TOP 10 Jake Gyllenhaal film

2016. december 19. - hannigabi

Jacob Benjamin Gyllenhaal néven született 1980. december 19-én Los Angelesben. Apja rendező, anyja forgatókönyvíró volt, nővére pedig szintén színész. Első szerepe az Irány Colorado!-ban volt 1991-ben, majd 10 évvel később sikerült feltűnnie, mikor eljátszotta a címszereplőt a Donnie Darkoban. A térképre viszont 2005-ben tette fel magát, amikor a Túl a barátságon című film mellékszerepéért Oscar-díjra jelölték. Jó barátságot ápolt filmbéli társával, az azóta elhunyt Heath Ledgerrel, akinek a fia az ő keresztgyereke. Ma már javarészt mindenki ismeri a nevét, a legnagyobb rendezőkkel dolgozik együtt, generációjának legjobb színésze. Nagyon erős filmográfiát tudhat a magáénak és még nincs túl a zeniten. Folyamatosan forgat, legközelebb a Life-ban láthatjuk. Addig is nézzük meg melyek voltak eddigi karrierje legjobb filmjei.

10. Mélyütés és Forráskód

20150731melyutes-jake-gyllenhaal.jpg

Megmondom őszintén, hogy egyiket sem vettem fel szívesen a listára, de nem volt más, a kettő közül pedig nem tudtam választani. Előbbi kategóriáján belül a szokással ellentétben nem egy felemelkedés, hanem sokkal inkább egy bukás története, de sajnos nem sikerült eléggé drámaira és sokszor giccsbe hajlik át. Utóbbi egy vonat felrobbantását megakadályozni kényszerülő férfiról szól, és 8 perce van erre, ha nem jön össze előröl kell kezdenie. Bár a történet izgalmasnak és érdekesnek hangzik a megvalósítás egyáltalán nem sikerült ilyen jól Duncan Jonesnak. Egyik film sem Jake-en múlt, ő megtett mindent és a közepesről mindkét produkciót korrekté varázsolja az alakításával. Mélyütés KRITIKA Forráskód KRITIKA

9. Everest

clairestbearestreviews_filmreview_everest_jakey.jpeg


Noha 1996-ban a magashegyi extrém turizmus még eléggé gyerekcipőben járt, ez nem akadályozta az amatőr mászókat abban, hogy megpróbálják meghódítani a Föld legmagasabb csúcsát, a Csomolungmát. Egy ilyen expedíció krónikáját meséli el nekünk a mű, aminek a két vezetője Rob Hall és Scott Fisher annak ellenére, hogy barátok, eléggé különböznek. Míg előbbi az abszolút csapatjátékos, a másik úgy véli, hogy aki egyedül nem tud boldogulni, annak semmi keresni valója a Mount Everesten. Ugyan a karakterek kissé egyszerűek, és nem is szán rá nagyon időt a film, hogy kibontsa őket, azért szerethetőek. A végén pedig csak mélyről jövő tiszteletet fogunk érezni a részvevők és a hegy iránt is. KRITIKA

8. Zodiákus

zodiakus2.jpg


Erősen gondolkodtam, hogy ezt vagy az Everestet vegyem-e ide és végül egy Robert Downey Jr.-ral ez került előrébb, aki jó szokásához híven itt is kivételesen hozta az excentrikus nagydumás szerepét. A film alapjául két Robert Graysmith könyv szolgált, ő nyomozott a Zodiákusként ismert gyilkos után, aki rejtjeles üzeneteket hagyott maga után és őt alakítja Gyllenhaal a filmben lemosva mind Downey-t, mind Ruffalot. Bőven nem tökéletes film, mert eléggé döcögős, és túlnyújtott, viszont élvezhető. Egyszer érdemes megnézni.

7. Fogságban

dbrbdep.png


A kanadai rendezőzseni negyedik filmje, ami bár krimiként nem működik tökéletesen és így Gyllenhal sem tud megfelelően kibontakozni, lélektani drámaként egyedülálló. Vajon meddig mehet el az apa, akinek a lányát fogva tartják? E köré a kérdés köré van felépítve az egész film, amit Villeneuve rendkívül érzékletesen mutat meg nekünk. Ugyan a vége nem lett tökéletes és a csavar sem elég erős, a Fogságban így is egy remek alkotás, amit bárkinek jó szívvel tudnék ajánlani egy brutális Jackman és egy jó Dano-Gyllenhaal trióval. KRITIKA

