[Supernatural Movies]

[kritika] Tízparancsolat (1956)

2015. március 10. - lutánnia

Ismét egy jó régi filmet kukáztam elő az archívum mélyéről, hasonló kvalitásokkal bír, mint egy régebbi kritikám tárgya, a Háború és béke. Mind a készítésük éve, és játékidejük roppant hasonlóvá teszik a két filmet, ám kritikám mostani tárgya, nemhogy túlszárnyalja, hanem kétszer le is körözi hasonló korban készült összes kosztümös társát, kivéve talán csak a Ben Hur-t.

mozes2.jpg

 A bibliai exodus történetét nem egyszer vitték vászonra, tavaly Ridley Scott is megpróbálkozott vele több-kevesebb sikerrel, és egy igen jó rajzfilm is beugorhat a történet kapcsán. Szóval a történet szerint a zsidó származású csecsemőt, Mózest (Charlton Heston) pont Egyiptom uralkodói családjának palotájához veti a szeszélyes Nílus folyó, egy apró fonott kosárban. Nagy szerencséje van, hiszen Egyiptomban, a zsidók rabszolgasorban tengődnek és hatalmas paloták építésére kényszerítik őket, miközben a Messiásukat várják. Mózes felnövekedve tehetségének és rátermettségének köszönhetően sikert sikerre halmoz, ám ellenségeket szerez a trónörökös Ramszesz (Yul Brynner) személyében, és elnyeri a szép Nefertir (Anne Baxter) szerelmét.

Ám nem sokáig örülhet, hiszen kiderül rabszolga származása, és száműzik hazájából, a sivatagba. Ám Mózest nem abból a fából faragták, hogy feladja a küzdelmet, és isteni sugallatra visszatér Egyiptomba, hogy szenvedő népét kivezesse a Kánaánba. És közben még arra is van ideje, hogy megírja a Biblia első pár könyvét, meg a Tízparancsolat nevű szabályrendszert. Szóval nem kisstílű emberke volt, az biztos.

mozes3.jpg

Hogy az igazat megmondjam nekem se volt sok kedvem megnézni ezt, a mára már sok tekintetben elavult filmet, és csak egy tartós másnaposság vett rá, hogy időt szakítsak rá. A megtekintés előtt az egész filmet igazából Cecil B. DeMille egotripjének tartottam (igazából ő a 20. század első felét végigforgatta hasonló epikus filmekkel, bár manapság a neve nem mond sokat az embereknek), amit halála előtt talán a bűnbocsánat fejében készített, főleg hogy a forgatáson legalább három szívroham érte a szerencsétlen direktor urat, szóval a film olyan „A halálom előtt bebizonyítom, hogy milyen jó fej ember vagyok.”-szagot árasztott.

 Olyan messze az igazságtól szerintem nem is vagyok, hiszen a film mélyen spirituális, de ez egyáltalán nem válik hátrányává az alkotásnak, sőt még jól is áll neki. Az a megfoghatatlan monumentalitás, ami az Isten és Charlton Heston jeleneteiben egyszerűen átégeti a vásznat, párját ritkítja. Talán a Harmadik típusú találkozások (amiben egy pár pillanatig ezt a filmet nézik), és a Csillagok közöttnél éreztem ezt „milyen senkik vagyunk, mi emberek a világmindenséghez képest”-érzést, ami egy több, mint 50 éves filmnél azért nagy szó ám. A kontraszt a hatalmas egyiptomi díszletek, és Isten nagysága között azért nagyon szembeötlő, főleg úgy, hogy Istent legtöbbször rajzolt formában jelenítik meg (például az égő csipkebokor, vagy lángoszlop képében).

mozes1.jpg

 A karakterek nagyobb része viszont nincs annyira jól kidolgozva, a játékidőhöz képest. Mózes jellemét, azonkívül, hogy ő a film első felében a tökéletes hadvezér, építész meg minden, kicsit hiteltelenné teszi az, hogy egy kis beszélgetés után csak úgy szó nélkül átáll a rabszolgákhoz. Utána is amikor már a Megváltó szerepet megkapja Istentől, akkor se vívódik annyira, csak néhány elejtett szóból kell kikövetkeztetni, hogy azért ő sem annyira kétdimenziós karakter. Heston amúgy mindig is a szilárd elhatározott jellemeket jobban tudta alakítani, így a film második fele, amikor isteni erőtől hatva visszatér Egyiptomba, sokkal jobb lett, mint az eleje.

