Az Erő sötét oldala - Star Wars Holiday Special

Ünnepelj együtt a vukikkal! Ha mersz...

2016. december 23. - Lakat Barnabás

1978 novemberében óriási zavar támadt az Erőben. Mintha milliók sikoltottak volna fel, aztán hirtelen csend lett... A Halálcsillag ismét lesújtott volna egy békés bolygóra? Vagy rajtaütöttek a Lázadók bázisán? Nem, dehogy, még ennél is rosszabb dolog történt. A tévé műsorra tűzte a Star Wars Holiday Specialt. Ez az ünnepi időszak kezdetére időzített elbaltázott próbálkozás a bizonyítéka annak, hogy nem új keletű dolog a spin-off a franchise-on belül. A film nagyrészt a vukik bolygóján, a Kashyyykon játszódik, ahol Chewbacca családja épp az Élet Napját - ami kábé olyan, mint nálunk a karácsony - készül megünnepelni. A ház ura persze ezúttal sincs otthon, helyette Solo haverjával járja a világűrt még ilyenkor is. Miután jobban megismerjük a családját érthetővé fog válni, hogy miért teszi ezt.

holiday_spec_3.png

Ettől a banális fércműtől érthető módon mind George Lucas, mind pedig a benne magukat égető színészek elhatárolódtak és ha minden igaz mindössze egyszer került sugárzásra és ennyi. Persze abban a korban, amikor az emberek még a zsebükben is szélessávú internetet hurcolnak, szerencsére mindenki számára könnyen elérhetővé vált. Magam is voltam olyan bátor, hogy megtekintsem és olyan jó fej vagyok, hogy még írok is róla, így neked már nem is kell megnézned. Bár ki tudja, lehet hogy pont ez hozza meg a kedvedet hozzá, de jusson eszedbe, hogy én figyelmeztettelek! Nem is kritika ez, inkább csak a film legzavarbaejtőbb momentumainak a számba vétele, amolyan terápiás jelleggel, hogy könnyebben fel tudjam dolgozni a látottakat. Jó szórakozást hozzá!

holiday_spec.png

Olybá tűnik, hogy a galaxis polgárainak, de legalábbis a vukiknak mindenképpen a fő szórakozási lehetőségük a tévé. De olyannyira, hogy a háztartásukban gyakorlatilag minden műszaki cikk tévéként funkcionál, nézzen ki akárhogy is, ily módon pedig minden családtagra jut egy készülék, és igazából ez az elem alkotja a khhmm... cselekmény gerincét. Ezeken a kütyükön át láthatjuk debil főszereplőinkkel együtt azokat a kis szkeccseket, amik aztán egy emészthetetlen undorító moslékká állnak össze, aminek az elfogyasztása után önként vállalna be az ember egy gyomormosást. Új megvilágításba kerül ugyanakkor az is, hogy miért rühelli ennyire mindenki a Birodalmat. Ha ilyen mocsadék műsort sugároznak, akkor van is okuk rá.
A legdurvább a nagyfater, aki egy VR szemüvegen keresztül néz egy a szoftpornó és ASMR videó közti átmenetnek tűnő valamit, ami aztán szép lassan egy béna zenés klipbe megy át, ami leginkább egy James Bond főcímre emlékeztet. Mindeközben az ősz vuki kéjesen vigyorog és a száját nyalogatja. Egyszerűen kiráz tőle a hideg.

 

Az se semmi, amit Chewie felesége néz, aki amúgy az Óz a csodák csodája oroszlánjára hasonlít leginkább. Mi más menne a háziasszony felségterületén, a konyhában, mint egy főzőműsor? Bizony ám, nem is akármilyen. Egy négykarú fekete nőnek öltözött fehér férfi (!) kotyvaszt benne valami csillagközi ínyencséget, a rettenetesen túlspilázott ripacskodása közepette pedig még a parókája is széthullik. De miért is állították volna le a felvételt és vették volna újra a jelenetet? Úgy tán jobb lett volna? Ugyan már.

