Nem mondanám, hogy örülök annak, amikor David Ayer bejelentkezik egy új filmmel. Idén ugyanis egy kellően nagy pofont osztott ki sokunknak, amikor az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült Szabotázs, mondhatni kukába való lett. Ráadásul a szívemhez közelálló DC Comics egyik legújabb projektjét is ő fogja levezényelni, és látva, hogy tud ő is hibázni, nem vagyok bizakodó. Aztán jött a Fury. A Fury pedig rávilágított arra, hogy Ayer nem is olyan ossz, csak éppen nem szabad együtt dolgoznia a kisstílű „bűnöző” Skip „nem tudok írni” Woodsszal, aki minden buli elrontója.
1945 áprilisa. Az amerikai hadsereg már Németország kellős közepén jár, amikor Don Collier őrmester és legénysége „végeztek” a feladatukkal. A jól megérdemelt pihenés helyett azonban új feladattal küldik ki a csapatot a frontra, ugyanis ha törik, ha szakad, el kell vágni a német utánpótlás csapatok útját. Collierék életét az is tovább nehezíti, hogy egy új taggal is bővül a csapatuk, méghozzá a zöldfülű Normannel…
Nem vagyok valami nagy barátságban a háborús filmekkel, de egy Brad Pitt bármikor képes arra, hogy gondolkodás nélkül megnézzek tőle bármilyen filmet. A Ryan közlegény megmentése az etalon nálam, épp ezért nem is nagyon láttam jó háborús alkotást az utóbbi években. Na jó… 1-2 azért volt elszórva. Szóval a Fury elé is úgy ültem le, hogy nem voltak nagy elvárásaim, mivel, ha egyből a Ryanhez hasonlítanám a filmet, akkor már az elején megbukott volna. Azonban nem így tettem és a végére meglepően nagyot csalódtam… pozitívan! Ugyanis a Fury egy kiváló háborús film egészen addig, amíg nem érünk az utolsó percekhez. Élvezhetően építették fel a storyt, a karaktereket, amik között bár könnyedén megtalálhattuk a klisés elemeket is, de ettől függetlenül működtek. Élvezhetővé tették azt, ahogy egymással beszéltek a szereplők, ahogy a harctéren küzdöttek a háború végéért, és azt, ahogy tálalták a háború borzalmait. Pitt ráadásul simán elvitte a hátán az alkotást, holott a többiek sem okoztak csalódást. Ezt legfőképpen a film csúcspontjául szolgáló étkezős jelenetnél lehetett észrevenni. A karakterek is ennél a pontnál nyíltak ki, és itt lehetett megismerni őket a legjobban.
Aztán jött a végjáték, és az addig felépített várat egész egyszerűen lerombolták. A viszonylag lassú, realisztikus háborús alkotást felváltotta egy akcióorgia, egy elcsépelt és veszettül gyenge befejezés. Ám az egészben az a legrosszabb, hogy ezzel arcon köpték a nézőt, mert a végső harcig nem ilyen filmet forgattak le Ayerék, hanem egy sokkal komolyabbat, egy olyat, ami méltó lett volna egy elit háborús filmhez. Így tehát hiába csalódtam kellemeset, a végére mégis keserű szájízzel fogok gondolni, mert a Fury ennél sokkal több lehetett volna. 7/10
