15 hosszú év után elérkezettnek látták Jonathan Hensleigh-ék, hogy felelevenítsék Frank Castle, avagy a Megtorló történetet, hogy ne csak az a gyenge fércmunka maradjon meg a köztudatban, amiben Dolph Lundgren játszhatta az akcióhőst. Azzal viszont nem számoltak a készítők, hogy ha teletuszkolják az alkotást mindenféle hülyeséggel, akkor a mostani végeredmény se lesz sokkal jobb, mint a legelső próbálkozás.
Frank Castle családját lemészárolja a helyi maffiafőnök bandája, miután Castle jól keresztbe tett neki az egyik szaftos üzleténél. Howard Saint viszont nem kalkulálja bele az akcióba, hogy ha ujjat húz a képzett zsaruval, akkor nem csak megtorlásban lesz része, hanem megteremti a Megtorlót is!
Jonathan Hensleigh-ék meglepően jól és kimérten vezették fel Frank Castle életének hanyatlását, azonban, amikor a lassú tálalásból át kellett volna váltani egy gyorsabb tempóba, akkor elveszett a tudomány. Ez csupán azért volt probléma, mert a fő drámai szál lezárása után illett volna valamiféle zúzdát kapnunk az arcunkba, hiszen mégis csak megtorlásról van szó a filmben. Ennek ellenére, kaptunk egy rakás üresjáratot, egy raklap oda nem illő karaktert, egy új románc kezdetét elindító, de végeredményében sehová nem jutó szálat, és egy nagy és gonosznak tűnő John Travoltát.
Nagy bánatomra viszont nem sikerült úgy összegyúrni ezen részleteket, hogy élvezhető legyen mind a két óra, amit rááldoztak Frank Castle bemutatására. Pedig a karakter megérdemelné már, hogy minőségi tálalást kapjon, de 15 - az új résznél pedig már 19 év - után sem jutottak egyről a kettőre, holott fantázia van benne, Carlo Siliotto zenéje meg ráadásul zseniális is volt a filmben, szóval kapizsgálták már a készítők, hogy mi fán terem a filmkészítés.
Azonban se stílusa, (kivéve a zenének) se tempója, se súlya nem volt a Thomas Jane főszereplésével készült Megtorló-mozinak, amiben jóval több volt, mint amit sikerült kihozni belőle. Újabb strigula a „kár érte” filmek listáján. 4/10