 

Carry Fisher köztudottan küszködött alkohol-és drogproblémákkal, hogy ezek a Holiday Special forgatásán kezdődhettek-e nála, azt nem tudom, mindenesetre nem hibáztatnám érte. Az viszont elég beszédes, hogy a filmben történő első felbukkanásakor, amikor feláll az asztaltól, aminél épp egy NAV-os pénztárgépbe vitt be adatokat, szemmel láthatóan nincs egészen magánál. És nem viccelek, úgy támolyog a kamera elé, látványosan nem oda néz ahova kéne, zavart és vigyorog mint a tejbetök. Elég vicces, ugyanakkor ijesztő is. Ezenkívül még egy nyúlfarknyi jelenése van a film végén és ott sincs éppen a helyzet magaslatán. Ezer darabra hullva libben be a képbe, majd megáll Chewbacca mellett, akit aztán simogatni kezd, mintha azt várná tőle, hogy majd dorombol neki. Látványosan bele is karol a szőrmókba, ki tudja, talán azért, hogy össze ne essen?

holiday_spec2.png

Megvan az a jelenség, hogy amikor kiderült, hogy a Disney felvásárolta a Star Wars-t úgy tokkal vonóval, akkor volt egy réteg aki azzal jött, hogy na, akkor most majd éneklős betétek lesznek a filmekben? Nekik üzenném, hogy amúgy ezt már hajszál híján megkaptuk a Jedi visszatér végén is, ebben a felfoghatatlan mozgóképszörnyetegben pedig egy tényleges éneklős-táncos jelenet is helyet kapott. Méghozzá egy kocsmában. Ami olyan, mint a kantin az Egy új reményben. Vagy lehet, hogy az is akar lenni, csak sokkal bénábban sikerült megcsinálni. Igazából mindegy is, a lényeg, hogy még a rozmárfejű rosszfiú is vidáman táncra pendül, akinek korábban Obi Van lenyeste a karját. Te meg csak ülsz és pislogsz értetlenül.
Idevágó funfact: A rendező, Steve Binder még ugyanebben az évben tető alá hozott egy Disney tv-show-t is.

 

Most pedig rettenetes módon polkorrekt leszek, mert még ebben a borzadályban is felfedeztem némi pozitívumot. Chewie kisfia, akit egy Moncsicsi és King Kong szerelemgyermekére emlékeztető fizimiskával vert meg a sors, egy egészen menő és színvonalas rajzfilmet néz. Na jó igazából csak a film többi részéhez képest tűnik színvonalasnak, valójában a rajzok minősége a Beavis & Butthead szintjét súrolja alulról. Menővé pedig pusztán Boba Fett jelenléte miatt válik, aki totál hihetetlen módon ebben a rakás szarban tűnt fel először. Emiatt viszont ha mást nem is, de ezt a pár perces szekvenciát tényleg érdemes megnéznie minden rajongónak. Bobának több szövege van benne, mint a Birodalomban és a Jediben összesen. A Don Francks fátyolos hangján megszólaló fejvadászt pedig élvezet hallgatni, és ez a pár perces, eléggé béna, de azért értékelhető rajzfilm is csak erősítette bennem a vágyat egy önálló Boba Fett film iránt.

holiday_spec4.jpg

A Star Wars Holiday Special egy semmi mással össze nem vethető, önmagában egyéni kategóriát képező furcsaság a mozgóképek egyre táguló, átláthatatlan univerzumában, amit még pontozni is felesleges, én is pusztán csak a rend kedvéért fogom. Egy pontot fog kapni, ha százas skálán értékelnénk akkor is annyit kapna, és az a nyamvadt egy pont is szegény Bobának jár aki érthetetlen módon – ha rajzolva is – de itt jutott a legnagyobb szerephez. Igazi kuriózum ez, de az a fajta, amit kevesen akarnak látni, aki mégis erre vetemedne, javaslom, hogy egy haverjával tegye, akivel végig szóval tudják egymást tartani közben. Ez az elménk épségének megóvása szempontjából elengedhetetlen. Na szóval:

