[Supernatural Movies]

Végy egy nagy levegőt és próbáld meg túlélni - Vaksötét

2016. november 19. - Fincherista

Hatalmas megtiszteltetés, de legalább ugyanekkora kihívás lehetett - az akkor még elsőfilmes - Fede Alvarez számára a Gonosz halott remakejének dirigálása. A cím ugyanis már önmagában elég volt ahhoz, hogy felhívja a műfaj rajongóinak figyelmét egy szárnyait bontogató ifjú filmesre, de mivel a horror egyik szent tehenének számít Sam Raimi klasszikusa, így a film akár rögtön derékba törhette volna a rendező éppen villámrajtra készülő karrierjét. A végeredmény valahol félúton keresendő, bár a mérleg nyelve a kreatív filmtechnikai megoldásainak hála inkább pozitív irányba billen, a nézők ugyanis kaptak egy, az eredeti alapanyaggal ügyesen és tisztelettel bánó, de azt nem különösebben megújító darabot. A Vaksötéttel másabb a helyzet: itt már érezhető az érettebb, tapasztaltabb kéz munkája, valamint egy jó home invasion filmre is jóval nagyobb szükség van, mint bármelyik régi horror újbóli feldolgozására.

dontbreathe.jpg

A játékteret tekintve nincs érdemi változás, a szereplők ismét szinte végig egy ház négy fala közé vannak szorítva, valamint újfent Jane Levy-ben tisztelhetjük a női leadet, de gonoszunk (Stephen Lang) ezúttal nem halott, sőt, vaksága ellenére nagyon is elemében van. Illetőleg pontosítanék, hiszen a filmben a szerepek azért árnyaltabbak, mint amilyennek elsőre tűnnek, a nézőnek többször újra kell magában gondolnia, hogy a vagyonát védő vak veteránnal, vagy az őt kirabolni készülő fiatalokkal szimpatizáljon. A macska-egér játékuk élét azonban mégsem a narratíva adja, hiszen Alvarez markáns alapvetése és minden igyekezete ellenére karaktereit szimpla sablonokból tákolta össze, egy-egy meghatározó jellemük köré más filmek hibátlanul építettek fel komplex konfliktust, míg az író-rendező ehelyett a karakterek belső vívódásaival mindössze tördelni próbálta a pattanásig feszített jeleneteit.

A játékidő majdnem egészét lefedő bújócskázást a feszültség fenntartása miatt valóban meg kellett néhol szakítani, de ennek milyenségénél már csak az volt zavaróbb, hogy a film egy idő után már látványosan belefásult önismétlésébe. Az első néhány alkalomnál még érthető volt, hogy hol az egyik, hol pedig a másik fél kecmereghetett ki a kilátástalannak tűnő helyzetéből, de a sokadik kör után már mintha maga a rendező is érezte volna, hogy valahogyan palástolnia kellene a repetitivitást, így jöhettek képbe a film vége felé a kissé túltolt fordulatok. Ugyanakkor nem esnek át a ló túloldalára a záró etap némileg túlzó húzásai, valamint Alvarez is hiába futotta le újra meg újra ugyanazokat a köröket, ha azok külön egységekként tökéletesen működtek. A rendezésében keresendők a pozitívumok, hiszen a helységeket gyönyörű fény- és árnyékjátékok közepette pásztázó kamera, a zenei aláfestés és a két (főbb)szereplő alakítása végig kifogástalan suspense-építésről tettek tanúbizonyságot.

dylan-minnette-jane-levy-and-daniel-zovatto-in-dont-breathe-2016.jpg

Hangulatilag pedig olyan energiával ruházták fel a filmet, ami elnyomja azt a tényt, hogy a rendező csakúgy, mint a Gonosz halottnál, igazán ezúttal sem tudott újat adni a műfajhoz. A már bejáratott húzásokkal viszont jól bánt, a korábbi, korrekt iparosmunkájához képest érezhetően sokat fejlődött, de talán csak a szabadabb kéz kellett neki. Minden esetre rendezői kvalitásai - részben a műfaj jó ideje tartó haldoklása végett - bőven adottak ahhoz, hogy idővel a kortárs horrorfilmesek legjobbjai között emlegethessük. Mert mesélni az eddigi alkotásai alapján nagyon tud, már csak a meséit kellene jobban megírnia. 7,5/10

ui.: érdekességként megjegyzendő, hogy a filmnek számos magyar vonatkozása van, ugyanis a házon belüli jeleneteket Pomázon forgatták (az utcaiakat egyébként Detroitban), illetőleg a stáb tagjai között szép számmal találhatunk hazai szakembereket.

A film MAFAB adtlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr7211933789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.11.20. 16:00:09

jó volt, de nekem valahogy mégis hiányzott belőle valami... nem volt elég súlyos, pedig az akart lenni.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.11.20. 16:06:38

@endike: Pontosan. Most végeztem vele, de nem dobtam tőle hátast. Nem rossz cucc, de egyszer elég is volt.

GrenAbla 2016.11.20. 17:44:00

Kb. annyira volt izgalmas, mint egy húzósabb Derrick epizód, többet vártam tőle.
süti beállítások módosítása