[Supernatural Movies]

Ponyvaregény

2015. november 14. - REMY

„Ponyva: 1 - Lenből, kenderből szőtt erős, durva vászon. 2 – Olcsó eszközökkel hatásra törekvő, selejtes értékű prózai mű.”

…amiből végül Quentin Tarantino megalkotta élete főművét, valamint minden idők egyik legjobb filmjét, a Ponyvaregényt. Noha a filmet tényleg lehetne úgy jellemezni, hogy erős, durva, olcsó és hatásra törekvő, ám a végeredmény messze nem selejtes, hanem inkább már prémium minőségűnek nevezhető műremek. A Ponyvaregény ugyanis nem egy, nem két toplista élmezőnyében kap/kapott helyett az elmúlt bő 20 évben, így nem csak, hogy szuperlatívuszokban lehet, illetve kell róla beszélni, de emellett iszonyú nehéz is írni róla, hiszen pont a tökéletessége miatt ad fel egy igencsak kemény leckét az írónak.

p5_1.jpg

Brett: Wha-what I—?
Jules: Say "what" again! SAY "what" again! I dare you! I double-dare you, motherfucker! Say "what" one more goddamn time!

Tarantino tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ennél a filmnél nem csak rendezőként, de forgatókönyvíróként és színészként is ott szerepelt a stáblistán. Noha a történetet egykori barátjával, Roger Avary-vel írta, ám a jogokat sikerült végül Tarantinonak megszereznie, így fel tudta frissíteni a saját stílusával és dialógusaival az alaptörténet. Az alapanyagokból pedig kikeverte az igazi Tarantino ízt, amit azóta sem tudott teljes mértékben megismételni, holott egyáltalán nem állíthatjuk azt, hogy a Ponyva után rossz filmeket rendezett volna.

A Ponyvaregény a büdzsét tekintve tényleg nevezhető olcsónak, hiszen mindösszesen csak 8 millió dollárból készült, amiből közel 5 millió csak a sztárgázsit jelentette, hiszen olyan színészeket tudott megnyerni a stúdió, mint Samuel L. Jackson, Bruce Willis, John Travolta, Uma Thurman, Harvey Keitel, Tim Roth, vagy éppen Christopher Walken. Rengeteg jól csengő név, és még több csúcskategóriás színészi játék jellemezte a filmet. A Ponyvaregény ugyanis nem csak felsorolja a jól csengő neveket, de megadja nekik azt a teret, amiben tökéletesen ki tudnak teljesedni. Épp ezért nincs olyan színész/karakter, aki ne járatná csúcsra magát és ne érdemelne meg dicséretet akár a 2 perces játékáért, akár a több 10 perces játékidőért.

p4_1.jpg

Fabienne: "Whose motorcycle is this?"
Butch: "It's a chopper, baby."
Fabienne: "Whose chopper is this?"
Butch: "It's Zed's."
Fabienne: "Who's Zed?"
Butch: "Zed's dead, baby. Zed's dead."

Ugyanakkor hiába a tökéletes végeredmény, a film előkészületi szakaszában Tarantinonak a poklot is meg kellett járnia ahhoz, hogy megrendezhesse második igazi nagyjátékfilmjét. A Ponyvaregény forgatókönyvét ugyanis több stúdió is visszalökte, ám végül a Disney alatt futó Miramax volt az, ahol egyáltalán jelét adták annak, hogy van potenciál a történetben, hiszen a Disney elnöke, Jeffrey Katzenberg odáig volt a storyért és végül áldását adta a projektre (miután persze Harvey Weinstein producer eljuttatta hozzá). Azonban ezzel még korántsem volt vége a rögös útnak, hiszen a kinézett színészek közül John Travolta nem volt olyan státuszban akkoriban, akire rábíztak volna egy szerepet a stúdiónál. A színészóriás karrierje mélypontján volt, így Tarantinonak dupla energiát kellett mozgósítania ahhoz, hogy végül bebizonyítsa az igazát és telitalálatként könyvelhesse el a castingot. (Íme a nevek, akik felmerültek XY szerep kapcsán akkoriban) Emellett ragaszkodtak a stúdiónál ahhoz, hogy legyen valami igazi mozisztár is a filmben, így végül a Matt Dillonnak ígért Butch szerep Bruce Willis ölébe hullott, aki szintén kapott az alkalmon és új szintre helyezte a pályáját. Így tehát végül minden színész elérte a célját, hiszen a pénz mellett többeknek sikert is hozott a film, amivel Tarantino igazi keresztapa szerepbe jutott.

