Mára a romantikus filmek egy kaptafára épülő tucat mozikká váltak. Egy-kettő akad csak, amelyik igyekszik szembe menni a trendekkel. Ilyenek voltak nem is olyan régről például a Her, a Változó szerelem vagy a Csillagainkban a hiba. Ezek bár tökéletesek nem voltak, de mindannyian tudtak újítani valamit, és élvezhető, többször nézős filmekké váltak. Ilyennek akart indulni a Mielőtt megismertelek is. Sajnos csak akart…
A történet szerint Lou Clark (Emilia Clarke) egy egyszerű, butus lány, aki egy cukrászdában dolgozik, ahonnan viszont elbocsájtják. Muszáj új munkát keresnie, mert kell neki, valamint a családjának is a pénz. Így kerül 6 hónapra Will (Sam Claflin) mellé, aki két éve egy baleset következtében lebénult. A történetet elnézve lehetett volna ez egy új Életrevalók, ami nem a barátságról, hanem a szerelemről szólt volna. Csak ez sokkal felszínesebbre és rosszabbra sikerült.
Szerintem a mostani tucat romantikus filmeknek az a hibája, hogy vagy a rendezés nagyon rossz vagy a forgatókönyvíró nem próbál újítani az alapból rém egyszerű, és mára már unalmassá váló forgatókönyvön. Ez utóbbi volt hibája például 2 éve a Love, Rosie-nak, bár az egynek jó volt, nem untam magam rommá alatta, de nem is hagyott bennem mély (meg úgy igazából semmilyen) nyomot. Na, már most, a Mielőtt megismertelek abban a ’’szerencsés’’ helyzetben találta magát, hogy mindkettőből kijutott neki, és ebből is inkább szkript a nagyobbik probléma. A történetet három részre osztanám: A levél megtalálása előtti, a levél és a tengerparti beszélgetés közötti, valamint a beszélgetés utáni.
Az első rész a legunalmasabb. 10 perc után azt hittem eret vágok, és emellett még a karakterek motivációit sem igazán értjük. Miért kell Clarknak elmennie? Mi az, ami miatt Clarkot megfogja Will? Az, hogy tapló? Vagy fordítva: Mi tetszik meg Will-nek a lányban? Hogy olyan rém egyszerű, mint egy párna vagy, hogy egyszer azt mondta neki, hogy ne legyen má’ olyan bunkó?
Aztán jön a második rész. A levél megtalálása az első csavar a történetben, ami elkezdi érdekessé varázsolni azt a trágyadombot, amit a film első 1/3-a felépített. Viszont ez nagyjából 10 perc után elkezd módfelett kínossá és izzadság szagúvá válni, és már nem csak a forgatókönyv, hanem Emilia Clarke játéka miatt is, aki baromira túltolja ezt az egészet.
A harmadik rész a második csavarral kezdődik, és úgy érzem, hogy itt lehetett volna dobbantani egy nagyot és olyan drámai befejezést adni a műnek, ami miatt emlékezetes lehetett volna az eddigi összes hibája ellenére is. Na, de mit kaptunk ehelyett? Egy olyan pofátlanul giccses, sablonos befejezést, aminél rosszabbat és erőltetettebbet még szerintem nem láttam, és ezt még túl is nyújtják. Van itt minden a csillagos égtől kezdve, a síró lány monológján át, az apával való kötelező lelkizésig minden. Jojo Moyest és Thea Sharrockot remélem, soha többé nem engedik filmek közelébe, mert ez a mű egy emberiség elleni merénylettel ér fel.
Viszont két embert a stábból nagyon sajnálok. Az egyik Emilia Clarke, szegény, édes, pici szívem mindent megtett, de annyira nem tud színészkedni, hogy az valami félelmetes. Mint fentebb is említettem iszonyatosan túljátssza a szerepét. A másik, akiért még egy könnycseppet is el tudnék morzsolni (kis túlzással) az Sam Claflin. Ő jó volt. Nem nagyon jó, de kiemelkedett így is. Ideje lesz komolyabb és jobb filmekben szerepet vállalnia, mert szerintem túlontúl tehetséges ahhoz, hogy ilyen „műremekekre” pazarolja az idejét, mint ez vagy a Hófehér és a vadász.
Hogy azért valami pozitívumot is említsek Claflinen kívül, a fényképezés szép és azért 2 jobb jelentre így is futotta (de ezekből is az egyik nyúlfarknyi). De ezek sajnos ki sem látszanak a mögül a szemét mögül, amit ez a film lerakott. Már az első 10 perc után könyörögtem a megváltó halálért. Az év eddigi egyik legrosszabb filmje. De tényleg. 1/10
