[Supernatural Movies]

Ilyen volt 2014

2015. január 24. - REMY

Egy újabb év telt el, így kénytelen vagyok ismét kigyűjteni azokat az alkotásokat, amik meghatározták a 2014-es évet, legyen itt szó jó vagy egy kegyetlenül rossz filmről. Bár a rossz filmek toplistájának egy külön posztot fogok szentelni, a csalódás szó azért nem fog hiányozni az alábbi gyűjteményből sem, szóval nézzük is hát, hogy mivel volt dolgunk a tavalyi évben.

t1.png

Most kivételesen nem vártam meg az Oscar-gálát, így ennek örömére egy kissé rendhagyó felsorolást tudtam készíteni.

Legjobb horror: The Babadook

t2_1.jpg

Manapság már semmi extra elvárásom nincs egy horrorfilmmel kapcsolatban, hiszen a tapasztalataim alapján a zsáner egész egyszerűen kihalt (a kritikai sikert tekintve). Azonban néhány rendező még úgy gondolja, hogy ez nem jelenthet akadályt nekik, így megpróbálnak összehozni olyan filmeket, amiket talán egyszer majd a zsáner legjobbjai között fognak emlegetni. Jennifer Kent céljai közt ugyan nem volt semmi világot megváltó dolog, amikor nekikezdett a Babadooknak, ám mégis sikerült neki összehoznia egy korrekt, intelligens és hangulatos horrort, ami gondolkodás nélkül megérdemli, hogy megkapja ebben a gyenge felhozatlanban az év horrorja címet. Soha rosszabbat a jövőben… KRITIKA

Legjobb film: Galaxis őrzői

t3.jpg

Sokáig kerestem azt az alkotást, ami felkerülhet majd év végén a csúcsra. Jött Nolan, jött Fincher, de egész egyszerűen nem tudták megugrani azt a szintet a szememben, amit a Galaxis őrzői felállított egy forró nyári napon. James Gunn egy olyan tökéletes blockbustert rakott össze, ami nem csak egy év meghatározó popcornmozija lett, de talán az évtized legjobbjai között is bátran helyet követelhet magának. A 70-es és 80-as évek hangulatát időző, Star Wars és Indiana Jones keverék megmutatta, hogy mennyit is számít a hangulat egy alkotásnál, még akkor is, ha semmi újat nem próbál meg lerakni az asztalra. Magasan a legjobb Marvel-mozivá avanzsálódott. KRITIKA.

Legjobb sci-fi: Interstellar

t4.jpg

Reménykedtem benne, hogy az év legjobb filmje lesz, de egy ici-picit csalódtam. Bár magam sem tudom, hogy igazából miért, mert az elvárásaim nem voltak valami nagyok. Vagyis inkább nem tudtam, hogy mit várjak Nolan legújabb alkotásától. Majd jött a premier nap, aztán mindenre fény derült. Nolan ismét nem hibázott, a végeredmény pedig egy ütős, a jövőben biztos vagyok benne, hogy klasszikus státuszba lépő mozival gazdagodtam, így itt a helye a listán. KRITIKA.

Legjobb akciófilm: John Wick

t5.jpg

The Guest vagy John Wick. John Wick vagy The Guest? Csupán egy apróság döntött, hogy végül Wick-úrfi jött ki győztesen a versenyből, mégpedig az, hogy Keanu Reeves annyira badass volt, hogy arra már nincsenek szavak. Egész egyszerűen zseniális választás volt a szerepre. A sablon áradat pedig összességében jól működött. KRITIKA

Legjobb thriller: Holtodiglan

t6.jpg

Ha Fincher filmet rendez, akkor az a legtöbb esetben iszonyú nagyot szól. A mester már többször megmutatta, hogy lehet rá számítani, ha valaki igényes alkotást szeretne nézni kikapcsolódás gyanánt. A Gone Girl címet viselő adaptációja pedig egy újabb példa arra, hogy Fincher miért a jelenkor egyik legjobb rendezője. KRITIKA

Legjobb vígjáték: 22 Jump Street

t7.jpg

Gyenge, nagyon gyenge volt az idei év vígjátékok terén. Reménykedtem benne, hogy a nagy kedvencem folytatása, a Dumb és Dumber nyeri meg ezt a versenyt, de végül a jó-jó, de korántsem kiemelkedő 22 Jump Streetre esett a választásom. Tatum és Hill továbbra is korrekt módon szállítják a poénokat, de azért remélem a jövőben majd ennél többet kapunk… KRITIKA.