6.Éjszakai ragadozók

jake-gyllenhaal-e1474363443804.jpg


Az idei év számomra a meglepetésekről szól, és ebbe beletartozik az Éjszakai ragadozók, amit hiába vártam, nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz.  A divattervező Tom Ford szintet tudott lépni az Egy egyedülálló férfi után és elhozta 2016 egyik legjobbját. A két szálon futó, de egyiket a másik metaforájaként felfogható történet egyszerre szól kiüresedettségről, magányról, kilátástalanságról, kegyetlenségről. A film vége pedig katartikus erejű, lesújtó. Ugyan Gyllenhaal csak asszisztálhat Shannon és Taylor-Johnson show-jához, azért őt sem kell sajnálni, bőven átlagon felül teljesít. KRITIKA

5. Demolition

960.jpg

Nagyon nagy dilemmában voltam, hogy hova is tegyem ezt a produkciót. Ha ez a lista nem a legjobb, hanem a kedvenc filmjeimet rangsorolná, akkor a Demolition minden bizonnyal az első 2-ben lenne. Így viszont hátrébb kellett tennem, mert a forgatókönyv képes bukdácsolni és nem tud dönteni bizonyos dolgokban, így például Watts és Gyllenhal közös szálát viszonylag kidolgozatlannak éreztem. Ezentúl viszont csodálatos mű lett a Demolition, ami olyan embereknek készült, akik már éltek át nagyon komoly gyászt és ezt rájuk nem jellemző módon dolgozták fel. Viszont nem csak ilyen embereknek tudnám ajánlani, hanem bárkinek, aki szereti a lassabban csordogáló, melankolikus filmeket.

4. Az utolsó műszak

udoddkfohauwpvi6fkzkvb3hjoa.jpg


A hétvégén megnéztem a [Rec] című förmedvényt, újfent elgondolkodtam, hogy miért erőltetik a kézi kamerázást, ha nem képesek igényesen megcsinálni. Eddig két film volt, aminek jól állt. Az egyik a Cloverfield, a másik Az utolsó műszak. Ezek a művek bizonyítják, hogy lehet ezeket jól is alkalmazni és ténylegesen realisztikus élményt kölcsönzött nekik, főleg utóbbinak. Az utolsó műszak leszámol a zsaru filmek sablonjaival és kendőzetlenül tárja elénk azt a brutális világot, amit a Los Angeles-i rendőröknek nap, mint nap meg kell élniük. Nincs túldramatizálva, nem fordul át giccsbe, így kapunk egy olyan kiválóságot, amit mindenkinek látni kell.

3. Éjjeli féreg

maxresdefault_9.jpg


Louis Bloom története az egyik legundorítóbb, amit valaha vászonra vittek, ugyanis az Éjjeli féreg nem követi a legtöbb felemelkedés történet mintáját, hanem kiokít minket, hogy a gonosz néha mégsem nyeri el méltó büntetését. Az igazi mocsok az, amit ebben a cirka 2 órában láthatunk, egy nagy adag médiakritikával tálalva. Gyllenhaalról pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, olyan színészi átalakuláson megy keresztül, amihez foghatót szerintem csak Daniel Day-Lewis tudott produkálni a Vérző olajban, maga a gonosz. Élete szerepét játssza Bloom bőrébe bújva. Ezt a filmet elsősorban miatta kell látni, ő teszi közel tökéletessé.

2. Enemy

enemy-feature.jpg


Újabb Villeneuve-Gyllenhaal koprodukció, ami ráadásul előbbi talán legjobb filmje. Nem szívesen írok róla sokat, mert ennek úgy érdemes nekimenni, hogy az ember minél kevesebbet tudjon róla. Legyen elég annyi, hogy Jake két teljesen más karaktert alakít a filmben, de úgy, hogy egy percig sem merül fel, hogy ez ugyanaz az ember lenne, mintha két ikertesó kapta volna a főszerepet. Ha nem lenne az Éjjeli féreg, akkor ezt nevezném az élete alakításának.

1. Donnie Darko

donnie_darko1.jpg

Kicsit nehéz helyzetben vagyok. Megfogadtam, hogy erről a filmről soha, semmilyen formában nem fogok írni, de magam sem tudom pontosan miért, annyit biztosan tudok, hogy Donnie felnövés- és szuperhős története a kedvenc filmem. Iszonyúan nagy hatással volt rám, amikor megnéztem, és minél többször teszem meg, annál jobban tetszik, mert mindig felfedezek benne valami újat, valami csodálatosat. Gyönyörű, lehengerlő, abszurd és szívhez szóló jelenetek sora a Donnie Darko, amit meg kell élni. Ha egy filmet kéne mondanom, amit mindenkinek látnia kell, akkor az ez lenne.

Ha valamit kihagytam vagy valami rossz helyre került, ne legyetek restek megírni komment formájában!