1/10

 

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr5812059615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Jegkoko 2016.12.24. 23:13:40

Még ennek is sokkal eredetibb története volt mint az ébredő erőnek.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2016.12.25. 01:59:50

A rendező utólag azt nyilatkozta, hogy ez volt a legkorrektebb szar, amit valaha életében csinált.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2016.12.25. 02:01:50

A támadás az Endor bolygó ellent is érdemes lenne megnézni elrettentő példának.

ver@s kan-tár 2016.12.25. 04:23:18

Minden szavával egyetértek, én még jelen évezred hajnalán, mikor a hazai internet még csak gyermekcipőben botladozott, felkutattam és le is töltöttem anno ezt a tömény rettenetet, a Holiday Special-t, csak mert az extremitások iránti morbid szenvedélyem erre ragadtatott. Mit ne mondjak: épültem is általa ezerrel. A véleménybejegyzés stílusához meg csak gratulálni tudok, én marhára élveztem, és ez részleges kompenzáció azért a hajdan elszenvedett nyomasztó élményért, mit a Csuvi-család mindennapjainak színvonaltalanul stupid és retardált vázolása anno okozott. (Sőt volt egy másik találatom is e tárgyban akkortájt: valami jó humorú és reális kritikai érzékkel bíró egyén, Leia hercegnőt egészen új oldaláról mutatva be, egy kézikamerás felvételt nyomott ki a köztérbe, akként kommentálva, hogy "Carrie Fisher énekel – csak erős idegzetűeknek!!" Nos, igaza volt. Noha letöltöttem, a fájl azóta elveszett, nyomára sajnos máig nem bukkantam.)

Ad Dio 2016.12.25. 07:21:45

Valóban agypusztítóan szar, de még így is csak második a dobogón: a VII. rész mindent visz. Olyannyira, hogy még mindig nem volt kedvem megnézni a Zsiványt 1-et...

ShotInTheDark 2016.12.25. 07:50:04

@KUNTYI: www.youtube.com/watch?v=S3a5j8PgQxg :) +van egy másik (nem túl régi) videó is... ( kockadroid gurul b.+ :D ) www.youtube.com/watch?v=sClBNY1EISU

RobertThorn_ 2016.12.25. 10:07:17

azért a Christmas In the Stars is megérne egy misét, ha már a témánál járunk. elég tömegpusztító fegyver a teljes lemez is, nem csak ez:
www.youtube.com/watch?v=dUFZklIOFvg

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.12.25. 11:06:54

Pár napja vettem a lelkierőt és elkezdtem nézni, de nem tudtam olyan gyorsan áttekerni, hogy ne maradjon fájó nyoma. Egyszerűen nem értem, hogy ez mi ez. Mit akart vele mondani a művész.

ursus artos 2016.12.25. 11:25:54

Én mikor először láttam, nm tudtam megfogalmazni azt, hogy mit láttam... Most sem tudnám...

steery 2016.12.25. 13:40:28

Nekem megvan ez a filmecske, de csak egyszer bírtam végignézni, akkor is nagy erőfeszítéssel. És azon tűnődtem közben: Lucas hogy engedhette meg ennek a ****-nak a legyártását? Nemhogy az adásba kerülését?

Amúgy Leia éneke még egész elviselhető (Fisher az Annie Hallban is énekelt, egész jól). De mit keresett a vukiknál karácsonykor néhány birodalmi katona? Talán egyszer majd néhány mindenre elszánt rajongó megcsinálja a HS revisited változatát. Kivágják belőle az összes elviselhetetlenül ciki jelenetet és valami sokkal jobbal helyettesítik. Gyakorlatilag a film 90%-át újra kéne forgatni.

Kétségtelen, hogy a HS az SWU legaljának a legalja, aminél lejjebb már nem igen lehetne menni a témarombolásban. De szolgáljon vígaszunkra a tény, hogy ezután minden más már csak jobb lehet!