Legjobb animációs film: LEGO-Movie

t8.jpg

Minden szupi-szupeeeer!!! …lenne, ha a film ott lenne az Oscar-gálán, de néhány – nem szeretném jellemezni milyen – zsűri úgy gondolta, hogy a Warner Lego-filmje nem volt olyan jó, hogy végül bekerüljön a végső stádiumba. Nagy hiba! Mindenesetre mi gondolkodás nélkül odaadjuk neki az év legjobb animációs filmje díjat. KRITIKA

Legjobb sorozat: True Detective

t9.jpg

Nem nézek sorozatot… túl sok időt vesz el… stb. Aztán jött a True Detective, Matthew McConaughey, Woody Harrelson (khm… Alexandra Daddario :D ) és minden megváltozott. Olyan szinten zseniálisan összerakott, minden elemében kitűnőre vizsgázó szériát láthattam Nic Pizzolatto-nak hála, hogy a mai napig nem tudom kiverni a fejemből azt a mocskos, de magával ragadó hangulatot, ami átjárta mind a nyolc epizódot. Tökéletes. 

(Fargo-nak is szívesen odaadnám a címet, de csak egy győztes lehet.)

Év jelenete: We are Groot!

t10.jpg

Ehhez úgy gondolom nem kell különösebb kommentár, ugyanis We’re Groot!

Év gyilkosa: Keanu ReevesJohn Wick

t11.jpg

Mint már említettem Keanu remek választásnak bizonyult a John Wick-ben lévő szerepre, így a The Guest és a Védelmező után egyértelművé vált, hogy ő lesz a befutó a 2014-es év legjobb gyilkosai versenyben.

Év harca: Godzilla vs. Muto

t12.jpg

Sajnos a film nem végzett a legjobbak között, de vitathatatlanul képes volt olyan elemeket felvonultatni, amik miatt érdemes beszélni róla. A fényképezés mellett a gigászok csatája volt az, ami nem csak, hogy epikusra sikeredett, de még magát Godzillát is olyan magasságokba emelte, ahová való. Roland Emmerich kis gyíkját szemtelenül eltaposta az új szörnyeteg. KRITIKA

Év csalódása: Feláldozhatók 3

t13.jpg

Hatalmas rajongója vagyok a 80-as éveknek és az akcióhősöknek. Azonban a Feláldozhatók 3-ból pont az hiányzott, amiért ezek a filmek elkészültek. A nosztalgia, az egysorosok, a kimagasló tesztoszteron szint. KRITIKA

Év kellemes csalódása: Az útvesztő

t14.jpg

Először azt hittem valami gyenge Hunger Games utánzatot kapok, ám ahogy teltek a percek a játékidőből, úgy eszméltem rá arra, hogy az Útvesztő lesz a következő young-adult könyvadaptáció, ami megérdemli a sikert. Szóval kérem a következőt! KRITIKA

Év lúzere: Ridley Scott

t15.jpg

A jogász után mindenki azt gondolta, hogy majd a jó öreg Scott visszatér, és ismét nagyot fog alkotni. Kapott is egy rakás pénzt, illetve kiváló színészeket, ám a végeredmény még a Noét is alul tudta múlni mind kritikailag, mind pedig pénzügyileg. Idén lehet javítani… 

Év trollja: Michael Bay

t16.jpg

Évek óta szarik a kritikusai fejére Bay, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a legújabb Transformers filmje. Tudja ő, hogy ezzel nem fog versenyben lenni az Oscar-díjért, de miért is akarna versenyezni, ha világszinten még mindig ő hozza a legtöbb pénzt. Valamit nagyon tud az ürge, mert hiába szólja le mindenki ezeket a filmeket, a pénzügyi siker azt mutatja, hogy imádják Optimusékat a filmszeretők. KRITIKA

Év soundtrackje: Galaxis őrzői

t17.jpg

Kijött az első előzetes. Felcsendült a Blue Swede - Hooked On A Feeling, és a Galaxis őrzői bejelentkezett az év soundtrack-je címért. A film hivatalos megjelenése után pedig már egyértelművé is vált, hogy meg is fogja nyerni a versenyt.