Vincent: "It's the little differences. I mean they got the same s**t over there that they got here, but it's just - it's just there it's a little different."
Jules: "Examples?"
Vincent: "Alright, well you can walk into a movie theater in Amsterdam and buy a beer. And I don't mean just like in no paper cup, I'm talking about a glass of beer. And in Paris, you can buy a beer at McDonald's. And you know what they call a, uh, a Quarter Pounder with Cheese in Paris?"
Jules: "They don't call it a Quarter Pounder with Cheese?"
Vincent: "Nah, man, they got the metric system, they wouldn't know what the f**k a Quarter Pounder is."
Jules: "What do they call it?"
Vincent: "They call it a Royale with Cheese."
Jules: "Royale with Cheese."
Vincent: "Thats right."
Jules: "What do they call a Big Mac?"
Vincent: "A Big Mac's a Big Mac, but they call it Le Big Mac."
Jules: "Le Big Mac." - "What do they call a Whopper?"

p3_2.jpg

Tarantino köztudott, hogy nem járt soha elit filmes egyetemre, nem végzett el olyan iskolákat, amik képezték volna a rendezői karrierjét, ám mégis sikerült betörnie úgy Hollywoodba, hogy mindenki egy egész életre megjegyezze a nevét. Ehhez kitartásra és egy hatalmas filmes tudásra volt szüksége, hogy a zseniális írói képességét felhasználva – illetve egy rakás régi/kedvenc filmet felhasználva – összegyúrja a hozzávalókat egy kerek egésszé, amiből végül elkészül az a rajongói film, ami megmutatja, hogy nem csak könyvekből lehet elsajátítani a filmkészítés fortélyait. No, persze ehhez hozzátartozik, hogy ezáltal sokszor vádolták Tarantinot azzal, hogy lopott innen-onnan, ami megkérdőjelezte az önálló gondolkodását, illetve alkotói képességét. Tény, a francia újhullám, az exploitation, a film noir, és megannyi más filmes irányzat is fellelhető a Ponyvaregényben, ám egyáltalán nem lehet azt érezni , hogy ezen filmes irányzatok erőltetetten lennének belecsempészve a játékidőbe. Egyfajta rajongást, tiszteletadást, valamint tényt, miszerint lehet keverni a különböző stílusokat (lásd Abbot és Costello Meet Frankenstein) mutatott be Tarantino, amivel egy egészen újfajta irányba vitte el a modernkori filmezést. Lehet ezért utálni, lehet ezért szeretni, de ha valaki képes ilyen szinten megoldani a stílusok összekeverését, azt el kell ismerni.

A Ponyvaregény az a film, amit minden egyes perc után le lehetne állítani, hogy kielemezzük az addig látottakat. Tarantino a filmes rajongását felhasználva olyan egyedi filmet hozott létre, hogy szinte már felesleges is felemlegetni azokat a pillanatokat, amikről tudjuk, hogy már egyszer megjelentek ilyen-olyan alkotásokban. A stílus, a lazaság, a könnyedség, a felépítés – több szálon futó, majd végül eggyé váló történet - tette végül igazi kultklasszikussá a művet, amiben brillíroznak a színészek. Nem hiába jöttek sorra a neves díjak – BAFTA, Golden Globe, Oscar – illetve vált 2013-ban a filmörökség részévé és került be az amerikai Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmregiszterébe. Elsöprő sikert aratott, ami Tarantino, valamint a Miramax számára is meghozta az áttörést.

p1_4.jpg

1992-ben létrejött az a fajta szuperklasszikus mozifilm, amit nem elég egyszer látni, mert minden egyes újrázás után új dolgokat fog megmutatni a nézőnek. Sose lesz unalmas Jules és Vincent parádés társalgása, továbbra is érdekes lesz John Travolta arca, amikor megtudja, hogy milyen finom is az 5 dolláros turmix, ezer plusz egyszer is jól fog szólni a hibátlan soundtrack, valamint a megszámlálhatatlan mennyiségű (265) fuck szócska sem válik kényelmetlenné. Rengeteg felejthetetlen jelenet és egy örök élmény jellemzi a két és fél órás játékidőt, ugyanis Quentin Tarantino itt lett halhatatlan. Szóval… Örülünk, Vincent? Naná, hogy örülünk!!! 10/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr747887372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rókarege 2015.11.15. 14:01:34

QT csak egy sutyerák. Mindig éreztem, hogy ez az ember a magasnak hazudott IQ-ja ellenére egy igazi kretén. Kiderült, hogy nem tud felmutatni olyan papírt, ami igazolná a magas IQ-ját (pl. Mensa- vagy SAT-teszt). Iskoláit nem végezte el, nem tud helyesen írni, nem tudja, mi az a prímszám, és Howard Stern műsorában sem tudott egy IQ-teszt-kérdésre sem jól válaszolni.

wegotthiscovered.com/movies/10-quentin-tarantino/3/

janoszeged 2015.11.15. 14:13:38

Szegeden színpadon is előadták, pontosan másolva a fim minden jelenetét, és a párbeszédeket. Remek volt.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.11.15. 15:02:46

@rókarege: Ebből is látszik, hogy nem minden a papír, amit a kezedbe kapsz minden egyes elvégzett iskola vagy tanfolyam után. :)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.11.15. 18:34:40

8 millió dolcsi? abból néhány kisvukkot el lehetett volna készíteni!

Nyílméregbéka 2015.11.17. 06:23:27

@rókarege: Az hogy valakinek milyen a helyesírása vagy hogy elvégezte-e az iskolát, semmi köze az IQ-hoz. Sose kérkedett QT vele (egy újságíró deritette ki róla még régen), minek lobogtasson papirokat róla? Tarantinonak egyébként még a középiskolában mértek 160-as IQ-t, de kb. szarik rá magasról, ami szintén a magas inteligencia jele. :)

Nyílméregbéka 2015.12.06. 00:12:47

@Dominik Gress: Ez valami viccoldal, vagy csak tényleg komplett elmeteg az írója. :D
süti beállítások módosítása