Lakat Barnabás · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2016.12.25. 13:49:01

A birodalmiak elvileg Chewbaccát keresik. Asszem. Vagy valami ilyesmi, de igazából mindegy is, iszonyat nagy baromság az egész. :)

fehérfarkas 2016.12.25. 14:03:52

Akinek nem tetszik a 7. rész az ne nézze. De ha csak fikázni tud, akkor azzal magáról állítja ki a szegénységi bizonyítványt.
Egyáltalán nem volt rossz a 7. rész. Szándékosan a nosztalgia faktorra épített. De nekem sokakkal együtt pont ezért tetszett. És az külön jó pont, hogy manapság, amikor már a szerelmi drámák is CGI-vel készülnek, akkor a 7. rész visszatért a klasszikus filmezéshez, ahogy annak idején 4-6. részek is készültek. Vagy legalábbis 70%-ban valódi díszletek, valódi hús-vér kaszkadőrök, valódi jelmezesek és sminkmesterek készítette jelmezek, valódi űrhajó makettek voltak a filmben, és csak 30% volt a CGI.
És az is külön jó pont, hogy nem egy sablon, a sztereótípiának megfelelő gonoszt tettek be főgonosznak, nem egy Darth Vader 2.0-t csináltak, hanem egy összetett, komplex karaktert, aki ebben a részben még nem is igazi gonosz, hanem inkább a nagyapja örökségét akarja tovább vinni (egyesíteni a galaxis és uralni azt), és közben vívódik saját magával, meg az Új Rend más magas rendő vezetőivel is rivalizál.
Én mindenféle elvárások nélkül ültem be a moziba megnézni, és így nem csalódhattam. Egy jó minőségű, szórakoztató blockbustert kaptam nagy adag nosztalgia faktorral.
És ez a nosztalgia faktor érthető is az előzménytrilógia után, amelyet sok rajongó pont azért fikázott, mert túlságosan eltávolodott az eredeti trilógiától (mind látványban, mint történetben, mind a világ kidolgozásában - a 7. részt meg azért fikázzák túlságosan olyan mint a 4. rész: vagyis a van rajta sapka, nincs rajta sapka esete).

A Zsivány egyes viszont teljesen más. Itt a Disney már félretette a nosztalgia faktort, és a Szakasz meg a Piszkos 12 féle háborús filmek Csillagok Háborúja változatát készítette el.
*** Spoler: a sorozat egyik legjobb Darth Vader jelenetével, ami minden rajongó vágyott, hogy ne csak a fantázájában lássa mire is képes igazából a filmtörténelem legkarakteresebb főgonosza, hanem a filmvásznon is. Spoiler vége. ***

A 8. részt is várom. A 7. részben felvezetésre kerültek az új szereplők, a régiek közül van aki meghalt, és vannak, akik a következőkben még fontos szerepet kapnak, és rengeteg nyitott és megválaszolatlan kérdés a 8. és 9. részben került majd megválaszolásra, amelyek már nem a nosztalégia faktorra fognak építeni.

efi 2016.12.25. 14:13:53

Ha jól látom, az 1. képen Luke éppen elájul a látványtól.

Sir Gombóc 2016.12.25. 14:21:35

@fehérfarkas:
A VII. rész egyszerűen rossz volt, ötlettelen, nosztalgiafaktor ide vagy oda. Még az előzmény trilógiában is több ötlet volt. Az meg hogy nem volt tele CGI-vel? Egy fenét nem. Csak te is bevetted, amit erről próbáltak elhinteni. Nem volt más, mint pr fogás.

fehérfarkas 2016.12.25. 15:22:34

@Sir Gombóc:

