Fekete Ibolya (Bolse vita, Chico) harmadik játékfilmjének története nagyjából száz évet ölel fel a viharos magyar huszadik századból. A rendezőnő előző munkáihoz hasonlóan ez is valós alapokra épül, azonban szabadon bánik az alapanyagként szolgáló történettel. Egy családot követünk négy generáción keresztül, érintve a múlt század minden fontosabb történelmi eseményét az első világháborútól az '56-os forradalmon keresztül a Kádár-korszakig.

A főhősnő, Anya (Ónodi Eszter) ha veszélyt szimatolt, mindig felpakolta a családját és a holmijukat és új helyre költöztek. Ezt 27 alkalommal tették meg, szinte az egész országot végiglakták. Lajossal, a férjével és a kislányukkal éltek Hatvanban, Tatabányán, több családtagnál, eldugott kisfalvakban. A 94 éves nő a felnőtt lányának meséli el, hogyan hurcolkodott át a család az életen és a magyar történelem viszontagságain.

Az 1910-es évektől a kétezres évek elejéig tartó cselekményben három színész játssza az édesanya karakterét: egy gyerekszereplő, majd Ónodi Eszter viszi a játékidő nagyját, a legidősebb korszakban pedig „a lengyelek Törőcsik Marija”, a 100 éves Danuta Szaflarska alakítja „a vihar asszonyának” is nevezett temperamentumos, nyughatatlan nőt.

Fekete Ibolya mostani filmje a magyar történelem legvéresebb, legzaklatottabb időszakát mutatja be. Nem túl részletesen jelennek meg az események, némelyek csak említésszerűen, vagy csak egy-egy villanásnyi pillanatra. Nem is kell több, hiszen mindannyian ismerjük a 20. századi magyar vonatkozású történéseket. Ez a korszak még elevenen él a családjainkban, a fiatalabb generációknak még meséltek róla.

Az Anyám és más futóbolondokban a hétköznapi kisember a fontos, a család, akik a történelem viharában próbálnak meg életben maradni, és kimaradni a körülöttük zajló dolgokból, mert jól tudják, hogy úgy is nekik esik bajuk, esetleg elviszi őket a fekete autó, vagy mire észbe kapnak, már mások laknak a házukban. Sok magyarországi család élhetett át hasonlókat, hiszen az "1918 utáni időszakok zaklatott, képtelen, kizökkent logikájú, alig túlélhető, olykor véres korszakai a magyar történelemnek. A legtöbb családdal semmi világra szóló nem történt, csak végigcsinálta a nagyon furcsa és vészterhes 20. századot"- mondta Fekete Ibolya egy vele készült interjúban

A filmről kijövet az az érzésünk lehet, hogy mi is csak végigrohanunk a történelmen. Anya figurájának köszönhetően sok emberrel találkozunk, a Partiumtól az ország másik határáig, azonban szinte átcsusszanunk rajtuk. Sokukról ki sem derül, hogy mi lett a sorsuk, csak egy-egy időszakra pillanthatunk be az életükbe.

A színészekre nem lehet panaszunk. Ónodi Eszter által életre keltett Anyáról könnyen elhisszük, hogy minden körülmények között megél. És azt, ahogyan minden szó nélkül felpakolja a családját, másként nem is lehet megcsinálni. Gáspár Tibor Lajosként már az első pillanattól kezdve könnyen szerethető. A két színész közti kémia jól működik, őket nézve könnyen elhisszük, hogy a két főszereplő mennyire szerette egymást. Elég néhány mozdulat, egy tánc, egy-egy gesztus (például a madártej). Básti Juli család két tagját, a nagymamát és az unokát is megformálja. 

A film sok tekintetben nagyon hangulatosra sikerült. Jól beépítették a korabeli filmhíradókat, ha pedig elég szemfülesek vagyunk, akkor még a főszereplőinket is felfedezhetjük rajtuk. Még az egyik régi magyar filmből kivett filmjelenetben is szerepel Anya és Lajos Karády Katalinnal együtt, egy étteremben. Az elején pedig olyan jelenetek vannak- például a dédi megszöktetése- amely olyan, mintha a némafilmek találkoznának Rejtő Jenő egyedi stílusával. 

A fő humorforrás a 94 éves Anya beszólásai. Ő már túl van élete fénykorán, a lányára van utalva, és a demencia jeleit mutatja. Amikor azonban a családjáról és az életéről mesél, szinte megfiatalodik. Akinek van hasonló idős családtagja, az tudja, mit érez a majdnem minden idejét az anyjával töltő lány. Azonban a néni minden megnyilvánulása hatással van ránk: a legtöbbször nevetünk, néha pedig elmorzsolunk egy-egy könnycseppet.

Arra bíztatok mindenkit, hogy igenis tessék magyar filmekre is beülni, mert szerencsére jobbnál jobbak kerülnek a mozikba. A magyar filmgyártás újra kezd magára találni. A nézőszámok pedig azt mutatják, hogy igenis szomjazunk a jó magyar filmekre. Az Anyám és már futóbolondok a családból pedig igazán jó. Aki pedig nem hisz nekem, menjen, és járjon utána. 8/10