[Supernatural Movies]

Öt érv Lucas új trilógiája mellett és ellen

2015. november 18. - Fincherista

Sokakhoz hasonlóan jómagam sem tudok túlzottan objektívan beszélni a Star Wars-ról, hiszen a régi trilógia volt az első három VHS-kazetta, amelyet megtekinthettem. Noha az elején még kicsit kapkodtam a fejem az események láttán, miután sikerült elkapnom a fonalat, onnantól már igazi csodának lehettem szem- és fültanúja. Ezt a csodát szerettem volna megtapasztalni a moziban is, de hiába ülhettem végig az új trilógia (az utolsó bekezdésben majd a Disney-re is kitérek) epizódjait, egyik sem volt olyan, mint a régiek. Márpedig ha valaki, akkor én tényleg nem vagyok a régebbi alkotások híve. Ugyanakkor igazán rossznak egyiket sem neveztem volna - talán csak a komplett széria mélypontját jelentő második részt -, ennek pedig legfőbb oka véleményem szerint, hogy alapvetően jó elvek mentén építkeztek, viszont a sok fajsúlyos hiba rontott az összképen. Jelen írásomban (spoilerek segítségével) megpróbálom a tőlem telhető legobjektívabban 5-5 pontba foglalni, melyek voltak az előzmény trilógia legfőbb erősségei és gyengeségei.

Pozitívumok

swp5.png

5. A jedi és sith mítosz elmélyítése

A régi trilógiában kicsit háttérbe szorult maga a jedi és sith lét, ugyanis Ben Kenobitól egyfajta gyorstalpalót kapott Luke, míg Yoda a háttértörténetek helyett egyérteleműen a kiképzésre fektette a hangsúlyt, ezáltal pedig a nézőben nem alakult ki olyan komplex kép a rend fenntartóiról, illetve az ellenségről, mint amilyen lehetett volna. Ezt a kisebb rést a pajzson összességében jól foltozta be az előzmény trilógia - amin belül az operaházi jelenet viszi a prímet -, még annak ellenére is, hogy bekerült pár kevésbé tolerálható gondolat a jedik és a sithek történetébe.

swp4.png

4. Politikai szál bevezetése

Elképesztően sután és ütemtelenül vezette be Lucas a történetbe, de vitathatatlanul jó döntés volt. Egy háború megnyeréséhez (ami egy galaktikus birodalom felépítésénél hatványozottan bonyolult feladatnak ígérkezik), elengedhetetlen a megfelelő kapcsolati tőke, az erős szövetségek kialakítása, hogy a klasszikus értelemben vett fronttal párhuzamosan a diplomáciai harcokat is sikeresen vívja meg a feltörekvő hatalom. Valamint a másik oldalról megközelítve: egy fennálló rendszer lett teljesen újradefiniálva, amihez pedig szükségszerű valamilyen szinten politikai hátteret adni. Más kérdés, hogy csinálhatták volna ezt sokkal izgalmasabban is…

swp3.png

3. A látvány

Noha akadt jó pár túlkapás ezen a téren, amit meg is jegyzek majd a negatívumok között, mégis összességében olyan meseszép világot teremtett a Lucasfilm, amit nem lehet, nem is szabad szó nélkül hagyni. Gyönyörű, hovatovább magával ragadó díszletek, letaglózó atmoszférájú bolygók váltogatták egymást a történet során, s ha (a színeket leszámítva) nem is mozgott olyan változatos palettán, mint a régi trilógia, azért különösebben így sem lehetett rá panasz.

swp2.jpg

2. A cím értelmet nyer

Talán túlzásnak tűnhet, de a régi trilógia inkább volt Csillagok harcai, mintsem Csillagok háborúja. Alapvetően mindhárom részben egy-egy csatát láthattak a nézők, míg az azzal közel egy időben zajló ütközetekről legfeljebb félmondatokat lehetett hallani. Ezzel szemben az előzmény trilógiában a Naboo-n zajló csatát követően válik egyértelművé, hogy nem szimpla lázadásról van szó, hanem egy jóval sokoldalúbb hadjárat első lépéseiről. A második részben már maga a háború elkerülhetetlensége lesz megkérdőjelezhetetlen, így végül a harmadik részt teljes egészében alávethették a címnek. Ennek megfelelően egyidejűleg több fronton mutatták be az eseményeket, de mindezt (helyenként sajnos) nem a fő történeti szál rovására tették.