Egyáltalán nem volt ötlettelen. Kylo Ren karaktere önmagában szembement az összes főgonoszos hálivúdi filmes sztereotípiával. Sokaknak mondjuk pont ezért nem tetszett, mert nem tudtak mit kezdeni egy olyan főgonosszal, akik valójában nem is főgonosz, hanem bármelyikünk lehetne, ha az egonkat, becsvágyunkat, önzésünket, családi örökségünk (nagyfaterunk öröksége) túlzott áplását valaki kívülről megerősíti, de közben belül még az énünk jobbik oldala viaskodik a rosszabbik oldalával. Ráadásul a képességeit sem fejlesztette ki Kylo, és Snoke megmondja, hogy a tanítása nincsen befejezve.
Ezzel szemben az eredeti trilógiában Darth Vader már igazi, kiforrott főgonosz, a Dark Lord of the Sith, a képességeinek és erejének a csúcsán. (**** Spoler: és amiről csak beszélnek a 4-6. részekben, hogy az uralkodót leszámítva mindenki fél tőle, azt a Zsivány 1-ben meg is tudjuk miért: igaz, hogy csak 40 másodperc sincsen a jelent, de ez a kevesebb mint 40 mp többet elmond Darth Vader igazi erejéről, mint a 3., 4., 5., 6., részek összes DV jelenete együtt. Spoiler vége **** ---- hozzá kell tenni, hogy 4. részben Obi Van hagyja magát legyőzni, hogy feláldozza magát a többiek sikeréért, az 5. és 6. részben pedig DV nem akarja Lukot megölni, hanem átcsábítani akarja maga mellé, hogy ketten együtt legyőzhessék az uralkodót, és átvehessék a galaxis feletti uralmat; vagyis az eredeti trilógia DV jeleneteiben nem tudja megmutatni az igazi erejét). Már maga, ahogy DV színre lép az Új Remény elején, a filmtörténelem legkarakteresebb főgonosz belépője. Kylo Ren ezzel szemben teljesen más karakter, és direkt nem Darth Vader 2.0-ának tervezték.

Nagyon sok nyitott kérdés van a 7. részben, amivel az új trilógiát felvezetik és a 8. és 9. részekben kerülnek kibontásra és megválaszolásra:
kicsoda Snoke?
mi az a Ren Lovagai rend?
hogyan és miért lett Luke tanítványából a Ren Lovagjainak a tagjává Kylo?
szüleinek (Han és Leila) öröksége helyett miért a nagyfaterja (Darth Vader) örökségét akarja tovább vinni Kylo?
mi a kapcsolat Rey és Kylo között? miért viselkedik Kylo olyan gyengéden Rey-jel? (nem öli meg, amikor lehetősége lenne rá; nem kínozza meg; karjaiban viszi, st...)
mi a kapcsolat Rey és Luke között? és kiknek is a gyermeke valójában Rey?

