[Supernatural Movies]

Batman The Telltale Series Season 1 - Episode 1: Realm of Shadows

2016. augusztus 04. - Creativ3Form

Tell me a Tale

Mindenki ismeri a Telltale játékokat illetve…nos…azokat a jól megírt, remek karakterekkel és színészi alakításokkal tarkított alternatív filmeket, amiket játékként adnak el. Amiben a játékosok inkább csak nézik a történéseket, és csak néha-néha van egy kis beleszólásuk a játékmenetbe, de főleg inkább a történetbe és annak alakításába. Rengeteg benne a párbeszéd, a karakterekkel történő kapcsolatépítés, de elég kevés a rendes gameplay, amikor ténylegesen is mi irányítjuk magát a karaktert. Inkább a reflex gombnyomogatás van hangsúlyban, hol a lassabb, hol a pörgőssebb, akciódúsabb jeleneteknél. Ez igaz a párbeszédekre is, ugyanis a válaszadás időlimithez kötött, és ha nem döntjük el viszonylag gyorsan, hogy mit akarunk válaszolni, akkor a karakterünk csak áll kukán és nem biztos, hogy nekünk ez a legjobb megoldás a történet alakítását illetően. Ezt akár egy újfajta játékkompozíciónak is nevezhetnénk, de annyira még se újkeletű dolog, hiszen a Quantic Dream csapat, akik a Sonyval társulva a PS3/PS4 konzolokra gyártanak játékokat, már korábban elkezdték ezt a műfajt (Heavy Rain, Beyond: Two Souls). Igaz, ők picit szabadabb mozgásteret engednek a játékosoknak, és sokkal inkább van azaz érzete az embernek, hogy ő most játszik, nem pedig csak egy filmet néz. A lényeg, hogy sokan nem szeretik ezt a műfajt, és emiatt már-már a rétegjáték kategóriába sorolhatóak a Telltale játékok (és a Quantic Dream játékok is). A játékos játszani szeret, nem pedig nézőként részt venni az eseményekben, amiben néha le kell ütnie egy-egy gombot és ennyi. Viszont a sok gyűlölködés mellett, legalább ennyi rajongótábora is van ennek a műfajnak, és az ő vágyakozásaiknak megfelelően, a Telltale srácok rohamléptekkel ontják magukból a projecteket. Elég megemlítenem a Walking Dead szériájukat, a Back to the Future The Video Game címet, ami a filmek utáni időszakot dolgozza fel remek minőségben, de a személyes kedvencem a The Wolf Among Us is az ő nevükhöz fűződik. Éppen ezért örömmel töltött el, amikor bejelentették, hogy a bőregér is felkerül a repertoárjukba, és egy, a képregényektől teljesen különálló történetet fognak elmesélni nekünk Bruce Wayne és Batman életéből.

telltale_batman_season_1_borito.jpg

Batman Begins

Minden kezdet nehéz. Ez igaz Bruce Waynere és Batmanre is. Batman ugyanis még nem az a Batman, akit mi ismerünk. Még csak nem rég kezdte pályafutását, és a bűnözök még nem rettegik úgy a nevét. Inkább tartják egy maskarás bohócnak, akit nem lehet komolyan venni. Bruce Wayne pedig a legtöbb ember szemében egy szimpla milliárdos, aki a Wayne család és vállalat tragikus sorsú örököse. Népszerűnek ugyan népszerű, de még nincs a komolyan vehető faktorban. A bűnözők ki akarják használni, a sajtó egy része eltiporná, a másik támogatná, és bár vannak barátai, valamint Alfred is mellette van, de nem olyan könnyű az élete, mint képzelte. Ezt a kettős még kiforratlanságot helyezte a Batman Season 1 története központjává a Telltale, és ránk bízza a döntést, hogy milyen lesz az emberek szemében Bruce Wayne valamint Batman megítélése.