swp1.jpg

1. Anakin átállása a sötét oldalra

Bár sikeresen rontották el kétszer is a szereposztást, még így is ezt tartom az új trilógia legerősebb pontjának. Maga a történet ugyanis pazarul lett felépítve. Kezdve Qui Gonnal, aki nem javasolta a jedi létet, hanem szinte kötelességként vázolta Anakin előtt, mondván neki jedinek KELL lennie. Ennek érdekében csal is, mindent megtesz, hogy végül Skywalker a padawanja legyen. A srác pedig láthatóan érzelmileg labilis, ami a tehetsége ellenére elég rossz előjel. Utóbbit pedig jól vitte végig Lucas, fokozatosan érzelmi sokkok segítségével vezette egyre közelebb a sötét oldalhoz karakterét. Negatívumként a színészvezetése mellett még azt lehetne felróni a direktor úr számlájára, hogy több hőséhez (Kenobi, Padmé, Yoda) hasonlóan Anakinból is három, egymástól igen eltérő "verziót" kaptunk a trilógiában, tehát a karakter(ek) kibontakoztatásánál túl nagy lépéseket engedett meg magának.

Negatívumok

swk5.jpg

5. Helyenként túl tökéletes látványvilág

Igazán lenyűgöző jelenetek sorát vonultatja fel a első, második és harmadik rész is, mégsem olyan, mint a régiek. A régi trilógia egyfajta élő organizmusként működött, ahol az űrlények kézzel fogható bábok voltak, akiket a trükkmesterek, vagy a színészek mozgattak, ezáltal pedig roppant életszerűvé vált az egész. Mondhatni a fikció szót el is lehetett volna hagyni, annyira beleillettek a képbe. Ezzel szemben az újabb részekben túl sokszor, valamint helyenként túl látványosan tették le a voksukat a készítők a számítógéppel generált képek mellett, aminek következtében tökéletes, de kevésbé hihető látvány tárult a nézők elé. Kivétel az első epizód, viszont ott cserébe volt ezernyi más probléma…

swk4.png

4. A Star Wars egy mese, nem egy dokumentumfilm

Nincs értelme a kevésbé földhözragadt történeteket túlmagyarázni. Főleg, ha már az alapszabályokat jól fektették le. Ennek megfelelően több szempontból sikeresen mélyítette el a mítoszt Lucas, s csak kibővítette a már elhangzott fogalmakat, viszont olyanokat is megpróbált újradefiniálni, aminek nem volt értelme. Közülük messze a midiklorián volt a legidegesítőbb, hiszen bevezetésével szinte teljesen kiölte a természetfelettit, a misztikumot az Erőből. Az már csak hab a tortán, hogy így Ben Kenobi, meg Yoda gondolatai is szenilis öregek hablatyolásává váltak, hiszen normális esetben előkapták volna a csodálatos mérőműszert és nem meséltek volna “össze-vissza” egy minket körüljáró, megfoghatatlan valamiről…

swk3.jpg

3. Kevésbé szimpatikus, izé… irritáló mellékszereplők

Jar-Jar Binks. Sajnos nem ő volt az egyetlen kevésbé értelmes figura az előzmény trilógiában, de ő az, aki akarva-akaratlanul beugrik a gondolatmenet kapcsán. Elképesztően bugyuta és a legkevésbé sem szerethető véglény volt. Mivel annak idején hat évesen láttam a moziban A Baljós árnyakat, így akkoriban elméletileg éppen annak a korosztálynak voltam tagja, akinek szánta Lucas a gunganeket, de nincsenek jó emlékeim róluk. Párszor ugyan megmosolyogtattak, viszont idővel már nekem volt kínos, amit a vásznon műveltek. Az alapötlet egyébként érthető volt, hiszen az ewokok jelentették a cukifaktort a régi filmekben, így miért is ne próbálta volna ezt megismételni, viszont ők egyáltalán nem egy szerencsétlen, félidióta népként jelentek meg. Hanem egy kissé fejletlen, ám vicces és elég bátor kis fajként.