 Mondjuk az egész zsidó népre igaz, hogy határozatlanok, nem nagyon erőlködnek a rabszolgaság ellen, sőt van aki még profitál is belőle, itt Edward G. Robinsonra gondolok, aki a film legjobb szerepét megkapta. Ő játssza el azt a tipikus rosszindulatú személyt, aki mintha egy fasiszta propaganda filmből ugrott volna elő, folyton keveri a szart, elszereti a másik barátnőjét, és nyalja az egyiptomiak talpát. Amint rosszra fordul a helyzet, rögtön Mózest okolja, ha meg ő nincs ott, akkor meg ráveszi az egész zsidóságot, hogy egy aranybikát imádjanak. És az a legdurvább, hogy mindenki simán hallgat rá.

 Az egyiptomi uralkodóház se komplett teljesen, Mózes kedvese Nefretiri annyira bele van bolondulva Mózesbe, hogy az már nem normális, még öreg szolgálóját is megöli, csak hogy ne derüljön ki Mózes származása. A legnormálisabb szerepet Yul Brynner kapta, aki Ramszeszt, a trónörököst alakítja. Szegény pára egész végig Mózes árnyékában él, aki mindenben jobb nála. Csak egyszer bírta féltesóját megalázni, amikor kiderül Mózes származása, de később megint ő szív. Amikor meg végre király lesz, pechjére Mózes visszajön és nem csak a teljes haderejét, hanem még a fiát és a vallását is legyőzi. Remek jelenet, amikor a film végén az óriási, de üres palotában, halott fia mellett megjegyzi, hogy: „His God, is God.”(ami a szinkronban sajnos nem annyira jön át). Az Oscart meg azért nem kapta meg ezért a szerepért, mert az Anna és a sziámi királyért már jelölt volt, és végül azzal jutott fel a csúcsra.

mozes4.jpg

A hatalmas díszletek és impozáns statiszta tömeg még manapság is elégedett csettintést kaphatna. Ám a tízcsapást sajnos nem nagyon csinálták meg. Konkrétan 3 csapást lehetett látni, a Nílus vérré válását, majd a jégesőt és végül az első gyerekek halálát. Elvileg megcsinálták a békaesőt is, de az inkább komikushatást keltett, így a kukában landolt. Az érdekesség az benne, hogy amikor Mózes beállít Ramszeszhez, hogy engedje el a népét, még maga a Fáraó kételkedik a csodák isteni mivoltában. Megemlíti, hogy a folyó azért lett vörös mert beleömlött egy csomó vörös homok, szóval nagyjából a mai tudományos kutatások eredményét mondja vissza Mózesnek,  ami egy ilyen régi filmnél azért egy elég jó pont.

 A film, korának egyik legdrágább filmje volt, és sok apróságot egészen a DVD megjelenéséig nem árultak el a készítők. Ilyen például a Vörös-tenger ketté választása, vagy az, hogy DeMille vagy Heston volt-e Isten hangja (a válasz az utóbbi, mivel DeMille a narrátor, és a film felkonferálásán kívül nem vállalta be az Úr hangját is). A legtöbb vicces sztorit a már említett zsidók aranybikás jelenetéhez fűződik. 3 hétig vették a nagyszabású orgiajeleneteket, amikor Heston meglátta viccesen megkérdezte, hogy kit kell megdugnia a filmben? Illetve a mikor DeMille nagy monológot tartott a jelenetről, és egy fiatal statiszta lány végig dumálta a rendező egész előadását, a rendező ráripakodott (megafonon ahogy azt kell), hogy mi a francról dumálnak a az ő beszéde alatt? A lány hűvös eleganciával csak annyit felelt : „Csak arról dumáltunk, hogy ez az öreg buzi mikor fogja már meghirdetni az ebédidőt.” DeMille elvörösödött fejjel erre csak annyit mondott bele a megafonba: „Ebédidő!”

mozes5.jpg

 Érdekességként még annyit, hogy DeMillenek ez volt a második Tízparancsolat filmje, mivel 1923-ban már elkövette egyszer a történet filmre vitelét, majd jó poénként a felhúzott díszleteket ott hagyta a sivatagban, amit a homok jól beterített. A magyar bemutató 2000-ben volt, amikor VHS-n kiadták a filmet, bár a szinkronja szerintem később készült, mivel Mózest szinkronizáló Szakácsi Sándor hangja már sokkal öregesebb, mint ami Charlton Hestonhoz igazán illet volna. Ám szerintem még így is egy minőségi szinkronról beszélhetünk.

A film bár kissé poros, és hosszúra nyújtott, de mégis teljesen korrekt szórakozást nyújthat, egy hosszú délután folyamán. Műfajában tényleg csak a Ben Hur versenyezhet vele. 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr417237081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.03.12. 04:54:59

sokkal de sokkal unalmasabb mint a Ben Hur

lutánnia 2015.03.12. 13:07:59

@Chaoyang: Ízlések és pofonok, igazából mindkettő unalmas valamilyen szinten, a Ben Hurban több az akció, itt kevesebb.
süti beállítások módosítása