Fekete mellek, fekete nők, fekete gengszterek, vér, erőszak és brutalitás. A 70-es években a csúcson pörgött a blaxploitation zsáner, amely a majd’ egy évtizedes uralma alatt rengeteg olyan alkotással mutatkozott, mely elsősorban a feketéknek készült. Sajnos a zsáner mára már igencsak a feledés homályába merült, de szerencsére akad néhány olyan darab, ami a mai napig képes szórakoztatni az embereket. Nem hiába találunk klasszikus darabokat a blaxploitation berkein belül.

Coffy egy kórházban dolgozó, nyugodt és józan életet élő nővér, akinek a 11 éves húgát bedrogozzák és függővé teszik. A nővér ezt természetesen nem nézi jó szemmel, így beleveti magát az alvilág legmélyebb bugyraiba, és fejébe veszi, hogy megbosszulja az ártatlan testvérét…

Quentin Tarantino „Official Top 20 Grindhouse Movies” listáját olvasgatva bukkantam rá a Coffyra, melyről korábban is hallottam már ezt-azt, de sose jutottam el odáig, hogy meglessem. Tarantino neve viszont meggyőzött, de sajnos a film nem teljesen… Alapjába véve a Coffy egy jól bevált, rengetegszer felhasznált revanstörténetet dolgoz fel, amiben a főhős – jelen esetben főhősnő – egyedül intézi el az egész alvilágot. Jack Hill viszont mindezt úgy tálalta, hogy a film főszereplője, Pam Grier (Ő volt Jackie Brown a Jackie Brown című Tarantino filmben.) egy egyedi, érdekes és a tekintetet a képernyőre szegező figurát alakítson, aki majd elviszi az egész alkotást a hátán… vagy a mellén, nézőpont kérdése. Azonban hiányzott a filmből a dinamika, holott egy alig 90 perces alkotásról beszélünk. Ezáltal Coffy karaktere hiába vált érdekfeszítővé, az a-pontból való b-pontba jutása nem igazán működött tökéletesen. Hill nem találta meg a megfelelő tempót, ami illett volna Coffyhoz.

Grier egyszerre volt egy szende, bújós kiscica és egy kegyetlenül karomolós vadmacska, egy olyan hősnő, akit korábban a filmvásznon nem igen lehetett látni. Egyedül szállt szembe az egész alvilággal és magával a férfi társadalommal is. Utóbbi már csak azért is volt fura, mert a legtöbb exploitation film pont arról szól, hogy a nők árucikkek, tárgyak, amiket csak használni lehet, és akik nem kapják meg azt a teret, amiben ki tudnának bontakozni. Hozzák a melleket és a szexet, de a szerepük nagyjából ennyiből is áll.

A Coffy ugyanakkor mégis nézeti magát, mert Grier a felemás színészi képessége ellenére tudta tökéletesen hozni azt, amit Hill megálmodott és, amit a film elvárt. Egy veszélyes, tekintélyt parancsoló, a férfiak számára elérhetetlen édes élvezetet, amit a néző többé-kevésbé megkap, de a filmben szereplő alakok nem. 6/10