swk2.jpg

2. Bűn rossz love story

Sosem voltam nagy rajongója a szerelmes történeteknek, viszont a kevésbé giccsesek között akad olyan, amit még kedvelek is. Na Anakin és Padmé viszonya nem ilyen. Az egy (nem elhanyagolható) dolog, hogy Hayden Christensen piszkosul nem passzolt a szerephez, de az már tényleg kritikán aluli, amit Lucas a szövegkönyv terén művelt. Most komolyan van, bocsánat volt olyan lány az univerzumban, akit levettek a lábáról ama bizonyos “homok-monológgal”? Ízléstelenül nyálas, a ripacsként eljátszott Anakinnak köszönhetően meg hatványozottan idegesítő szál lett a szerelmi, ami megkapta ugyan a szükséges játékidőt, csak sajnos egyáltalán nem építette fel úgy a drámát, ahogyan kellett volna.

swk1.jpg

1. George Lucas személye

“Ha valaki, akkor ő…” - hangzott el számos vita során, de nem értek egyet. Mármint jogilag nyilván nem lehet vitatkozni vele, de egyrészt közel sem csak az ő nevéhez fűzhető a franchise - a régiek közül egyet rendezett -, másfelől annyi önkritika szorulhatna valakibe, hogy kiértékelje a Star Wars helyzetét, ezzel elkerülve a filmes blaszfémiát. Ugyanis már a negyedik rész hatalmas kasszasiker volt, de (és főleg ezt kellett volna legalább a bankszámlája végett látnia) a popkultúrális jelentősége is egészen egyedülálló lett. Olyan, amivel még a Lucasnál jóval tehetségesebb rendezők sem tudnának mit kezdeni önmagukban. Viszont ezt nem látta, vagy nem akarta látni, ami miatt jó néhány önfejű döntés után sikeresen rombolta le saját bálványát. A franchise szinte sértetlen maradt, ami mutatja, mennyire nem az ő személyétől függ…

+1 Sem pro, sem kontra: önmaga imádata

Mi várható a Disney részéről? Örültem, amikor megtudtam, hogy hozzájuk került, mert ha valahol, akkor náluk akad bőven anyagi háttér és kreativitás a jó filmekhez, ám az első filmjük után is nehéz lenne messzemenő következtetést levonni, nemhogy előtte. Mindenesetre az látható, hogy a Marvel mintájára folyamatosan és tudatosan próbálják felépíteni a saját Star Wars univerzumukat, ami szintén a képregényadaptációkra hajazva megpróbálja egyszerre kielégíteni a szériáért már jó ideje rajongók, valamint az esetleges újak igényeit. Kellő alázattal és szeretettel estek neki a munkálatoknak, továbbá egyelőre úgy tűnik, hogy tanultak is az első három rész hibáiból. Reméljük a legjobbakat, az Erő legyen mindannyiunkkal!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr797992279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ursus artos 2015.11.19. 13:16:00

Nekem az előzményekben az nem tetszik, hogy nem olyan, mint azt én gyerkkoromban elképzeltem.
Nem tetszik az első három rész képisége sem. Túl fölfi, túl szines, túl részletes. Szemben a régi sorozat egyszerűsített divatjával, gépeivel, helyszíneivel, belső berendezéseivel. Van egy rész, amikor a pajzsokat rakják Vaderre. Na, kábé az a pont a (III. részben) amikor a képiség kezd hozzássimulni az eredeti trilógiához. Az tetszett.

odamondó 2015.11.19. 14:21:38

Honest traileres Mark Hamil Hayden Christensen összehasonlítás után gyökeresen változott meg róla a véleményem. Ha ezt valóban akaratosan másolta.

El periodista 2015.11.19. 14:28:59

"Ugyanis már a negyedik rész hatalmas kasszasiker volt, de (és főleg ezt kellett volna legalább a bankszámlája végett látnia) a popkultúrális jelentősége is egészen egyedülálló lett."