DC vs Marvel: Marvel

t18.jpg

Bár sorozatok terén a DC jelenleg még erősebb, a filmes részlegen viszont a Marvel továbbra is egyeduralkodó. Amerika kapitány 2, Galaxis őrzői, X-Men… három olyan kiváló blockbuster, amire még talán a rajongók sem számítottak. A Pókember 2 bakija pedig senkit nem érdekel, ha mellette ilyesfajta minőséget képviselő Marvel-adaptációk kerülnek ki a nagyközönség elé.

Év karaktere: Groot

t19.jpg

Választékosan beszél, pénzügyi kérdésekben mindig résen van, a harctéren szinte legyőzhetetlen, és még a barátait is képes megvédeni. Groot elképesztő sikernek örvendett a 2014-es évben, és látva a produkcióját… meg is lehet érteni!

Az év legérthetetlenebb esete: Holnap határa

t20.jpg

Tom Cruise szinte garancia a jó szórakozáshoz. Most azonban az amerikai közönség úgy gondolta, hogy nem érdemli meg a sikert… pénzügyileg a Holnap határa érthetetlen módon hatalmasan zakózott, holott a film nem szolgált rá a bukásra. Egy remekül összerakott akció-sci-fi, amit évek múltán is ajánlgatni fogunk az ismerőseink körében. Tom Cruise egyik legjobb filmje, és egyben a 2014-es év egyik legjobb alkotása. KRITIKA

Nem gyün Oscar-bácsi: Holtodiglan

t21.jpg

Hiába a kritikai siker, hiába özönlöttek rá az emberek. Hiába dicséri minden egyes blogíró, a Gone Girl csupán egyetlen egy Oscar-jelölést kapott. Se egy rendezői, se egy forgatókönyv, se egy legjobb film jelölés, pedig, ha ezeket mind megkapja, akkor sem lehetett volna egy rossz szót szólni. Egyértelműen a legnagyobb hiányzója az idei gálának. 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr1007089213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.25. 10:59:34

Hát szvsz jobb lett volna egy klasszikus toplista. Vagy inkább ezeket a csalódásos, lúzeres, érdekesebb kategóriákat erőltetni, mert no offense, de nagyon érdektelen így január végén megírni kb. 30 ezredikként, hogy pl. a Babadook az év horrorja. A John Wick is csak annál nem volt az év akciófilmje, aki a Raid 2-t jobban szerette, és nagyjából a többi kategória is ilyen. Nagyon lesarkítva annyi derült még ki, hogy szeretted a GotG-t. :D

Szóval a rosszak mellett igazán szentelhetnél egy külön toplistát a jóknak is, vagy inkább csak azoknak. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.25. 14:15:22

@danialves: Lehet igazad van, viszont sajnos nem láttam elég 2014-es film ahhoz, hogy egy normális 10-es listát össze tudjak rakni. Kevesebbet tudtam moziba is járni, + kevesebbet is filmeztem, mint 2013-ban, szóval ez most így jött össze.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.25. 14:30:17

@REMY: Ettől szvsz még össze lehet dobni egy 10es listát, mármint nincs kevesebb értelme kevés film alapján összeállítani egy olyat, mint kevés film alapján kihirdetni az év sci-fijét vagy egy legrosszabb 10es listát megírni.
De te tudod, engem mint olvasó, az jobban érdekelt volna, akármilyen is.

