Így április vége felé nem mondhatjuk, hogy nem bolondos az időjárás. A múltkor még nyárias idő volt, a hét elején meg hó esett a Kékesen. Azért reméljük, most már beköszönt az igazi tavasz és a meleg se hőhullámokban, hanem fokozatosan tér majd vissza. Persze, ha a Nap süt, leginkább a szabadba vágyunk, mi mégis úgy gondoltuk, hogy a hagyományt folytatva összeszedünk öt filmet, ami leginkább az évszakhoz köthető. Ígérjük, hogy legalább olyan változatos lesz, mint az e havi időjárás!

Spring Breakers – Csajok szabadon

A film, aminek félrement a marketingje? Nem csoda: Harmony Korine mozija húszas évek elején járó Disney sztárokat ígért gátlástalanul kivetkőzve önmagukból, amint leruccannak az USA-ban ilyenkor szokásos tavaszi szüneti össznépi fürdőzésre. De főleg piálásra. Hogy mást ne mondjak: füvezésre. Hiába a kontextus, a sugallat, hogy a fiatalok esztelenül buliznak, sőt pénzt is rabolnak azért, hogy kiszabaduljanak a hétköznapi szürkeségből pár napra, a félmeztelen nők és a napos tengerpart még a többszöri balsejtelmes zenei aláfestés ellenére is eszméletlen vonzónak tűnik. Míg a Kölykökkel (amit íróként jegyez) undort keltett a naturalista ábrázolással (látod, ezek vagytok!), addig a Spring Breakers inkább tűnik egy öregúr morgolódásának, miközben az Y-generáció csak a vállát vonogatja: igen, és? Persze a féktelen partyzás nem maradhat következmények nélkül és a film második felében az amerikai álomról is hallhatunk kritikát, az egész alkotás azonban megmarad egy neonfényes videoklip-szerű álomnál. Végül lehet, hogy nem szólt az egész többről, mint aminek elsőre tűnt, vagy egy kifordított coming-of age mozit kaptunk? Nem egyértelmű. De annak ellenére, hogy a másfél órás játékidő többnek érződik és a szuggesztív jelenetek is néhol inkább kínosra sikeredtek, egyszer mindenképpen érdemes megnézni a filmet, mert a látásmód nem a szokványos. Vagy ha másért nem, a bikinis Disney sztárok miatt. Ezt az ígéretet legalább betartotta. (Hakos)

Nagy Hal

"Apám élettörténetében összeolvad valóság és vízió,a létező és a legenda. Legjobb, ha úgy mondom el, ahogy ő elmondta. A történet néhol zavaros és javarészt csak mese. Történetei igen furcsák voltak, de a végük volt mindig a legmeglepőbb- halljuk Will (Bill Crudup) narrációját.

Az édesapja, Edward Bloom (Ewan McGregor és Albert Finney) minden társaságban és eseményen a középpontban van, hiszen az emberek imádják történeteit. Ezek inkább hihetetlennek tűnnek, így jobban hasonlítanak a mesékre, mint a valóságban megtörténhető dolgokra. Csak egyetlen ember nem szereti ezeket, mégpedig Will. Emiatt összetűzéseik is vannak, évekig nem beszélnek egymással, míg egy nap kiderül, hogy Edward súlyos beteg és az orvosok nem sok jót ígérnek. A feleségével (Marion Cotillard)  hazalátogató Will pedig újra meghallgatja édesapja életét, amelyről egyre kevésbé biztos, hogy csak kitaláció.

A Nagy Halban két jól elkülönülő filmet kapunk: a fő történetszál gerincét Edward varázslatos és sokszor mesés, cukormázas története adja, míg a valóságban egy apa-fiú kapcsolatnak lehetünk a szemtanúi, ahol a fiú azért küzd, hogy közelebb kerülhessen édesapjához és megtudja az igazságot, amíg még nincs túl késő. Tim Burtonnél nem is lehetett volna jobb rendezőt találni a téma megfilmesítésére, az ő szokatlan látásmódja és fantáziája lehetett csak alkalmas arra, hogy megfilmesítsék Edward történeteit. A mellékszereplők között olyan neveket találunk, mint Jessica Lange, Denny DeVito, Helena Bonham Carter, Steve Buscemi. (kultúrfaló)

Tavasz, nyár, ősz, tél.. és tavasz

Kim Ki-duk meditatív tanmeséje a természet lágy ölén, egy szerzetes és tanítványának lakhelyén, a négy évszak segítségével juttatja el a nagyközönséghez a buddhizmus egyik legalapvetőbb tanát, a négy nemes igazságot. A film során az ifjú tanonc felcseperedését követhetjük szemmel, azt, ahogyan gyermekként megismeri a szenvedés fogalmát (tavasz), serdülőként enged vágyainak (nyár), felnőttként vállalja tettei felelősségét (ősz), majd érett férfiként élete eddigi szakaszaiból tanulva a helyes útra térve megtisztul (tél), hogy az utókor számára átadhassa tapasztalatait. A szerzetes "kapun belüli" elszigetelt világának életét az “ötödik évszakkal” a dél-koreai író-rendező keretbe foglalja, egyben példáján keresztül a négy szaccsa állandósult ciklikusságát hivatott kiemelni.