a lázadók ugyan győztek a Jedi visszatér részében, és az Új Köztársaság is meg tudott alakulni, de a Birodalom sem pusztult el, hanem Új Rend néven folytatódik tovább és a galaxis egy részén továbbra ők vannak hatalmon, de a galaxis többi részének visszaszerzéséért nekik is meg kell küzdeniük; ráadásul az Új Köztársaság sem egységes és egy csoport ki is válik onnan, mert gyengének, önteltnek és korruptnak találja, és nem ilyen köztársaságért harcoltak annak idején a Birodalom ellen - míg ezzel ellentétben az eredeti trilógiában az egész galaxis a Birodalom uralma alatt volt, ami ráadásil Palpatine/Darth Sidius uralma alatt a csúcspontján volt az ereje teljében. Mind a kettőben lázadók/Köztársaság vs. Birodalom, de mégis teljesen más a felállás.
A Csillagok Háborúja fő története eredetileg a Skywalker család története, de itt Luke már öreg, visszavonult remete életet él a kudarca után (a tanítvány és egyben unokaöccse a sötét oldalra átcsábulása után), és nem segíti tovább régi társai harcát a gonosz ellen. És majd a 8. és 9. részekben neki kell lennie a legújabb generáció tanítójának, miután Rey rátalált az erő segítségével. Ezzel szemben Obi Van a Birodalom elől menekült, hogy Anakin Skywalker fiát titokban szemmel tarthassa, amikor a volt tanítványa Dart Vaderré átváltozva elkezdte a Jediket levadászni. Mind a kettőben remetévé vált Jedi, de mégis teljesen más a felállás.
A Halálcsillag és Csillag Pusztító (valójában 3. halálcsillag) szintén hasonló a filmekben: tiszavirág életű szuperfegyver. Ez sokak szerint a 7. rész leggyengébb pontja. De a másik oldalról érthető: minden birodalom próbál mindennél erősebb fegyvert, a legpusztítóbb fegyvert megalkotni, amivel csak ő rendelkezik és az ellenség nem (A KOTOR 1-2 történekben is volt egy szuperfegyver: a Star Forge). A Star Wars univerzumban ez a bolygókat elpusztítani képes fegyver. Ez nem csak a filmekben van így, hanem itt a valóságban is. Csak nekünk itt a valóságban egyelőre még csak az atom- és neutron bombánál tart a technológiai szintünk. Az Új Rend is épített egy szuperfegyvert magának, amit a lázadók elpuszítottak (ez valóban az Új Remény ismétlése - de akkor a Jedi visszatér is az Új Remény ismétlése). Viszont így a 8. és 9. részekben az Új Rend már nem támaszkodhat az új szuperfegyverre és máshogyan kell majd a hatalmát megtartania vagy kiterjesztenie a galaxisban. A techonógia szerepét majd az Erő vehető át: az egyik oldalról Snoke, Kyle és Ren Lovagjai rendje, a másik oldalról az újra tanítóvá váló Luke és az új tanítványa(i).

folyt...

fehérfarkas 2016.12.25. 15:27:01

@Sir Gombóc: @fehérfarkas:

folyt:

A 7. rész direkt a nosztalgia faktorra épített, de ötlettelennek nem nevezhető. Egy teljesen új történet alapjai vannak benne, amelyek majd a 8. és 9. részben lesznek kibontva. Itt az új szereplőket vezették be, és a régi szereplőkkel hozták össze őket (van akit pozitív szerepben: Reyt Luke fogja majd tanítani, illetve Leila nem adja fel a küzdelmet és nem hódol be a Birodalom maradványának az Új Rendnek; és anyai ösztöneivel hisz abban, hogy a (sötét oldalra átcsábított) fiát vissza tudja kapni, és van akit negatív szerepben: Kylo megölte Hant).
A 7. rész hasonlóan épül fel mint a 4. rész, és a történetben is van sok hasonlóság (a nosztalgia faktor miatt) - de ugyenni különbség is: ez nem tündérmese jó és gonosz archetipus karakterekkel, hanem sokkal komplexebbek a karakterek és a köztük levő viszonyok.

Circus 2016.12.25. 18:18:45

@fehérfarkas: azok, akik az eredetit még gyerekfejjel, de akkor látták, amikor kb kijött, azoknak ez mikiegeres folytatás szimpla másolat/remake.

Mi nem ezt a folytatást kerestük.

Alick 2016.12.25. 21:28:18

@fehérfarkas: Az Ébredő Erő nem volt "rossz"... de túl sok régi klisé volt benne úgy összefércelve, hogy az új vonások inkább komikusak voltak, semmint komolyak: Darth Emo és a Hitlerjugend birodalmiak, akiknek éppen akadt egy Wunderwaffe a kezük ügyébe, II. Gollam uralkodó. által instruálva... Han Solo, nyugger korára is csempészként, nulla karakterfejlődéssel és persze a Kötelező Vicces Néger meg az Ánuszrózsa Szemű Erőérzékeny se maradhatott ki. Oké, Star Wars film, de máskor azért kevésbé bekokózva kéne forgatókönyvet rittyenteni. BTW:
www.youtube.com/watch?v=JbpgM-JTang

