[Supernatural Movies]

Hogyan írjunk westernt? - Westworld

2016. október 03. - hakos05

Az HBO új dobásának a premierje is megvolt. A készítők közt a feleségével együtt az a Jonathan Nolan szerepel, aki testvérének, Christophernek (őt gondolom, nem kell bemutatni) köszönhetően már belekóstolt a mozis világba is, de a tévés terep sem ismeretlen számára. Sőt számukra, hiszen felesége, Lisa is rendelkezik „kisképernyős” tapasztalattal. Ott van még a már elhunyt Michael Crichton is, akinek ugye az eredeti, 1973-as Feltámad a vadnyugatot (Westworld) köszönhetjük. Itt jegyezném meg, hogy az alapanyagul szolgáló filmet nem láttam, csak annyit tudok belőle, hogy a Yul Brynner által alakított android és egy western park látogatóinak a nem túl szerencsés találkozásáról szól és, hogy ez a figura ihlette a Terminátort is. Mivel a mélyebb részleteket nem ismerem, átkötni sem fogok tudni, így kiindulópontnak marad a sorozat ismertetése. Ami nem lesz egyszerű..

160819-westworld-s1-blast-07-1280.jpg

…már ami a történetet illeti, az ugyanis nincs. Vagyis inkább csak az alapfelállást tudjuk meg. Tudjuk? Inkább sejtjük. Valahol a sivatag közepén elterülő hatalmas sziklán található egy bázis, ahol emberek vidámparkosat játszanak/kísérletet végeznek, ne adj isten mindkettőt egyszerre. A motivációról még halvány sejtelmünk sincs. Amit viszont kapunk az a megkérdőjelezted-e már a valóság mibenlétét kezdetű morpheusi monológok. Le se tagadhatná a sorozat, hogy családban marad: oké, az előbb a Mátrixra utaltam, de ugyanúgy szóba jöhet tíz évvel később megvalósult párja az Eredet is. Mikor az androidok meghibásodnak, vagy ha meg akarják változtatni a narratívát, kihozzák őket a bázisra elhitetve velük, hogy ami most zajlik az álom. Ez így önmagában még jól hangzik, csakhogy amint írtam, a történet az úgy ahogy van hiányzik. Nagyjából ez a felállás rotálódik: bázison való beszélgetés ember és ember/android és ember közt, valamint a városban zajló események. Utóbbiból annyit azért megtudunk, hogy egy banda elrejtőzött valahol és vérdíj van a fejükön. Viszont ha az események nem úgy alakulnak ahogy a gépemberek tervezői akarják, jön a restart (vagy ahogy ők hívják, a narratíva újraírása) és minden kezdődik elölről. Ennek azonban mi nézők látjuk kárát, hiszen megszakad a történetvezetés. Az egész úgy néz ki, mintha egy insider cuccot látnánk arról, hogyan íródik egy sorozat. Az androidok allegorikus szinten a színészeknek felelnek meg. Van aki már egy évtizede játssza ugyanazt a szerepet, narratívája felülírható, így új szerepre cserélhető. Valamint megismerünk egy dialógíró srácot is.

ww_1471851605_3455.jpg

Az egészre viszont a túlzsúfoltság a jellemző. Érdekes kérdéseket boncolgat, amiket önálló sorozatban is ki lehetne dolgozni. Itt van például az evolúció kérdése. Bár nem olyan fejlett még a technológiánk, hogy a sorozatban látottakhoz hasonló gépeket teremtsünk, a háromdimenziós nyomtatók lassan megfizethető árban lesznek, így bárki előállíthat bármit. Joggal állíthatja Anthony Hopkins karaktere, hogy elértük a fejlődés csúcsát. A valóság megkérdőjelezésének kérdését már ezer és egy helyen láttuk, a sorozatírás meta-szintje nem elég izgalmas és összességében ez az egyveleg inkább elvont és fárasztó hatást kelt. A Ház az erdő mélyén arról szólt, hogyan írjunk horrort, a Westworld arról (is) szól(hat) hogyan írjunk westernt. Csakhogy előbbit lehetett horrorként nézni: effektíve kaptunk pár embert, akik elmennek nyaralni és megvalósítják a legócskább horrorklisét. A történet miatt így filmként is végig értelmezhető volt, a metanarratíva csak másodlagos szerepet töltött be. A Westword viszont végig kibillenti nézőjét, eleve azzal, hogy tudatja, még csak nem is húsvér emberekért izgulunk, a westerne jellemző jegyeket meg csak nyomokban tartalmazza.

ww_1471851516_7502.jpg

A koncepció tehát megsínylette az élvezhetőséget. A színészeket még meg sem említettem: bár sok a kevésbé ismert arc, az ismertebbek közül jó volt végre Ed Harrist ismét velejéig gonosz szerepben látni, Evan Rachel Wood pedig a True Blood-beli gonosz tévés szerepe után naiv lányként tért vissza. Hiába eldobható az identitásuk (hogy visszakössek a pilot egyik alaptéziséhez), remekül játszanak. A sorozat egyelőre a zseniálistól még messze van, még bármerre elindulhat, ha visszafogottabban mozgatják azt a rengeteg feldobott szálat. 6,5/10

A sorozat Mafab adatlapja

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr7111764365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

J. McClane 2016.10.04. 18:09:05

Ez meg az elso resz volt, es annak is az elso fele. A pilot ket reszre lett vagva. Az alapfelallas vazolasanak kb jo volt, de sok titkot hagytak kesobbre az biztos.

hdnctrl 2016.10.04. 22:09:57

ilyennek kell lennie egy pilotnak, hogy meg akard nézni a többi részt is

szerintem 9,5/10
süti beállítások módosítása