi komolyan, a környező tábornokok, úgy bánnak vele mint valami 7 éves kisgyerekkel, csitítgatják, meg babusgatják, és elküldik Éva Braunhoz, aki durván lenézi Hitlert, megszidja, hogy piszkosak a körmei, meg ilyenek. De most komolyan, tisztán úgy állítják be, hogy Évát csak a hatalom érdekli és milyen nehéz neki eltűrni ezt a bolondot. Még az utolsó jelenetében is csak azért megy hozzá Hitlerhez, mert így majd nem tűnik lotyónak.

És persze, Hitler első megjelenésénél (amikor boldogan üvöltözik az első német sikereknek Oroszországban) már két vezérkari tiszt rögtön figyelmezteti, hogy a Szovjetuniót nem kellett volna megrohanni. Ezzel csak az a baj, hogy Walther von Brauchitsch ilyenkor már a betegszabadságát töltötte (szívrohama volt, a posztját nem is bírta betölteni, Hitler később a őt vádolta a moszkvai kudarcok miatt), Gerd von Rundstedt pedig csak 1943-ban fordult Hitler ellen (bár előtte sem szimpatizált vele). De érdekes, hogy a szovjet filmkészítők mindig tudtak olyan színészt találni, aki kiköpött mása volt az eljátszott szereplőnek.

 Persze, ahogy a jó propaganda filmekhez illik, a katolikus vallás is megkapja a magáét („A Pápa örül, hogy végre megtisztítja Európát a zsidóktól”) és az angolok is. Akiket itt még pluszba meg vádolnak burkolt náci szimpátiával is, hiszen Göring egy kitalált angol üzletemberrel tárgyalgat a Szovjetunió felosztásáról, és ő még meg is kérdezi Göringet, hogy mikor ugrik át Angliába, mint Rudolf Hess.

berlin3.jpg

  A film második fele pedig egy vicc. A Hitleres részek olyanok, mintha a Bukás című film 50 évvel ezelőtti paródiáját néznénk. Egy jó jelenettől eltekintve (szovjet tankok előrenyomulása, majd vágás Hitler rémült arcára) színtiszta ripacskodás az egész. De az orosz katonák győzelme sem jobb, csak viccesebb. De most tényleg, azt most ki vette komolyan, amikor a koncentrációs tábort felszabadítják, és felharsan a rabok „Szabadság” kezdetű áriája? Meg amikor a Reichstagot megrohanják a szovjet katonák, Alekszej haverja egy fehér kendőt akar kirakni a kupolára, de már a lépcsőknél elesik, aztán egy másik gyerek próbálkozik. Felkúszik egészen az áhított kupoláig, de őt is lelövik és megfagy kapaszkodás közben. Komolyan, lelövik és hullamerev lesz. Alekszej leveszi és a még mindig tarja a kapaszkodó pozícióját kinyújtott karral. De írhatnák arról is, amikor Sztálin elrendeli a támadást, látszik a rendező kezének árnyéka, amint Mihail Gelovanit (ő játssza Sztálint itt, és még vagy 6 filmben) instruálja, majd belóg a mikrofon is a képbe.

 De a legvége a legidétlenebb, elfoglalják a Reichstagot és egy nagy össznépi buliba kezdenek az orosz katonák, majd mindenki bemondja a kamerába honnan jött, és előkerülnek az amerikai, angol meg francia zászlók és a Sztálin transzparensek, a lerombolt Berlin házaiból. Majd egy fehér repülőn maga a vezér Sztálin is, akit mindenki ünnepel. Ekkor Alekszej és Natasa újra találkoznak és a filmtörténet legbizarrabb romantikus jelenetében (egy „Köszönjük Sztálin, hogy megnyerted a háborút!” kezdetű nótával a háttérben) csókolóznak, majd Sztálin is áldását adja rájuk, miközben mindenki csillogó szemmel nézi a bölcs vezért.

berlin5.jpg

Amúgy én soha nem fogom megérteni, hogy Sztálinnal mi történt, hogy öregkorára magát akarta nézni, amint ilyen fél melodramatikus-hábrús filmekben bölcs nagyapó módjára okoskodik az őt játszó színész. Talán úgy gondolta, ha közvetlenül ő van benne, akkor nem jár úgy, mint előző példaképeinek filmje (például a Rettegett Iván filmverziója, ami nagyon nem tetszett neki). Én nem tudom, de az biztos, hogy ezek a filmek, mint ez itt, az utókor számára inkább már csak az annyira-rossz-hogy-már-jó kategóriába kerülnek, mintsem a komolyan vehető filmek táborát erősítsék. 5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr736883623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kreff03 2014.11.25. 09:28:48

miért kínzod magad ilyen filmekkel? :D

lutánnia 2014.11.25. 18:10:58

@kreff03: Kíváncsiságból+szeretek röhögni a film kínálta hülyeségeken (mert sztem, ez "jobb" filmszemét, mint az Asylum stúdió trágyái.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.26. 16:31:55

"Auróla ágyúi"
Azélt ez dulva!

"Alekszej Ivanov élmunkás túltejesítette a munkatervet"

A kefírgyárban dolgozott?

lutánnia 2014.11.26. 18:47:34

@Hoppácska: Mi is lenne velem a szemfüles olvasók nélkül?

Javítva, köszönöm a az észrevételt.

xhalapex 2014.11.28. 13:24:00

Hétköznapi fasizmus? Egy jó ajánlat :D Magyar filmek között is van jó pár hasonló, a szocializmust hirdető, trágya propaganda, amit ha figyelmen kívül tud(na) hagyni az ember, akkor egy jól megírt, igényes, tehetséges színészek játékával megtámogatott filmet láthat(na).
süti beállítások módosítása