Az első epizód elején éppen Harvey Dent kampány bulija zajlik. Dicsérjük a vendégeknek Harveyt, hogy ő jobb hellyé tudja tenni Gotham-et így mindenki, aki szeretné, hogy a város kiemelkedjen a mocsokból, támogassa és szavazzon Harvey-ra. I belive in Harvey Dent. Jó pár kézfogást és mosollyal vegyített körutat lejárván, egyszer csak betoppan a partyra a mindenki által ismert valamint félt maffiavezér, Falcone. Szeretné, ha Wayne az anyagi forrásait kihasználván egy olyan szövetséget kötne vele, ami mindkét fél számára gyümölcsöző. És itt érkezünk el a Telltale játékok egyik központi rugójához, a döntéshozatalhoz. Teljes mértékben ránk van bízva, hogy hogyan fogadjuk Falcone közeledését. Társulunk vele, vagy elutasítjuk? Rajtunk áll. Ahogy az emberek véleménye rólunk szintén. Ha azt látják, hogy jópofizunk egy maffiavezérrel, lehet korruptnak fognak tartani de nem csak minket, hanem Harveyt is, akinek rámehet erre a kampánya. Ha viszont visszautasítjuk Falcone „kezét,” akkor az ő haragját váltjuk ki és nem biztos, hogy bölcs dolog visszautasítani egy olyan ember kérését, aki a fél Gothamot a zsebében tartja. Nem egyszerű döntések ezek, és a későbbiekre hatással lesz minden egyes döntésünk. De ugyan ez igaz a Sötét Lovagra is. Az akcióink és a bünözők kihallgatása során eldönthetjük, hogy a „töröm kezed lábad” kihallgatási módszert alkalmazzuk, vagy inkább csak fenyegetően felhívjük a rosszarcok figyelmét, hogy ha ők nem is a csontjaik úgy is megtörnek egy idő után. Ezek a döntések se olyan egyszerűek ám, ugyanis ha visszafogottak vagyunk, a város nem fog ránk egy brutális torzszülöttként tekinteni, viszont a bűnözők szemében pedig pont ezt a hatást kéne elérni, hogy féljenek tőlünk. Ha viszont a brutalitást vesszük elő a tarsolyból, akkor nem csak a bűnözők, de a város is félni fogja a nevünket, és nem a megváltot látja majd bennünk. Jó pár olyan döntés van még az első epizódban, amivel stílust választhatunk, de ezekről spoileres lenne írni, így maradjunk annyiban, hogy semmi sem annyira egyszerű, mint elsőre látszik, mert egy-egy döntésünknek több irányú következménye is lehet a későbbiekre nézve.

telltale_batman_season_1_elso_kep.jpg

Play or watch the game

Ahogy a bevezetőben írtam, a Telltale játékok sosem adtak túl sok szabad teret a tényleges játékmenet terén, így aki a korábbi játékaikat se szerette, az nem ezzel a projectükkel lesz a készítők rajongója. A recepten nem változtattak, így az esetek 80%-ban nézők vagyunk, és a kérdésekre feltett válaszok kiválasztását leszámítva, az akciók alatt csak néha meg kell nyomni a fel-fel bukkanó bill. kombinációt, és nézni a végeredményt. Ezek viszont nem mindig olyan egyszerűek, főleg amikor egy bunyóban többen támadnak ránk, és bizony nem nézik ténykedve, hogy Batman elverje a társukat és csak után támadnak. Persze nagy tragédia nem történik, ha egyszer-kétszer betalál egy ütés, max a képernyő bal sarkában helyet foglaló, úgy nevezet Batamonéter nem fog úgy csillogni nekünk. Ez jelzi ugyan is, hogy mennyire vagyunk ügyesek, és mennyire tudjuk a reflex gombnyomogatós harcnál az összes gombot lenyomni, és mennyi ütést kapunk be. Mindél ügyesebbek vagyunk, annál magasabb ez a Batmanométer, de az első epizód után azt kell, hogy mondjam ez csupán egy poén funkciót betöltő újítás, és semmiféle kihatása nincs a későbbiekre nézve. Ám akadnak azért olyan részek is, amikor Batmannal nyomozni kell, és itt bizony miénk az irányítás. Aki játszott már az Arkham sorozattal, azon belül is a City vagy a Knight epizódokkal, az nagyjából képben lehet azzal, hogy mire számítson. Az adott helyszínen meg kell találnunk az összes nyomot, ezeket a nyomokat párosítanunk kell egymással úgy, hogy azok logikusan illeszkedjenek egymással, és megadják nekünk a történés egy szeletét. Ha pedig megvan az összes nyom, és megfelelően párosítottuk őket, akkor a szemünk elött lezajlik az esemény láncolat, ami a rabláshoz és annak végeredményéhez vezetett. Remek újítás ez, tökéletesen illeszkedik Batman stílusához, és egyben örömteli, hogy a bőregér részei nem merülnek ki a relfex gombnyomogatás közben szétverem a rosszarcok arcát jelenetekben, hanem bizony a kütyüinket is használnunk kell majd. A játékmenet tehát nem sokat változott, csupán behozták a Batman stílusához szükséges újításokat.