Nyílméregbéka 2015.01.25. 19:25:42

Az sci-fi filmjével nem értek egyet, az egyértelműen az Edge of Tomorrow volt, az év csalódása meg nálam inkább az X-Men volt. Az év harca pedig szeintem a Lone Survivor (ami mellesleg az év filmje is volt nekem megosztva a Grand Budapest Hotellel) hegyről menekülős-harcolós jelenete volt. A többivel egyetértek :)))

ifjú padavan 2015.01.25. 21:21:30

A John Wick egy nagyon gyenge film volt. Bár nem néztem végig, lehet, hogy a végén volt benne valami értelem.

miraculum 2015.01.25. 22:07:39

A holnap határa távol áll a pénzügyi zakótól, 200 millát hozott pluszban eddig világszerte, az hogy az amerikai piac nem termeli ki a költségeket, az ma már szinte minden filmre igaz.

boxofficemojo.com/movies/?id=allyouneediskill.htm

fallen 2015.01.25. 22:23:52

Már több helyen olvastam, hogy a GotG/Star Wars hasonlatot, amit kurvára nem értek. Könyörgöm, előbbi a 12-14 éves korosztálynak készült, nem is akarja többnek mutatni magát szerencsére. Az egyetlen ami miatt mégis össze lehet őket hasonlítani, hogy mindkettőben vannak űrben játszódó jelenetek. De komolyan, még a Pirx kapitány is komolyabb alkotás, mint ez. És az is az űrben játszódik. Oké, ha Jar Jart, meg a pattogó Yodát nézzük, akkor nagyon engedékenyen talán valahol érthető, szóval pontosítani kellene, melyik Star Wars filmre gondolsz. De a legjobb lenne megtudni, mit szól "April Ludgate" a pasija "Andy" kiruccanásáhoza blockbusterek világába. Azt hiszem, ő rendesen leoltaná ezt a filmet.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.25. 22:36:10

@miraculum: Továbbra is az amerikai közönség a lényeg. Ha egy film otthon bukó, idegenben pedig zakó, akkor 99%, hogy nem lesz folytatás. (itt nem a Holnap határára gondolok, hanem általánosságban). Hollywood elsősorban Amerikának csinálja a filmeket.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.25. 22:37:38

@fallen: Őszintén. Egy Star Wars mitől komolyabb alkotás, mint mondjuk egy Bosszúállók vagy GotG? Mondom ezt úgy, hogy az SW a kedvenceim között van.

piszkosfred 2015.01.25. 23:07:51

Szerintem rendben van a lista, egyetertek vele :)

Nyílméregbéka 2015.01.25. 23:14:29

@fallen: Teljesen jogos a párhuzam a Galaxis örzői és a Star Wars között. Mindkettő ugyan annak a korosztálynak készült, csak a SW generáció azóta 30-50-es lett. Ami nekem, meg a hasonszőrű generációnak az eredeti SW, az a mai fiatal generációnak a Marvel/DC képregényfilm. Ezeken belül is a GotG több vonatkozásban is a mai kor Star Wars-sza lehet(ne), mindkettő egy kalanfilm űrbeli környezetben, a lázadó laza főhőssel, vicces mellékfigurákkal, kidolgozott háttér univerzummal, mese szerű történetvezetéssel stb... Óriási SW fanként mondom, régóta vártam már egy olyan filmet a témában, ami annyira szórakoztató mint a SW volt az én időmben, és ez tavaly a Galaxy of The Guardiens-szel végre megvalósult. Szerencsére egy részem megtudott maradni gyereknek, így maradéktalanul élveztem a filmet, mint anno SW-t.

fallen 2015.01.26. 00:36:11

@REMY: attól függ melyik filmről beszélünk a a 4/5/6 klasszikusokról, vagy az előzményről. Ha komolyan azt gondolod, hogy a 4/5/6 12-14 éves gyerekeknek készült, akkor nagyon nem tudok egyetérteni veled. Bár az ewokok ellentmondanak nekem:) Az új filmek viszont valóban.