zolikal 2016.12.25. 21:30:30

A 7-esnek csak annyi baja van, hogy kihagytak belőle egy olyan embert, aki esetleg ötleteket is adott volna a filmnek. Lucas-t. Így sajna egy remake lett, van benne minden, amit Lucastól el tudtak lopni (na jó, megvették tőle).
Ez a holiday special olyan, mint a 7-essel: régen is azt hitték, hogy a Star Wars névvel minden szemetet le lehet adni. Nos akkor nem sikerült, most igen (bár a 8-as nézettségére kíváncsi leszek).
Lehet, hogy 30 év múlva a 7-est (8-ast, 9-est...) akarják majd bezúzni...

fehérfarkas 2016.12.25. 22:57:37

@Circus:

A 7. rész felépítése valóban nagyon sok mindenben megegyezik a 4. résszel. Ezt szándékosan így csinálták a nosztalgia faktor miatt. Ugyanakkor meg ott vannak olyan új dolgok, amelyek az eredeti trilógiában nem voltak benne.
Valamint a sok hasonlóság közül sem minden ugyanaz, mint a 4. részben. Pl. a korábbi hozzászólásomban említett remete dolog vagy a lázadók-birodalom viszonya. És még lehetne sorolni.
A külsőségekben tényleg egy 4. rész kópiának tűnik, de a tartalmi dolgokban már sok újat behoz, egy teljesen új történetszálat kezd el, amely persze kapcsolódik a régihez (hiszen annak a folytatása).

Direkt azért elvárások nélkül ültem be a moziba, mert egyerlen rendező és forgatókönyv-író sem tudhatja a fantáziában milyen és hány féle folytatás szerepelt.
A Thrawn admirálisos könyvbeli folytatásokra pedig azért nem lehetett alapozni, mert a színészek már idősebbek, mint a könyvbeli időszakban a karaktereik.

Jegkoko 2016.12.26. 15:10:41

@fehérfarkas: Pedig teljesen ötlettelen másolás lett az ébredő erő.Teljesen súlytalan rész az összes többihez képest.Millió egy szálon lehetett volna folytatni és a lehető leggagyibbat sikerült elkövetni.A karakterek is nevetségesek voltak, kezdve a csajjal aki egyből ugy bánt az erővel mint egy képzett jedi.Illetve han solo megölése is nagyon gagyi és béna volt.Ha már ennyire meg akarták ölni akkor egy komolyabb ütközet során nem pedig ilyen szánalmas gagyi módon.

steery 2016.12.26. 18:30:01

Létezik egy másik, hasonlóan elképesztő filmecske is, ami 1980 február 23.-án került adásba Amerikában:
The Muppet Show 4x16, The Star of Star Wars.
(az IMDB-n 4x17-ként szerepel).
Ebben feltűnik Luke Skywalker, C-3PO, R2-D2 és Chewbacca a színházban.
Röfi kisasszony beöltözik Leia hercegnőnek, Luke mellett felbukkan Mark Hamill is (mintha a klónja lenne) és Csubi leveri a törpe és gonosz Dearth Nadir-t. Magyar szinkron nem készült hozzá, de a film megtalálható egyes torrent oldalakon.

Circus 2016.12.28. 01:54:18

@fehérfarkas:
Sajnos, hogy nem a Thrawn-trilógiát filmesítették meg, de amúgy vicces vagy kínos, hogy Mikiegérék csak kikukázták a karaktert - ez mondjuk sokmindent elmond a gondolkodádmód eredetiségéről.

Valóban, kicsit megöregedtek, illetve...
...
RIP
Carrie Fisher
...
már nincsenek köztünk...

Viszont lehet, kevésbé fájt volna pár eredeti történet új színészekkel a régi szereplők bőrében, mint ez, még nem néztem meg a Rogue One-t, de szerintem nagyobb sikere lesz, mint a VII. résznek, és merek nagy tételben fogadni, a Han Solo spinoff is jobb lesz, mint a VIII. Bár ennek sajnos szomorú reklámja lett...