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6612056853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.12.19. 11:26:50

Sokáig nem voltam oda érte. Nem volt szimpatikus figura. Néhány éve, nagyjából a Fogságban környékén kedveltem meg. Azóta viszont várom minden filmjét. A lista jó, nem is nagyon lehetett volna jobb filmeket rárakni. (Bár az Enemy és a Demolition még hiányzik. :( )

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2016.12.19. 20:51:22

A legjobb filmje, amit Anne Hathawayjel játszik. A címe nem jut eszembe, tán szerelemről és más drogokról. A többi cssk saláta. Láttam mindet.

2bk 2016.12.19. 20:51:48

Egyik film rosszabb mint a másik ...

norbertum 2016.12.19. 20:56:45

és mi a helyzet a Brokeback Mountain-nel?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2016.12.19. 20:57:23

Holnapután? Bőrnyakúak? Túl a barátságon?
Elég béna lista.

zizi77 2016.12.19. 21:03:04

És a Buboréksrác? :)))))

hannigabi 2016.12.19. 21:05:20

@Noname Cowboy: A Holnaputánt meg a Bőrnyakúakat hagyjuk inkább, a Túl a barátságon majdnem 10. lett, de egy lepkefinggal 2 társa mögött végezte. Amúgy tényleg elég béna, @REMY: nem is értem miért engeded, hogy írjak ide :(

hannigabi 2016.12.19. 21:07:45

@zizi77: Az egy aranyos film, de sajnos nagyon felejthető.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.12.19. 21:08:30

@Noname Cowboy: Hmm, 3 filmet felsoroltál, mi van a maradék 7-el?

studkell 2016.12.19. 22:03:58

"gyik film sem Jake-en múlt, ő megtett mindent és a közepesről mindkét produkciót korrekté varázsolja az alakításával. - posztoló

ValamiVÉ. Korrektté. Ha csak elgépelted, én kérek elnézést.

hannigabi 2016.12.19. 22:09:36

@studkell: Igen, elgépeltem, de azért köszi!

dr. mesterséges színezék 2016.12.19. 22:40:37

Ahogy minden költő, akiről esszé születik kora "egyik legnagyobb költője", úgy minden színész is "az egyik legjobb".
Még egy strigula.

aaeronika 2016.12.19. 22:51:23

Buboréksrácot a listára!! :D

Ildiko Espinas 2016.12.19. 23:37:53

Nekem a Brokeback Mountain. Tökéletes volt benne, csakúgy, mint Heath Ledger. Két csodálatos színész örökké emlékezetes alakítása egy merész filmben, ami minden díjat megérdemelt, amit megkapott. Az Akadémiát kivételesen meg kell dícsérnem az Oscar miatt. Jake meg egy zseni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2016.12.20. 00:28:14

@hannigabi:

Akkor légyszi az előrölt is írd át elölrőlre.;-)
Amúgy nagy kedvencem a srác, én miatta és Ruffalo miatt néztem meg többször is a Zodiákust, de én is a Donnie Darkóval kezdtem.:)

galpet 2016.12.20. 03:07:34

Nekem az October sky-ban tetszett meg még 19 évesen.

dello 2016.12.20. 08:17:34

Nekem hiányzik a cikkből: véleményem szerint! Szerintem nem ezek a legjobb filmjei. Heath Ledgernek lány van nem pedig fia!

zizi77 2016.12.20. 08:31:15

@hannigabi: én is csak viccnek szántam! :-)

Segna 2016.12.20. 09:08:11

@hannigabi: kedves posztoló! Aki nem bírja a kritikát, ne írjon szubjektív listákat, vagy egyáltalán ne írjon, csak az anyukájának. Bár gondolom csak ironizálsz.
Szubjektív! Én a Perzsia hercegében figyeltem fel rá ( a figyelemreméltó hasizmain kívül) azért mert azt a filmet is elvitte a hátán, annyira intenzív volt, olyan átütő, hogy muszáj volt vele izgulni, vele élni, és nem lehetett a történeti tévedésekkel, anakronizmusokkal foglalkozni. A jó színésznek ez az ismérve, mert egy zseniális filmben, egy jó rendezővel, egy középszerű színész is elég, de egy klissés vagy döcögős filmet csak egy zseni tud jó filmmé változtatni.

Pénzéhes Blogger 2016.12.20. 10:06:04

Nekem a holnapután a nagy kedvencem, vagy 10 éve láttam először, de azóta is megnéztem többször, ha megy a TV-ben tuti elkezdem nézni. Bár igaz, nem Gyllenhaal miatt.

elemes 2016.12.20. 10:25:50

Nekem nagy kedvencem Gyllenhaal, bár meg kell mondjam, hogy az a két filmje, amiért kedvenccé vált, pont hiányzik a listáról. De a többi is.

