[Supernatural Movies]

[kritika] Harcosok klubja (1999)

2015. június 18. - Fincherista

„Mindenki azt kérdezi tőlem, ismerem-e Tyler Durdent.” Már lassan 16 éve került a mozikba a Harcosok klubja, így talán jobb kérdés lenne a következő: van, aki nem ismeri? Éppen emiatt nem is szeretném ötmillió-ötszázötvenezer-százharmincnegyedjére ugyanazokat a frázisokat ismételni, hiszen teljesen egyértelmű, hogy Fincher leginkább félreértett, ugyanakkor legjobb alkotásáról van szó. A magnum opusáról, aminek szinte a legelhanyagolhatóbbnak tűnő momentuma is egy hatalmas kirakós kihagyhatatlan darabja. Helyette a végeláthatalan filozófiai labirintusának néhány fontosabb szegmensére térnék ki, a három főszereplő által képviselt archetípusokra, hiszen nem a film társadalomnak címzett költői bemutatásai, hanem a mögöttük rejlő okok adták az alapját annak, hogy olyan sokan (köztük jómagam is) imádják a Harcosok klubját.

rsz_529320cb1ab72.jpg

“Minden a másolat másolatának a másolata...”

Főhősünk egy rozsdás kis fogaskerék a nagy gépezetben, egy névtelen, pótolható láncszem. Ő maga meg sem próbálja felnyitni saját szemét, tengődik az árral, igyekszik megteremteni a mások által idillinek tartott otthont. Különösebb zokszó nélkül tengeti napjait, s ez a semmitmondó életvitel menti fel végül fogyasztói rabigája alól. Látszólag. Vásárlási függőségét ugyanis csoportterápiák váltják fel, legkevésbé sem megfelelő emberi kapcsolatait pedig betegekkel folytatott fals párbeszédekkel tölti ki. Az igazi (?) felszabadulása során is korábbi életéhez visszacsatolható módon, egy mások által írt önismereti könyv révén tudja csak megnevezni magát. Itt jegyezném meg, hogy mind a mai napig nem tudok dűlőre jutni, miszerint melyik lett jobb: az eredeti Jack megnevezés (mini off: Palahniuk könyvében Joe), vagy a szinkronban alkalmazott Apu. Egyik önnön létét egy teljesen ismeretlen, vélhetően a filmbeli eseményekhez képest is fiktív figurához köti, míg utóbbi egy eleve elrendeltetett generációs torzulásként azonosítja a Narrátort.

rsz_31.jpg

“A koton a mi nemzedékünk üvegcipellője...”

Élhetetlen társadalmunk mellékhatásaként akarva, vagy akaratlanul káros szenvedélyek áldozataivá válunk. Kényszeresen pusztítjuk magunkat, a hibák felismerése helyett igyekszünk mások még sanyarúbb sorsával kimagyarázni saját bukásainkat. Így tesz a film egyetlen fontos női szereplője is, aki eltorzult carpe diem mentén folytatja életét. Marla Singer, a Narrátor számára visszataszító, érzelmei által vezérelt nőszemély. A tesztoszterontól bűzlő légkör egyetlen igazi ösztrogénbombája, aki látja, hogy napjai megvannak számlálva, tisztában van életvitelének öncsonkító hatásaival, de éppen ennek tudata táplálja. Pontosabban, hogy lehetne még ennél is rosszabb.

rsz_1999-club-lucha--1406x900.jpg

“Az önfejlesztés önkielégítés. De az önpusztítás…”

Tyler Durden. Az ember, aki teljesen felforgatja a Narrátor életét. Az ember, aki átlátja a rendszer hibáit, s tudja jól, milyen út mentén szabadíthatja ki hívőit az elkerülhetetlennek tűnő bukás szorongató markai közül. Tyler Durden, az egyszemélyes egyház, aki noha éppen az általa bírált rendszer férfiideáljának mintapéldánya, megrendíthetetlenül prédikál a tagok eddigi tökéletes életről alkotott képének fals mivoltáról. A hamis istenség, aki azt mondja ki, amit hallani akar hallgatósága, aki elítéli a fogyasztói társadalmat, de éppen az egyik legalapvetőbb marketinghúzás révén növeli hatalmát. A felsőbbrendű lény, akit pont olyan alantas igények vezérelnek, mint bárki mást.

rsz_fight_club_by_ohpilar-d6qkmhj_1.jpg

A szenvedélyesen oktató atya, a leckéket lelkesen elsajátító fiú és a legkevésbé sem szent lélek

A hármas tagolás több ízben is megjelenik a filmben. Részben a három főszereplő által képviselt archetípusok, részben pedig a történetben lezajló folyamat formájában. A film ugyanis alapvetően a hegeli dialektika fogyasztói társadalomról alkotott szatirikus hangvételű példája. Felállítja tézisét, miszerint a rendszer élhetetlen és pusztulásra van ítélve. Szembeállítja vele antitézisét, egy jobb világ képét, látszólagos kiutat a sötétségből. A szintézisről már nem alkot képet, hiszen ott az előző kettő élhetőbb kombinációját kellene ábrázolnia, amire talán a társadalomtudomány legkiemelkedőbb alakjai sem tudnának megfelelő választ adni. Fogalmam sincs, hogy ezt a problémát mivel kerüli majd el a folytatásnak szánt képregény. Viszont magát a filmben megjelenő folyamatot a lehető legszélsőségesebb módon mutatja be Fincher, ezáltal a megfogalmazott világnézetei sem tekinthetőek általánosan elfogadhatónak. Követendő életfilozófiának tehát aligha, remek filmnek már vitathatatlanul nevezhető. 10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr267541364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.06.18. 20:28:11

Szeretném megérteni, hogy miért is kultfilm a Harcosok klubja, de az első találkozásom eme művel nem éppen úgy ért véget, ahogy azt reméltem. A hypetól függetlenül vártam tőle valami olyat, amit mondjuk egy Hetediktől megkaptam, de sajnos ez nem ütött igazán. Talán túl fiatal voltam, talán rosszkor néztem meg. Ki tudja... az esélyt még egyszer megadom neki, csak még nem tudom, hogy mikor.

Fincherista 2015.06.18. 21:55:55

@REMY: Anno a kritikai fogadtatása is elég megosztó volt. Elsőre nem egyszerű befogadni a filmet, hangulatra egy kétórás videoklip, amit teletömtek erőszakkal, életviteli "tanácsokkal", szélsőséges jellemrajzokkal...
Plusz ehhez jön, hogy Fincher Tylert megirigylő módon játszik a nézőkkel.
Nem tudom mikor lenne érdemes újráznod, de biztos, hogy teljesen más megvilágításba fog kerülni.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.19. 07:40:03

@REMY: Nyugi, nekem is kétszer kellett megnéznem, mire megértettem. (Mármint egyrészt a filmet, másrészt azt, hogy mitől kultfilm, ami pedig nagyrészt tényleg abból ered, hogy minden idők egyik legfélreértettebb darabja.) Utána viszont már sokkal jobban is tetszett. :)

Globetrotter2014 2015.06.19. 13:53:45

@REMY: ?????? Én annak idején viszonylag hype mentesen láttam, minden idők egyik legjobb filmes élménye. Abszolút never seen it coming + instant get. Elejétől végéig minden elemében hibátlan film. Látvány, mondanivaló, színészek, trükkök minden a helyén.
süti beállítások módosítása