Hogy is kezdjem? Senkit nem akarok untatni a posztmodern fogalmával…ja nem, ez a szöveg négy napja lejárt. Akkor legyen az, hogy: kötelező jelleggel megérkezett, viszont tizenegy évet kellett várni a folytatásra. Így se jó, ez is ósdi! Akkor kezdem úgy, hogy: miután a Sikoly első része felmondta a kötelező leckét a horrorfilmekről, a második a folytatások szabályaival ironizált, a harmadikban a trilógiák vizsgálatai maradtak hátra, a legújabb rész az időközben felcsapott remake hullámot lovagolja meg úgy, hogy közben végig megmarad az ironikus felhang. Bár ez se túl eredeti, de tudom, hogy nem eredeti, ezért így hagyom. Ez a szabály.
Nos, valami ilyesmi lett a negyedik rész is. Elsakkozgat a lehetőségekkel. A metát viszont alaposan megkavarja. Az első rész fiktív eseményeiből készült ugye a Döfés című film, melyet a Sikoly 2-ben láthattunk. A negyedik részből kiderül, hogy a Döfés is egy franchise-zá nőtte ki magát és a hetedik résznél jár. Sőt, gyakorlatilag a Sikolynak feleltethető meg, hiszen a filmben is ugyanannak a maszkos gyilkosnak van kultusza, egyszerűen csak a címe más. Ráadásul, míg a Sikoly eleve önironikusan kezdte pályafutását, a hetedik részt taposó Döfés sem kerülhette el azt, hogy zsánerfilmből önreflexívvé váljon. A különbség ebből a szempontból a Sikoly első és negyedik része között az, hogy míg az első részben valódi (a mi világunkban is létező) horrorfilmekre reflektáltak, addig a negyedik részben is megteszik ugyanezt, kiegészítve a Döfés kultuszával, mely a való világban a Sikoly kultuszának feleltethető meg. Olyasmi ez, mint egy buborék, melybe még egy buborékot fújsz. Ugyanakkor a film kezdete nemcsak ezt a megkavart metaszintet mutatja be, hanem akár azt is, hogyan kezdődhetett volna a Sikoly negyedik része. Mert a hosszú tizenegy év eltelte miatt rebootként is lehetett volna kezelni, megismételve az első film nyitójelenetét, de mindenki tudja, hogy az kiszámítható lett volna (még azok is, akik nem látták az első részt). Erre már a Döfés is reflektált és húzott egy kiszámíthatatlant, míg végül a közönség (a valódi) sem tudja, melyik filmet is látta igazából. A visszatérő forgatókönyvíró, Kevin Williamson azonban nem próbál meg változtatni a saját szabályain. A negyedik rész az első három egyenesági folytatása lett. Woodsboróba tér vissza tíz év után Sidney, aki ismét a művészetet használja fel terápiás célra: a vele történteket feldolgozó könyvének bemutatójára érkezik. Mi az, ami változott? Nagyjából semmi, azonban a folytatásokra való kikacsintásokat, javarészt az első jelenetek ellövik és nem sok szufla marad a későbbiekre. Felmondják a kötelezőt az internetfüggő generációról és megint kapunk egy túlbuzgó riporternőt, aki pénzt szimatol a halálhírekre, de ezeket mind láttuk már. Az egyetlen, újdonság az, hogy rendkívül véres lett ez az epizód és ezzel együtt, mintha jobban éreznénk a gyilkosságok súlyát. Mintha a széria állandó rendezője Wes Craven, szánakozva tekintene az Y-generációra. Úgy tűnik, az öreg nincs túl jó véleménnyel rólunk, a film szerint még az X-eknél is elkorcsosultabbak vagyunk. Ezt a gyilkos kiléte és motivációja is jól mutatja, mely egyébként a film leggyengébb pontja és legyen annyi elég, hogy Fonzie nem ugrott akkora cápát, mint mikor a film tettese kiderül.
Nem gondoltam volna, hogy a film végén ezt mondom, de a Sikoly 4. abszolút felesleges folytatás lett. A kötelező köröket már rég letudták, a szabályok folyamatos ismételgetései pedig egy idő után inkább fárasztóak lettek. Lehet, hogy előbb rohannék el a Döfés valamelyik részére, ott legalább mertek újítani. Vagy a gyilkos kiléte újítás volt? A harmadik részt tekintve nem hiszem. Egyáltalán mik is pontosan azok a szabályok? Egyet viszont biztosan betartott: a gyilkos sose hal meg először. 4/10