Nagyon sajnálom, hogy az Éjjeli féreg nem kapott díjat, de tulajdonképp megértem -- Amerika nem szereti azokat a filmeket, amelyek az elevenébe vágnak (ahogyan a Kényszerleszállást sem díjazták: túl sok az önmagának hazudó alkoholista a Filmakadémia tagjai között)

elemes 2016.12.20. 10:26:41

...mármint a többi filmjét is szeretem.

rozsomák 2016.12.20. 17:19:24

Ez egy rajongói poszt - írójának szinte érezhetően nedvesedik a bugyija, ahogy Gyllenhaalról ír -, elfogult, de ez nem baj, ettől még lehetne jó poszt, de nem az.
Ami a rajongás tárgyát illeti, oké szülinapja alkalmából megérdemli ezt a rajongói levelet, de ...

Ő szerintem messze nem nemzedéke legjobb színésze, hanem egy közepesen jó tehetségű aktor - elég jó szülői filmes háttérrel, hogy erre a pályára irányítsák -, és ott teszi is a dolgát.
(Hisz még maga poszterina is írja több filmje kapcsán, hogy színésztársai jobban alakítanak az adott filmben...és ebben igaza is van.)
Ahogy én látom : Gyllenhaallal nincs nagyobb baj, de neki mindig is jól jött egy-egy nála tehetségesebb partner - Heath Ledgertől kezdve Downey-n át Jackmanig vagy Hathaway-ig, hogy az adott filmben jót alakítson. Filmjei másik részében pedig maga a forgatókönyvi alapanyag az, ami segített magában a filmben, legyen az a kissé túlhájpolt Donni Darko vagy a tényleg jó Éjjeli féreg. Ezekben - kis túlzással - szinte akárki jól alakított volna, olyan hálás szerepek voltak, és Gyllenhaal előnyére vált, hogy nem rontotta el ezeket, de hogy kiemelkedő színész lenne ? (Nagyjából annyira, mint Zellweger, aki szintén nagyon szerencsésnek mondhatta magát, hogy a forgatókönyv és jó partnerek segítségével alakíthatott a szerintem szintén kissé túldícsért Bridget Jones-ban.)

Ami meg az egódat illeti, kedves poszterina : annyit azért illene komolyan venni a kommentekből - és tanulni belőlük -, hogy nagyon sok probléma van a poszttal.
- "előröl" = túlőröl valamit pl. a malomban, amit használni kellene:: "elölről", ahogy már írta más is.
- "ezentúl" jelentése: ettől kezdve, innentől fogva, mostantól. Amit ehelyett használni kellene:"ettől eltekintve". Vagy külön írod, hogy "ezen túl"
- "keresni való" helyett azt kéne, hogy "keresnivaló"
- "zsarufilmek" helyett : "zsarufilmek"
ez csak pár példa arra, hogy hadilábon állsz a magyar nyelvvel..
(Hogy durva legyek és kíméletlen : ahogy egy gyenge matekos ne legyen mérnök, ugyanígy, aki a magyar nyelvet nem ismeri - helyesírási, nyelvtani aztán stilisztikai szempontból -, az ne akarjon publikálni vagy ha egója mégis erre kényszeríti, akkor előbb nézesse át valaki ehhez értővel.)

A másik probléma - amit már említettek mások is - : ez egy szubjektív téma, mint minden ízlésbeli téma, tehát maximum a "szerintem zseni, szerintem a legjobb, szerintem olyan kis cuki , hogy elcsöpögök tőle" :) stb írható róla, de nem az, hogy ő a legjobb !
Ez egyfajta ízlésterrorista attitűd némi komcsi-bolsevik beütéssel, hogy ami neked tetszik, azt mindenki köteles elfogadni, de miért is ? Elvégre nem vagy több egy rajongó tizenéves fruskánál..
Ugyanmár...:)
(Ez persze minden listaállításnál felmerül, mint probléma, nemcsak nálad.)

Aztán a logikai bukfencek:

Gyllenhaal kb 25 filmjéből felsorolsz ide 10 legjobbat, de már itt is - az életmű szerinted legjobbjainál is - fintorogsz az elején, hogy nem is olyan jók. Akkor hát mégis hogy van ez, hogy akinek a legjobb filmjeinek egy része is szar - szerinted -, ez a pasika a nemzedéke legjobbja ?
Nem érzel itt valami kis ellentmondást ? :)

Összefoglalva:
Ezt a posztot szerintem a posztírás állatorvosi lovaként fogják oktatni elrettentő példaként.

És most nyugodtan megsértődhetsz, meg törölhetsz, meg kitilthatsz....én csak összefoglaltam a kommentekben fellehető kritikát. :)