A film egyedülálló spirituális utat garantál, aminek tanai a végtelenül letisztult filmnyelvi megoldásainak köszönhetően a buddhizmusban hozzám hasonlóan kevésbé jártas nézők számára is könnyen befogadható. Nyugalmat árasztó természeti képei a maguk egyszerűségével is szemet kápráztatóak, Terrence Malick műveihez hasonlóan átjárja azokat egy különleges, megfoghatatlan pátosz. Megtekintése az évszakokat jól átfogó koncepcióból adódóan az év bármely szakaszában javasolt, de különösen tavasszal, lévén Ki-duk egyszerű, mégis általános érvényűvé emelt parabolájának kezdő és végpontja is a tavaszi pompa, illetve a szerzetesnövendékek hosszú útjának első lépései. (Fincherista)

Spring

Nem egyszerű egy olyan filmről beszélni, ami a játékideje alatt felvonultatja a létező, szinte összes filmes műfajt, majd mindezt megpróbálja egy egésszé összegyúrni. Justin Benson alkotása megpróbálta egy kalap alatt lerendezni a horror, fantasy, romantikus, valamint az útikalauz (barangolás Olaszországban) műfajt, hogy aztán létrehozzon valami egészen egyedit.

Benson számára adott volt egy egyszerű, de annál fordulatosabb történet, amiben egy férfi beleszeretett egy titokzatos lányba, aki teljesen megváltoztatta az addig sem könnyű életét. A megfelelő tálalásnak köszönhetően pedig egy igazán különleges filmet tudott leforgatni. Néhol meglepően gyönyörűre, néhol csendesre és nyugodtra, olykor pedig egészen haragosra és rémisztőre sikeredett az alkotás, csakúgy, mint a tavasz, mely elhozza a növények újjászületését, gyönyörű színpompába varázsolja a virágokat, időnként pedig a sötét felhőkkel és a tavaszi esőzésekkel alakítja át az egész évszak megítélését. Benson filmje sem tudott mindig úgy összeállni, ahogyan azt szerette volna, de egyediségét, csodaszép képi világát és a magával ragadó hangulatát nem tagadhatja le akkor sem, ha valakinek nem jön be az a 100 perces szórakozás, amit elénk tár. (Remy)

Hajó, ha nem jó

Hosszú napokat lehet gondolkozni, hogy egy megfelelő tavaszi filmet találjunk, ami nem valami butuska romkom, vagy egy ezer éves, fekete-fehér alkotás a háború utánról. Aztán rájöttem, hogy rosszul állok hozzá, nem a megfelelő dolgokra koncentráltam. A lényeg az érzés, a feeling, a feelgood (én kérek elnézést), a rezgés, a zizegés. Erre meg hirtelen beugrott ez a film, Stanley Tucci második rendezése, tökéletes lesz. Tavaszi, mókás, van benne szerelem, utazás, börleszk, őrült dixieland, jó pár zseniális jelenet és Woody Allen. 

Ebben a másfél órában az összes szereplő karikatúra, mind egy szálig, maga a film pedig akár egy mozgóképre vitt színdarab. Már rögtön a nyitójelenetnél egész jókat lehet kuncogni, ahol is megfigyelhetjük a két főszereplőt (Stanley Tucci és Oliver Platt) munka (piti svindli) közben. Madaraink két éhenkórász, munkanélküli színész, akik némi aprópénz reményében mesterségüket nem a színpadon, hanem az utcán kamatoztatják, megtévesztve a kéretlen közönséget, általában kevesebb sikerrel. Egy kocsmai összetűzés során vérig sértenek egy részeges, de jó nevű Shakespeare-színészt, aminek következtében kénytelenek megbújni egy óceánjáró rakománya között. A hajó mindeközben szerencsétlen módon kifut a tengerre, a következő utaslistával: Alfred Molina, Lily Taylor, Tony Shalhoub, Steve Buscemi, Isabella Rossellini, Billy Conolly, őrület, hisztéria, 30-as évek, menekülés, majdnem gyilkosság, majdnem öngyilkosság, teljesen agyament karakterek, jazz és baromi jó magyar szinkron. Az abszurd jelenetek és a két főszereplő pazar alakítása miatt ezt a filmet csak szeretni lehet. Kár, hogy a legjobb pillanatokat még a hajó előtt ellövik: Pékség - Stanley Tucci - Oliver Platt - szikkadt puffancsok. Gyilkos :D (Duba Dániel)