[Supernatural Movies]

[premier] A kém (2015)

2015. május 15. - theivan

Ahogy tavaly szinte semennyire, idén csak úgy ömlenek a kémfilmek (legalább hármat is sikerült összeszámolnom), még ha a komikusabb fajtájukból is: a Kingsman az évet egy szemtelenül vehemens lórúgással indította, Matthew Vaughn ledöntötte a zsáner tabuit, és annak eleganciáját a korhatáros képregényfilmek piszkosul szégyentelen adrenalinbombájával robbantotta atomjaira. Az új 007-es kaland, a Spectre előtt befutott Paul Feig (Koszorúslányok, Női szervek) első igazán önálló produkciója is (írta és rendezte egyaránt), mely inkább perverz, mintsem elegáns, inkább toporzékol, mintsem lopakodik, de legalább elmondható róla, hogy külföldi produkcióként annyira jól érzi magát a fő forgatási helyszínén, itt Pesten, hogy az már szinte hihetetlen.

spy-feature.jpg

Susan Cooper (Melissa McCarthy), sőt maga a rendező sem lesz már sosem a kedvencem, az általuk képviselt humorvonal is körülbelül legalább annyira kifinomult, mint egy átlag mozis közönség bélműködése egy nagy tál chilis-jalapenos nachos tál után, de! Bármennyire is elcsépelt, több évnyi közös munka után sikerült olyannyira egymásra találniuk, hogy egy csaknem két órás (!) pisikaka-vígjátékot képesek lesznek mindvégig találékony gegekkel is végigszórni, és, még ha csupán kurvaanyázós szinten is, de képesek visszahozni az általam (sajnos) nagyra tartott apatowi iskola improvizálgató párbeszédeit.

Egyébként valahol mindenki önmaga nyomorára talált ebben a filmben: Jude Law olyannyira szánalmasan igyekszik önmagára szabott álomszerepe, James Bond után loholni, hogy Stohl szinkronhangja még külön ironikusnak is hat, hisz’ Daniel Craig-et is ő tolmácsolja. SPOILER! - 50 Cent rövid epizódszerepe egy életre lerombolja azokat a nagyreményű törekvéseket, melyekre egy egész évtizedet elfecsérelt. A film aduásza viszont maga Jason Statham, aki most vagy nem fogja fel mennyire őt cinkeli minden egyes neki írt forgatókönyvi sor, vagy tényleg ennyire vissza kéne térnie a vígjátékok színmezejére, mert a Blöff óta nem volt ennyire őszintén élvezhető.

Persze annyira azért nem lesz szórakoztató A kém, mint amennyire a külföldi sajtó méltatja az SXSW fesztivál óta, mert a megannyi frappáns csattanó közötti holtidőt eléggé a legaljább prolihumorral sikerült csak feltölteni. De a fenébe is, a tegnapi elővetítés mégiscsak egészen jópofa hangulatú volt: egyrészt ez a film semmivel se akar okosabbnak vagy leleményesebbnek tűnni, mint ami, mert humora legalább annyira gusztustalanul suttyó, mint amennyire szellemes is. Másrészt Melissa McCarthy hiába is szel át három vagy mennyi európai országot, nem kevés értéket adhatott nekünk a filmhez az, ahogy Párizs utcáinak hátterében ott virított egy CBA, vagy amikor minden út Rómába vezetett – egy vágás után pedig már az Operához. És hát mióta könyörgünk már valami olyasmiért, amit itthon forgattak és szinte még nézhető is? 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr987461602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.05.15. 20:03:42

Melissa McCarthy... nem néztem volna ki a filmből, hogy jó lesz. Sőt... még csak a közepest sem. A már említett Melissa McCarthy miatt.

Viszont ezek után kíváncsi lettem.

Nyílméregbéka 2015.05.31. 18:37:59

Ma megnéztem és baromi vicces film. Viszont biztos vagyok benne, hogy rengeteget tett hozzá a szinkron, főleg a rengeteg káromokodással, amiben a magyar nyelv ezerszer kreatívabb. Eredetiben fele ennyire sem lehet poénos. Egy kicsit nehezen indul, de aztán McCarthy és Statham kettősével beindul, és onnan nincs megállás... 8,5/10
süti beállítások módosítása