fallen 2015.01.26. 01:05:38

@Nyílméregbéka: neked is csak ezt tudom mondani attól függ melyik filmről beszélünk a a 4/5/6 klasszikusokról, vagy az előzményről. Ha komolyan azt gondolod, hogy a 4/5/6 12-14 éves gyerekeknek készült, akkor nagyon nem tudok egyetérteni veled. Bár az ewokok ellentmondanak nekem:) Az új filmek viszont már igen.
De az igazság valahol itt van, amit írtál: a GotG több vonatkozásban is a mai kor Star Wars-sza lehet(ne) - azaz nem párhuzamba állítva a kettőt.
Magam is elmosolyodtam párszor a GotG pár beszólásán, de azért olyan klasszikus, a filmtörténelmet alapvetően befolyásoló alkotásnak bátorság lenne nevezni, mint pl. a klasszikus trilógia volt. Márpedig ez tagadhatatlan, ezért sántít szerintem, ha a kettőt összefüggésbe hozzák egymással.
Ami még különbség szerintem köztünk, én még ma is várom azt a filmet...
Vagy egyáltalán a filmet. Őszintén szólva, azt hiszem, utoljára a Fight Club hatott rám igazi katarzissal. Sok filmet láttam azóta, sok tetszett, szeretem a Gyűrűk urát, a Hobbitot vagy Avatart se köpködöm, de sorolhatnám mindenféle műfajban.
Nem tudom, a korosodás az ok, vagy "filmipar" esetleg mindkettő. De az a helyzet, hogy szerintem a tv sorozatok mára sokkal fontosabb "értékközvetítők" lettek, a blockbusterek meg a plázaközönségnek készülnek. És nem a sznobizmus beszél belőlem, megvannak nekem is a guilty pleasure kategóriába sorolható komolytalan dolgok, meg bennem is maradt még az egykori gyerekből.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.26. 09:12:07

csípem, hogy te mindig vársz ezekkel a listákkal, nem lövöd el még december végén.

"Bár sorozatok terén a DC jelenleg még erősebb,"

Jelenleg??? Évek, sőt évtizedek óta így van.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.26. 09:16:06

@danialves: szerintem pont jobb egy ilyen szubjektívebb évértékelő, mint a top 10 ami minden filmes blogon van. ;)

A geekz-nél is hülye kategóriák vannak és tök jó volt. :D

(nem jó a mondat, nem hülye és nem is, mert ezek se hülyék, csak nem átlag legjobb legrosszabb és kész.)

"Az év jelenete" résztől gondoltam jónak a posztot azokról írtam, hogy tetszett.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.26. 13:31:41

@doggfather: Ez pontosan mitől szubjektívebb, mint egy top10? Szvsz pont, hogy annál szubjektívebb dolog nincs, mert két ugyanúgy kinéző top10et nem találsz, ellenben kb. nem volt olyan hely, ahol pl. ne a Babadook lett volna az év horrorja. Ez volna az igazi szubjektivitás?
Meg hogy is van az, kedves Mr. Kultúrmisszió, hogy jobb egy ilyen összeállítás, ahol az agyonhájpolt mozisikereket hirdetjük ki év sci-fijének meg akciófilmjének, mint egy olyan, ahol lehetne azért találni egy-két ismeretlen gyöngyszemet? :P

Én is ezt írtam, hogy ha ilyen "hülye" vagy csak simán érdekes kategóriák vannak, az poén (pl. ezért csináltuk mi is ezt a díjas dolgot), de annak meg már semmi köze az év top filmjeihez. Ezért írtam azt pont, hogy e mellé még bőven elférne egy top10 is, főleg, ha már a rossz filmek külön kapnak egyet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.26. 20:53:32

@danialves: még egyszer, az év jelenete résztől tetszik a poszt.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.26. 20:57:06

@doggfather: Még egyszer leírom, hogy nekem is, szóval most már igazán megmondhatnád, hogy min kezdtél el vitatkozni velem. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.01.27. 09:09:01

@danialves: azzal, hogy jobb lett volna egy klasszikus lista. ;)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.01.27. 14:21:49

@doggfather: De akkor magyarázd meg, hogy ez mitől lenne szubjektívebb. ;)
És továbbra is írom, hogy a kettő nem zárja ki egymást, ettől még lehet top10-et írni és fordítva is. (Ld. lisztesnél.)
süti beállítások módosítása