Látta is - tökéletesen. Ha jól emlékszem, a gázsijáról is lemondott (már annyira túlszaladt a költségvetésen), cserébe a merchandisingból befolyó összeg 40 százalékáért. Ez egyrészt igencsak éleslátásra vall, másrészt lépéskényszerbe hozta, hogy minél jobban pörögjön az eladás. A film sikere és az ő marketinggépezete ezt maximálisan elő is segítette. Olyannyira, hogy a Birodalom visszavág esetében ő gyakorolta a végső vágás jogát és csak kevés külső befektetőt vont be a gyártásba, míg a Jedi visszatért már teljesen ÖNÁLLÓAN finanszírozta. Rendezőnek pocsék, de üzletembernek kiváló.
Mindez persze nem menti fel őt a folyamatos toldozgatás bűne alól, ami szvsz a legnagyobb bűne az által épített univerzummal kapcsolatban. Egyszerűen el kellett volna fogadnia, hogy az akkori technikai lehetőségekből kihozta a maximumot.
Persze a nagyra nőtt birodalmat (lucasfilm ltd, industrial light and magic, skywalker ranch stb.) valamiből fent kellett tartani. Aztán valamikor a kilencvenes évek közepén megérhetett benne a gondolat, hogy elkezdi beetetni az új generációt is (így az első rész alcíme lehetett volna a New generation is, de ez már foglalt volt a Star Trek-franchise kapcsán...). Szóval a franchise sikere nagyon is neki köszönhető, illetve neki is.

Lássuk be - bár én elkötelezett SW-rajongó vagyok - az (időben) első trilógiának is voltak döccenései, de abban a korban (s a nyolcvanas évek Magyarországán még inkább) ez elképesztően látványos volt. Csak egy példa, bár nem sci-fi: a Szombat esti lázat ugyanabban az évben forgatták. Ég és föld, nem? Vagy itthon: Keménykalap és krumpliorr (1978-ból). Ami szintén szórakoztató a maga nemében, de olyan trükkökről és technikai megoldásokról csak álmodni mertek.

Röviden: ha leszámítjuk a toldozgatást, el kell ismerni, hogy jól csinálta. Még most is erről beszélünk, pedig már eladta (ha jó lesz, lehet rá hivatkozni, hogy ő teremtette meg az alapokat - ha rossz, akkor mossa kezeit, mert már önálló életet él a gyermeke). Reméljük, Csuvi/Csubi nem fakad dalra valamelyik jelenetben, miközben tüllszoknyás ewokok ugrálnak körülötte vagy jönnek a forráshoz inni....:). Az ewokok amúgy szerintem jóval idegesítőbbek voltak Jar Jarnál. De őket is felülmúlta az új trilógiában a folyton a háttérben szerencsétlenkedő droidok sokasága.

Annak mindenestre örülök, hogy J.J. Abrams ült a rendezői székbe. Nekem a Star Trek is bejött, illetve a Lost is baromi jól indult. Tud atmoszférát és izgalmat kelteni.

spinat 2015.11.19. 14:35:57

Anakin karakterfelépítése borzalmasan gyenge. Tele van logikai hibákkal, amik néha teljesen ellentmondanak a régi filmeknek.

El periodista 2015.11.19. 14:40:59

@spinat: Ha csak ez lenne!
Akadnak olyan technikai megoldások is, melyek nagyon gázosak. Semmi ésszerű magyarázat nincs pl. arra, hogy az ellenállásban megfogyatkozott és anyagi tartalékait folyamatosan felélő lázadók sokkal profibb műkezet készítenek Luke-nak, mint a virágzó és kőgazdag, ergo technikailag is fejlettebb köztársaság Anakinnak. Igazi Csupasz pisztoly jelenet, amiko megfogja Amidala kezét....
Ráadásul baromi gyorsan átcsábították a másik oldalra. minimum a 2. részben el kellett volna kezdeni ezt felépíteni.

Mindegy, hinni kell a legendában és csak szórakozni.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.11.19. 14:41:16

Kinaban egy honappal kesik a "vilagpremier".
Nyilvan felnek, hogy kiadjak dvd-n 6-8 yuanert a feliratozasi elomunkalatok alatt mielott USA ban a mozikbe bemutatnak. ugy szoktak.

Globetrotter2014 2015.11.19. 15:14:27

Az eredeti 3 részben a műszaki megvalósítás zseniális. A maszkok, az űrhajók, a látvány...

Lucas annyit tett hozzá, hogy összefogta és kiaknázta. Ő nem a Millenium Falcon, nem a Hoth csatája, ő a Chewbacca, ewokook és a gyereknek értékesíthető játékok értelmi szerzője, na meg az industrial light and magic trükkjeinek birtokosa.

Őrültség volt bianco csekket adni neki a 3 előzményhez. Pont az hiányzott ami naggyá tette az eredetiket.

Kyria 2015.11.19. 16:54:05

Az én női szememmel Hayden Christensen szuper választás volt Anakin szerepére. Ritkán látok a moziban ennyire tökéletesen szép férfiarcot (annak idején elámultam a fiatal Brad Pittén is, de Hayden arcánál festeni nem lehetne szebbet) és még a test-arányai is tökéletesek. Ráadásul az alakításába sem tudnék a legelvetemültebb szándékkal sem belekötni, számomra teljesen hihetően hozta a figurát. A párbeszédeken valóban lehetett volna többet (sokkal többet) dolgozni, de ha objektíven nézzük, a IV-VI. rész esetében is jó néhány megmosolyogtató dialógus akadt. A látvány terén pedig a II. részben a klónozók bolygója számomra abszolút újszerűen hatott, de szenzációs volt a könyvtár, vagy a bár is és jól oldották meg a Szenátust. Ami még nagyon tetszett, az a Kenobi/Jango Fett közötti kis űrcsata, valamint a szállítószalagos jelenet. Úgyhogy szerintem az I. rész kivételével nem volt az előzmény trilógia olyan szörnyű, mint amilyen divatos szidni, bár kétségtelen tény, hogy a nagy berobbanás mindörökké a régi trilógiáé.

Creativ3Form 2015.11.28. 14:37:14

@Kyria: Hát pedig pont annyira lett szörnyű, mint amilyen szörnyűnek tartják az SW fanok 90%-a (nem, nem túlzás ez a %). Ezt az előzménytrilógiát nem divatból szidják hanem azért, mert megérdemli. A főcímeket leszámítva konkrétan semmi, azaz NULLA Star Wars érzetet kelt. Egyedül az Episode 3 alatt éreztem néha-néha, hogy SW filmet néztem, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy elégedetten jöjjek ki a moziból. Hayden meg mehhh. Mint fiatal, naiv, hebrencs jedi jó. Ez a karakter jól áll neki, jól is hozza. De ahogy komolyabbra fordulnak a dolgok, és el kellett velem hihetnie, hogy ő lesz Darth Vader, totálisan megbukik. Egy ezredmásodpercig nem tudtam elhinni neki, hogy ő egy kegyetlen Sith lovag, akiből végül Darth Vader lett. Szenvedés volt nézni, amit a film második felében művelt. Mondjuk Lucas is rátett egy lapáttal a filmtörténelem legszánalmasabb "Nooooooooooooooooooooooooooo"-jával, de ezt leszámítva is Hayden botrányosan gyenge volt Sithként. Egyetlen egy dologban jobb az új mint a régi, és ezek a fénykard párbajok. Semmi más. Persze a látvány is fejlődött, de ez a 90%-ban zöld háttér előtt vettünk fel mindent engem pl. egyátalán nem nyűgözött le, sőt. Inkább taszított. Ezért is örülök nagyon, hogy kikerült a széria Lucas keze alól, mert Abramskg visszatértek a gyökerekhez és rengeteg mindent vettek fel eredeti helyszíneken, megépítették a házakat, parancsnoki hidakat stb. stb. Persze ettől még bukhat de azt már most kimerem jelenteni, hogy az előzménytrilógiánál még így is milliárdszor jobb lesz. Már az első teasernek több SW érzése volt, mint az előzménytrilógiának együttvéve.

Kyria 2015.11.30. 10:02:57

@Creativ3Form: Hú, ez nagyon tetszett! Szeretem, mikor valakinek érvei is vannak, nem csak meggyőződése. Azért remélem nem baj, ha én akkor sem fogom szidni. (Most hétvégén - immár nem tudom hányadik alkalommal - megint megnéztem a III. részt és mit csináljak, nekem Hayden nem tűnt sem naivnak, sem hebrencsnek. Amikor pl. felszecskázta a szakadárokat, teljesen el tudtam hinni, ill. amikor azt üvölti a végén Obi-van-nak, hogy "Gyűlöllek", nekem az is hihető volt. De hát nyilván ez megítélés kérdése is.)
Nekem fénykard párbaj terén a VI. rész vége a kedvencem, főleg amikor az Uralkodó előtt összecsap a két fénykard. Az egy nagyon szuggesztív és hatásos rész, abban a tekintetben pedig hogy az új epizód jó lesz, a Próféta szóljon Belőled!!!

Gorbacsov homlokán a májfolt 2015.12.02. 10:55:23

@Fincherista: Kellő alázat és szeretet a Dizni részéről?!? Azzal, hogy hivatalosan töröltek minden fél-kanonikus szereplőt, akiket a LucasArts kvázi elfogadott azzal, hogy megadta nekik a Star Wars logó használati jogát? Mara Jade? A közös gyerekeik Luke-kal? Soloék iker-gyerekei? Timothy Zahn regényfolyama Thrawn admirálissal? Ha nem tudnád, ezeket mind kukázták. Mintha sose lettek volna. Ennyit a szeretetről. Csak egy dolgot szeretnek: a pénzt.

Például ezért nem lesz látványos henteléses kivégzés/gyilkosság a VII. részben, mert így alacsonyabb korhatáros besorolást kaphat a film és így több ember mehet be megnézni a moziba.

Fincherista 2015.12.02. 11:41:11

@Gorbacsov homlokán a májfolt: tudom jól, hogy törölték a korábbi kánont. Nem is volt más választásuk, ha a saját ötleteikkel akarják folytatni/bővíteni az SW univerzumát.

"Csak egy dolgot szeretnek: a pénzt."
A stúdió részéről nyilván az a prioritás, hogy minél többet hozzon a konyhára egy 4 milliárd dolláros befektetés. Ebben nincs semmi meglepő, a LucasArts-cal is így volt.

"Például ezért nem lesz látványos henteléses kivégzés/gyilkosság a VII. részben, mert így alacsonyabb korhatáros besorolást kaphat a film és így több ember mehet be megnézni a moziba."
Melyikben volt látványos hentelés? Egyébként úgy tűnik új keletű infó lesz számodra, hogy Az ébredő erő PG-13-as besorolást kapott az USÁ-ban. Korábban csak a 3. rész kapott ilyet, mivel a többi mind az egyel alacsonyabb, sima PG-vel futott a mozikban. Persze így sem érdemes várni túl sok durva jelenetet, de a korábbi filmek sem arról voltak híresek...

