I beat Meryl.

Ezzel a “poénnal” vette át Jennifer Lawrence első Arany Glóbuszát. Az ominózus mondatot üdvrivalgás helyett néma csönd fogadta, majd utólag meg is kellett magyaráznia poénját, miszerint esze ágában sem volt megsérteni Meryl Streepet, mindössze az Elvált nők klubja c. film egyik jelenetét elevenítette fel. Akárhogy is, innentől számítva elég erős párhuzamot lehet meghúzni a két színésznő karrierjében, amit az alábbi posztban az Oscart Leónak? -hoz hasonlóan részint vitaindítóként meg is tennék.

Gyönyörűek, de nem szexszimbólumok

Tudom, a körúton szebb lányok vannak, meg ezek a hálivúdi spinék pörköltet sem tudnak főzni, de a sovinizmust minimalizálva talán nem túlzás azt mondani, hogy mindketten kifejezetten jól mutatnak a vásznon. A rendezők is bíznak szépségükben, így több olyan szerepben is tündökölhettek, ahol férfi kollégáiknál is nagyobb teher nehezedett vállaikra. Ugyanakkor az már kevésbé állja meg a helyét, hogy férfi/női vágyálmok első számú megtestesítői lennének, elvégre sem a vonásaikból, sem pedig hangjukból nem sugárzik az a szexualitás, ami a korszakos szexszimbólumokat jellemzi.

Életvidám, önirónikus jellemek

Népszerűségüket nem csak tehetségüknek, hanem megkapó személyiségüknek is köszönhetik. Szinte mindig lelkesen és mosolyogva állnak a kamerák elé, poénforrásként tekintenek esetleges gyenge pontjaikra (Lawrence az oscaros botlására, míg Streep a túlértékeltségére), humoros történeteikkel pedig nézők millióit szórakoztatják, aminek köszönhetően igencsak kedvelt interjúalanyok.

A feminizmus önjelölt (?) arcai

Számomra idilli, ha a politika és a filmművészet nem mosódik össze, de ez hiú ábránd. Bizonyos történeteknél teljesen indokolt a didaktikus mesélés, ám egyes üzenetek már teljesen eggyé váltak legfőbb szószólóikkal. Az elég erős üldözési mániában szenvedő Spike Lee példának okáért dinoszauruszokról szóló dokumentumfilmbe is képes lenne becsempészni antirasszista törekvéseinek sarkalatos pontjait, s a jelen írásomban taglalt hölgyek munkásságában is erőteljes elem egy ilyen üzenet, méghozzá a női egyenjogúság. Többnyire erős, férfiakat is lenyomó női karaktereket alakítanak a vásznon, a valóságban pedig amint tehetik, felszólalnak a hölgyeket érő igazságtalanságok ellen. A harcuk jogos, de a fenti, Patricia Arquette felületes, feminista beszédére adott reakció csak úgy, mint az OscarsSoWhite már éppen olyan túlkapás, mint ami ellen önszántukból (?) küzdenek.

Kritikusok kedvencei, díjhalmozók → túlértékeltek

Végezetül, ha már díjakkal nyitottam, akkor jöjjön a legszembetűnőbb közös jellemzőjük, a túlértékeltségük. Fantasztikus színésznők, de aránytalanul sokszor emelik őket piedesztálra. Meryl Streep a színészek között konkrétan rekorder, az ő nevéhez köthető a legtöbb Oscar-jelölés. Az elsőtől (Szarvasvadász) számítva 36 év alatt tizenkilencszer jelölték, amik közül végül három szobrot vihetett haza. Egyedül a ‘90-es évek voltak sanyarúak, hiszen akkor “csak” háromszor jelölte az Akadémia, de abban az évtizedben ott volt neki cserébe az Arany Glóbusz nyolc jelölése. Az Oscar előfutárának nevezett Golden Globe-on egyébként szintén rekorder, méghozzá a legtöbb jelöléssel (29) és nem mellesleg ő nyerte el legtöbbször a szobrot (8 alkalommal). Jennifer Lawrence egyelőre nagyon messze van ezektől a számoktól, de ha abból indulok ki, hogy 25 éves létére már van egy Oscar-díja és három jelölése, valamint három Arany Glóbusza és egy jelölése, akkor arányaiban véve még bőven utolérheti a kolléganőt, hiszen Streep 31 évesen vihette haza első Oscarját (Kramer kontra Kramerért), míg Lawrence már 22 évesen (a Napos oldalban nyújtott alakításáért) bezsebelte a szobrot.

A nagy számokat, meg a posztot pedig egy (szerintem érdekes) párhuzammal zárnám: Jennifer eddig Meryl-hez hasonlóan diadalmaskodott a főbb díjátadókon, lévén mindketten az első Golden Globe-jelölésük után sorozatban háromszor nyertek, az Oscaron pedig a jelölés-díj-jelölés-díj sorozat is meglehet, de ahhoz kisebb csodára lenne szükség, hiszen idén Brie Larson (A szoba) toronymagas esélyese a kategóriának.