[Supernatural Movies]

Star Wars - A Birodalom visszavág

2015. december 12. - Fincherista

Egy osztatlan kritikai és közönségsiker után általában az a nagy kérdés a folytatással kapcsolatban: hozza-e az első szintjét? Nos, A Birodalom visszavág nemhogy hozta, meg is ugrotta az Egy új remény által igencsak magasra tett lécet. Látványban, történetben, de még zenében is képes volt újat mutatni, így pedig nem kérdéses, hogy a Star Wars-széria (azóta is) legjobb epizódjáról van szó.

esb3.jpg

A Hoth bolygó dermesztő hidegével még úgy ahogy elbírnak a Lázadók, de a Birodalom erődemonstrációjával már nem. A sebzett vad könnyedén veri szét a rebellisek bázisát, ezzel menekvésre kényszerítve a yavini győzelem után még eufóriában fürdőző Luke-ékat. Remek fordulat ez a Lucas, Brackett és Kasdan által jegyzett forgatókönyvben, amit aztán továbbfokoznak, hogy a negyedik epizód egyszerűbb történetvezetésével szemben ezúttal két szálon futtatják hőseik kalandjait, így a fagyos bolygó után egyszerre ismerhetjük meg a Dagobah-rendszert és a Felhővárost. Előbbiben ráadásul az egész epizódot átható merész koncepciók egyike lett csúcsra járatva, hiszen itt mutatják be Yodát, az elsőre szenilis öreget, aki aztán mindenkit elhallgattatott, miután felfedte valódi kilétét. Ám a Lando “birodalmában” történtekre sem lehetett panasz, hiszen a korábban sérthetetlennek beállított Solóék élete egy árulást követően pengeélen táncol. Az igazi filmművészeti csoda viszont még mindig váratott magára egészen addig, amíg az újonnan kitanított, de még nagyon forrófejű Luke össze nem csapott Darth Vaderrel.

esb2.png

Már a történeti leírásból is kivehető, hogy ebben az epizódban minden sokkal nagyobb tétben volt megjátszva. A készítők félredobták a “halhatatlan” kártyát, lévén szinte bárki eleshetett a küzdelmekben, s ez a veszély végig remek feszültségteremtő eszközként volt használva. Az már csak tényleg hab a tortán, hogy mindezt az előző résznél is sokkal szebb, változatosabb díszletek, meg trükkök közepette tette Irvin Kershner rendező és stábja, amik közül néhány még mind a mai napig teljesen vállalható. A zenéről szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, bár azzal sem volt baj az Egy új reményben, de John Williams teljesen új szintre lépett A Birodalom visszavágban. A Birodalmi Induló rongyosra játszatása olyan durva pavlovi kondicionálás, amihez csak Morricone Volt egyszer egy Vadnyugathoz írt zenéje hasonlítható, ugyanis már pusztán a Vader szó hallatán felcsendül az emberben a tám-tám-tám-tá-tá-tám-tá-tá-tám, mint ahogy a Harmonika esetében a karakter nevét adó hangszer dallama.

esb.jpg

Mondanám, hogy hibátlan, de nincs olyan film. Viszont akárhányszor nézem, mindig kicsit több lesz a végére, mint ahonnan indult. Bátor ötletek, emlékezetes akciók és még jobb karakterek váltogatták egymást a filmben, amiknek köszönhetően számomra nem csak a Star Wars-univerzum legjobbja, hanem a filmművészet egyik legzseniálisabb alkotása A Birodalom visszavág. 10/10    

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr48156280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyílméregbéka 2015.12.13. 00:36:34

Kétség kívül a sorozat legjobb darabja.
süti beállítások módosítása