Almaspite 2015.12.02. 16:08:12

@Fincherista: Hát őőő... Közismert tény, hogy Lucas 1979. után, a filmek bemutatója után elment egy körútra, mintegy író-olvasó találkozóra és lehetett tőle kérdezni. Akkor Lucas elmondta, hogy miképp képzelte az unvierzuma működését. Elmondta, hogy miképp álmodta meg a lasserkardot hajtó kristályt, a járművek lebegését lehetővé tevő úgynevezett repulzor-hajtóművet, az erőtér-alapú pajzsokat, a fegyvereket, amikben a színes cucc nem is lézer, hanem igazándiból gáz. Elmondta azokat a háttértörténeteket, amiket a filmekben nem bont ki részletesebben. Háttér-okokat, érdekeket, összefüggéseket. Volt néhány elvetemült rajongó, akik ezek alatt a körutak alatt végig mentek Lucas után és elmentek a legutolsó koszos texasi kisváros könyvtárában rendezett találkozóra is - és megállás nélkül szorgalmasan jegyzeteltek. Így tett például a kolléga által említett Timothy Zahn is. Azt a sztorit, amit megírt, azt tulajdonképpen Lucas találta ki és mondta el pár szóban. Timothy Zahn csak kerekített köré egy kissé dagályosabb, hatszáz oldalas könyvet. Nyilván ezért van benne a fülszövegben: George Lucas történetei alapján. Namármost ha a Dizney törli a korábban a Lucas Arts által jóváhagyott hivatalos kánont, akkor jogos a pár hozzászólással ezelőtt feltett kérdés, hogy hol a történet iránti szeretet részükről? Hová tűnt Lucas vétójoga, külön kikötött szakértői beleszólási joga a további részek rendezésébe, mely jogok bele voltak foglalva a négymiliárdos szerződésbe? Le van írva fehéren-feketén, hogy járnak neki ezek a jogok, hogy felügyelhesse: ne legyen ütközés a korábbi kánonnal. Erre a Dizney egyszerűen nem engedi a forgatás közelébe. Szép. És te még véded őket.

Az ellentmondás jogos, hogy nem lehet valamit úgy szeretni, hogy megszerzem és kiírtok belőle mindent, ami ellentétes a terveimmel. Az valóban nem alázat és szeretet.

(Csak azért szóltam hozzá, hogy ezeket tisztázzuk, nem akarok flém-háborút.)

Konyvtaroslany 2015.12.02. 16:44:21

@Almaspite: +1

Utoljára akkor láttam hasonló "szeretetet", amikor a külföldi cégek a magyar vállalatokat vásárolták fel a privatizáció során, majd a kötelezően előírt öt év működtetés után úgy bezárták és felszámolták őket, mint a szart. Ők sem szeretetből vették meg a hazai ipart, hanem azért, hogy megszűntessék a konkurenciát.

Fincherista 2015.12.02. 18:49:38

Rendben, talán a szeretet kifejezés erős. Egyébként arra utaltam vele, hogy eddig teljesen egészséges fan service-t nyújtottak, valamint láthatóan visszatértek a régi trilógia alapjaihoz.
@Almaspite: az általatok emlegetett Zahn szavait idézem:
"Realistically, that’s something they had to do—the EU is just too big, complicated, and occasionally contradictory for them to have to deal with" - röviden, érthető a Disney részéről, hogy nem tekintik hivatalosnak az Expanded Universe-t. A bővebb interjú itt olvasható:
www.tor.com/2014/07/11/timothy-zahn-star-wars-expanded-universe-canon/

Szerintem logikus, hogy nem a már meglévő sztorikat fogják követni. A kánonon kívülre helyezés meg nálam nem egyenértékű a megsemmisítéssel. Maga Zahn is úgy gondolja, hogy majd meríthetnek az EU-ból...
Lucas "beleszólási jogáról" linkelnél valamit? Úgy emlékszem, lenyilatkozta, a Red Tails az utolsó nagyobb projektje.

A Disney-t pedig azért védem, mert amihez általában nyúlnak, az minimum "szódával elmegy" kategória. Kétlem, hogy pont az SW-nél ne tennék oda magukat hosszú távon...

@Konyvtaroslany: nem értem a hasonlatod. A Disney részéről az a logikus, ha minél jobban megfejik tehenet, nem az, ha kiéheztetik...

Almaspite 2015.12.14. 23:17:33

Beleszólhatott volna a forgatókönyvbe, de a Dizney-nek nem tetszettek az ötletei, ezért jól megsértődött és otthagyta a egészet:

www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151123-az-uj-star-wars-szereposztasa-sokkal-mereszebb-is-lehetett-volna-az-ebredo-ero-oscar-isaac-j-j.html

Itt meg diplomatiusan nem mond semmit arról, hogy neki mennyire tetszik / nem tetszik:

www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20151208-george-lucas-nem-dicserte-halalra-az-uj-star-wars-filmet-az-ebredo-ero.html
süti beállítások módosítása