telltale_batman_season_1_masodik_kep.jpg

Dicséretet érdemelnek még a szinkronszínészek, akik remek munkát végeznek. Bevallom őszintén, hogy az elején nekem nagyon furcsa, és szokatlan volt Troy Baker (Bioshock Infinite, The Last of Us, Uncharted 4) mint Batman. Jelenleg az egyik legismertebb, legnépszerűbb és legkeresettebb szinkron színész a játékvilágban, de az ő orgánuma szokatlan volt. Persze érthető a választás, hiszen ez még nem a jó öreg, Kevin Conroy által megformált Bruce/Batman kettős. Ám a játék második felében már hozzászoktam, és csalódnom se kellett, mert mint a korábbi játékaiban, így most is remek munkát végez. De nem csak ő, hanem az összes többi szinkronszínész is dicséretet érdemel, mert beleéléssel, hitelesen adják elő a szerepüket.

Ami fájó pont volt számomra, az a zene. Batman mindig is az a karakter volt, akinek markáns, emlékezetes dallamokat lehetett varázsolni, így volt ez mind a filmvásznon, a rajzfilmekben, és a már említett Arkham játék sorozatban is. Éppen ezért hatalmas csalódás, hogy a Telltale féle Batman semmilyen, totál erőtlen dallamokat kapott, és egyszer sem tudott pluszt adni a jelenetekhez, pedig nem egy olyan történés volt benne, amit még jobban megtudott volna dobni egy erőteljes dallam. Remélem a későbbi epizódokra kicsit jobban összeszedik magukat. A másik érdekesség, hogy bár a készítők azt ígérték, hogy grafikus motort cserélnek erre a játékra, de ennek nyomát se látni. Semmi különbséget nem látok a korábbi, cell-shade grafikával készült játékukhoz képest, ami természetesen nem akkora probléma, csak hát így kb. semmi értelme nem volt a grafikus motor cseréjének, ha ezt a szintet a régi is tudta hozni.

telltale_batman_season_1_harmadik_kep.jpg

Dark or White Knight?

Összességében kijelenthető tehát, hogy a Telltale féle Batman első évadának első epizódja hozta az elvártakat, és már most olyan dolgokat, történéseket kezdett el boncolgatni, ami még jó pár érdekes, és valószínűleg váratlan eseményekhez vezet majd. Ennél többet pedig nem hiszem hogy elvárhatunk egy első epizódtól. 9/10

 

Pozitívumok:

 

  • Tökéletes Batman atmoszféra
  • Remekül megírt és változatos történet
  • Döntések sorozata, mellyel teljesen a saját képünkre szabhatjuk Batmant
  • Kiváló színészi munka
  • Jól működő akció és nyomozós részek

 

Negatívumok:

 

  • Gyenge, erőtlen zene
  • Nem észrevehető a grafikus motor cseréje

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr438944792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása