Az 1965-ös indonéz tömegmészárlásokat feldolgozó filmpáros rendezője, Joshua Oppenheimer egészen hihetetlen beszélgetések részesévé válhatott az elmúlt néhány évben. Kezdetben nyilván a gaz kommunistáknak kikiáltott áldozatok családjait kívánta felkeresni, mígnem közben szembesülhetett a dicső militaristák szűnni nem vágyó dicsőségtudatával, ami miatt aztán átgondolta a dolgokat, és végül ezt az elvakult ömlengést dokumentálta hamarabb, mintsem a csendes rejtőzködést. Azonban ezen ötletével sem várt tovább, végül megadta neki saját fejezetét, emellett pedig tovább szélesítette üzenetét is, ezzel bizonyítván, hogy igenis jól járt ezzel a csavarral.

Mindent vivő gengszterekként vonulnak fel Az ölés aktusa ünnepelt filmcsillagai, akik ugyanolyan lelkesedéssel mesélnek általuk közkedvelt kivégzési szokásaikról, mint ahogy 50 éve csaknem egymillió kiszemelt áldozaton véghez is vitték azokat. Joshua olyannyira az ő és utódszervezetük, a Pancasila Youth bizalmába férkőzik, hogy nem csupán kábé 50 anonim – a régi hatalom elől megbúvó - filmalkotó társának nevét, de még a sztárok imázsfilmjének elkészítését is felvállalja. A Marlon Brando-n nevelkedett brancs kedvenc zsánereik útján – gengszterfilmek, háborús drámák – kívánják esetlenül ugyan, de olykor egészen hatásosan átadni azt az utánozhatatlan érzést, ahogy saját szórakoztatásukra, de minél praktikusabban gyilkolásznak.

Néhol egész könnyedén összemosódik film és doku, de pont emiatt sikerül teljesen szúrós és életszagú, olykor már filozófiai drámát kovácsolni abból, ahogy saját értékrendjük útján vitatják meg tetteik jogosságának kérdését, vagy hogy egyáltalán módjukban áll-e ítélkezniük efelett. A noir-fényekkel átitatott settingek, vagy a legbizarrabb tripeket idéző művészfilmes agyszülemények útján pedig tényleg a lehető legközelebb kerülhet a direktor az esetleges érzelmi relevációkhoz, és első kézből tapasztalhatja meg, ha bárki hite hirtelen meginogna a nyakra tekert drót megfeszítésekor. Azért nyilván érződik, hogy Joshua játéka merre tart igazán, mit szeretne kihozni ebből az egészből, de ettől függetlenül a tetteiktől bűzlő alanyai felé irányuló tapintatossága eszméletlen profizmusra vall. 7,5/10

Aztán első látásra úgy néz ki, hogy A csend képe inkább az ő csendjét hozza el, ahogy az érintettek felderítésén túl mást nem vállal magára. Inkább hőse, Adi kezébe adja az ítélkezés szerepét. Ez persze nem teljesen így van: az indonéz optikus, aki ugyanazon mészárlások során vesztette el bátyját, ha úgy tetszik, sokkal szkripteltebb utat tesz meg (még százéves szüleit, az aggódó anyát és az örökifjú, mindig megmosolyogtató apát is látjuk) és jóval szimbolikusabb eszközöket kap Joshuától, de ez mit sem von le Adi szándékának hitelességéből. Konkrétan felhelyezi a tisztán látó szemüveget azokra, akik akár a lehető legközvetettebb mód vettek részt bátyjának kivégzésében – nem kivételez! –, kérdései pedig abszolút ellentétben állnak páciensei tabumentes vallomásaival, vagy az általa végignézetett videóval, melyen a gyilkosok tiszta emlékekkel a fejükben rekonstruálják újra bátyja elleni gazságukat.

Ezúttal közel sem annyira extravagáns a tálalás, mint legutóbb, de ha az ember tisztában van azzal mit látott és hallott az előző fejezetben, úgy egyszer sem tud azoktól elvonatkoztatni A csend képe alatt sem. Szinte idegőrlő a vesztesek hallgatása, és az őket körülölelő csend is, jeleneteik alatt mindvégig úgy tud végigzakatolni bennünk Az ölés aktusának őrültsége, hogy a mostani képsorok sem vesztenek értékükből. Sőt, egy sokkal komplexebb, sokkal drámaibb hatás halmozódik fel bennünk, ahogy a két oldal végre találkozhat egymással.

És nehogy azt hidd, hogy nem fog az egyik egyértelműen győzedelmeskedni a másik felett! Merthogy a két film (egymáshoz viszonyítva csöppet sem kevésbé meggyőzően) két különböző harcot mutat be, melyeket A csend képe terjeszt ki igazán: egy diskurzust múltunk valódi beismeréséről, egyet pedig arról, hogy egyáltalán érdemes-e felhánytorgatni mindezt. És nem az nyer igazán, aki ezeket megválaszolja, hanem aki igazán meg tudja őket érteni. 8/10

A csend képét a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon tekintettük meg.

További vetítések: 
április 18. szombat 17:15 - Puskin

Jegyinfók a képre kattintva. Hazai forgalmazásról nincs hír.