Mivel már az első rész is giga siker lett, az MGM rögtön bejelentette a folytatást, ami kritikailag és siker tekintetében is lefölözi nemcsak az első részt, hanem az összes többit is. Másképpen úgyis mondhatnám, hogy ha egy Tarzan filmet nézel meg életedben akkor az a Tarzan és asszonya legyen!
A történet egy évvel később folytatódik, amikor is az első rész csüggedt szerelmes vadásza, Holt, régi cimboráját Afrikába csábítja, hogy együtt térjenek vissza az Elefánt temetőbe. Persze ha már ott vannak akkor Holt a civilizáció áldásos eredményeivel (pl.: szép ruhák, pipere cuccok, gramofon!) vissza próbálja szerezni Jane-t Tarzantól. Ám nincs vesztegetni való idejük Holtéknak, mivel a Múcsia fennsíkra vezető térképet egy másik expedíció vezetői ellopták (akiket nem is lehet látni a filmben, mert hamar elhullanak). Szóval a versenyfutás megkezdődik az elefántcsont iránt, és Afrika szinte összes vadállata és kannibálja támad a szerencsétlen expedícióra, majd meghalljuk Tarzan ismerős üvöltését.
Mint a bevezetőben is említettem ez a film sokkal jobb, mint az elődje. Ez szerintem annak köszönhető, hogy teljes mértékben lerázza magáról az akkori filmes erkölcsöket. Alighanem ez a '30-as évek legkegyetlenebb filmje. Őszintén szólva én sem voltam felkészülve arra, hogy az első fél óra alatt alatt, legalább 20 ember hal meg a kamera előtt (persze, mind ágyútöltelék néger. Egy Tarzan filmben nekik nem osztottak nagy szerepet). Az afrikai dzsungel ebben a filmben kifejezetten gonosz, egymást érik a szadista törzsek, akik az oroszlánoknak áldoznak fel védtelen embereket, és ha Tarzan se regulázná meg a majmokat, azok is kővel zúznák szét bárki fejét. A film állatsereglete is sokkal monumentálisabb lett. Tarzannak is jobban látszik az állatok feletti uralma, és akár 100 elefántot is elő tud hívni az erdőből, és bár még mindig ragasztott fülű indiai elefántok, de azért impozáns látvány, ekkora tömegben látni őket.
1934-ben ez a film igazán erőteljes lehetett, nem csak az halálozási faktorra gondolva, de ilyen régi filmnél nem nagyon láthatunk bikini-szerű ruhákban lányokat, kivéve itt, hiszen Jane végig abban feszít. Sőt a kötelező Weissmülleres úszójeleneteket háromszor is felvették, egyszer ruhában (ez van a filmben), egyszer félmeztelenül, és igen, egyszer tök pucéran úszkáltak a színészek dublőrei a stúdió medencéjében. Persze a cenzúrának ez egyáltalán nem tetszett, majdnem negyed órát ki is vágtak a filmből.
Bár a három visszatérő karakter jelleme nem nagyon változott, Tarzan még mindig ugyanolyan, kissé nyers ember. Bár Holt itt már inkább reménytelen szerelmes szerepében tündököl, ám eléggé látszik rajta, hogy Jane az életben nem fogja őt választani. A szinkronhangja is megváltozott az előző filmhez képest, ahol még Selmeczi Roland szólaltatta meg, itt pedig már Jakab Csaba adta a hangját.
Számomra Jane karaktere kicsit idegesítő volt. Az egész film alatt kb. a szerelmes tinilányokat idézi meg, magyar hangja még mindig irritál engem (bár ennek a filmnek létezik '78-as szinkronja is, de sajnos nem tudtam azzal nézni). Szóval Jane teljesen bele van esve Tarzanba, állandóan csak róla beszél, még akkor is amikor Holték megjelennek. Semmi kérdés a külvilággal kapcsolatban, hogy mi van a régi barátnőkkel vagy valami. Nem, csak Tarzan létezik, aki tud házat építeni bárhol a dzsungelben, és bármilyen állatot megnyúz. A korabeli feministák egyébként odáig voltak tőle, hiszen a kötöttségektől felszabadult, szexuálisan szabad nőt (hiszen meztelenül fürdik, alszik Tarzannal) láttak benne, bár halkan megjegyzem ez mind szép és jó dolog, de azért akkor is egy férfitól, vagyis Tarzantól függ mindvégig a filmben. A legröhejesebb újításként pedig még egy saját, vékony Tarzan kiáltást is kapott, amivel pasiját hívja ha baj van.
A legidegesítőbb alak mégis Csita, a majom. Számomra érthetetlen, hogy miért kellett ennyire erőltetni, hiszen a szerepe szerint is tiszta gonosz, aki szándékosan kötözködik a többi állattal. A filmnek leginkább az tesz nagyon jót, hogy nem csak a dzsungelbeli élőlények a rosszak, hanem kapott a történet, Holt társa képében egy igazi antagonistát is. Martin Arlingtonnak hívják, és sokkal határozottabb, mint Holt. Ő is beleszeret Jane-be, és akár még fegyverrel is rálő Tarzanra, ha a helyzet úgy adja.
A film készítése sem ment teljesen zökkenőmentesen, hiszen az első rész rendezője W. S. Van Dyke nem vállalta el a folytatást, helyette a Cingár férfit kezdte elkészíteni. Érdekes módon a stúdió nem keresett más rendezőt, hanem megpróbálkoztak az addig csak művészeti rendezőként foglalkoztatott Cedric Gibbons-al. A főleg art deco stílust kedvelő Gibbons, élete során nyert 11 Oscart, és több mint 1000 filmen dolgozott, mégis ez volt élete első és utolsó rendezése. A rossz nyelvek szerint a stúdió vezetőinek egyik gonosz tréfája miatt kapta meg a rendezést, mivel egy dzsungel filmet ki tudna jobban rendezni, ha nem egy gibbon! (Érted? Gibbons=gibbonok, mekkora poén már nem?) Sajnos Gibbons a tehetségét, és az art deco stílust sem nagyon tudta kamatoztatni a stúdió dzsungelében, így a stúdió nyomására, a forgatás megkezdése után 3 héttel már két segédrendező is besegített neki, Jack Conway és az állatos részeket ügyelő James C. Mckay. A Jane-t alakító Maureen O'Sullivan szerint a tényleges rendezői feleadatokat Mckay csinálta, aki annyira tetszett a fejeseknek, hogy a következő Tarzan filmben is besegíthetett, persze a nevét nem írták ki.
Bár azért hibáktól ez a film sem mentes, mégis a legeslegjobb Tarzan film a szériában. A korabeli bevételek is ezt igazolják, hiszen úgy ez lett a legtöbbet jövedelmező Tarzan film a a '30-as években, hogy Németországban be se mutatták (elvileg nem tettszett a náciknak). Szóval ezt a filmet már azért teljes szívből tudom ajánlani, hiszen lendületes, és csak nagyon kevésszer ül le a cselekmény. 8/10
