Sergio Leone, a spagettiwestern műfajának legnagyobb rendezője nyolcvannyolc éve, 1929-ben, január 3-án született Rómában.

Roberto Roberti (eredeti nevén Vincenzo Leone) némafilmes rendező és Bice Valerian színésznő gyermeke. Szülei több alkalommal dolgoztak együtt, édesanyja viszont összesen öt éven keresztül szerepelt filmekben. Egyetlen fiuk tizenkilenc éves korában már Vittorio de Sica Biciklitolvajok című filmjében játszott. Az olasz neorealizmus nagy alakjai mellett tanulhatott, miközben Hollywood a western és gengszterfilmek révén gyakorolt rá komoly hatást. Az ötvenes években forgatókönyvíróként dolgozott a Mussolini által alapított Cinecittá stúdióban, ahol többek között a William Wyler-féle Ben-Hur készült, de forgatott itt Fellini, Scorsese és Wes Anderson is. Leone stílusára legnagyobb hatással Akira Kuroszava volt, aminek sajátosságai a vágással és Morricone zenéjével párosuló félelmetes érzelmi csúcspontok, a drámai kameramozgás, és a védjegyévé vált extrém közelik a szereplők szemeiről. Jelentőségét és népszerűségét mutatja, hogy a legismertebb internetes filmes adatbázis 250 legnépszerűbb filmje között van Leone öt rendezése a hétből. Nem stílus teremtő szándékkal forgatott, inkább szatíraként kezelte westernjeit, csupán az idealizált, romantikus amerikai Vadnyugatot igyekezett reálisan bemutatni. Első rendezői tevékenységeként 1959-ben befejezte Mario Bonnard Pompeii utolsó napjai című filmjét.

A rodoszi kolosszus (1961) Első teljesen önálló rendezése ez a kis költségvetésből készült film. A Héliosz istennek emelt szobor körül zajló film ennek ellenére még hollywoodi mércével mérve is elképesztően látványosra sikerült. A film főszereplője Darios (Rory Calhoun), egy görög nemes, aki a rodoszi felkelők mellé áll a zsarnok király, Xerxes ellen vívott harcban.

Egy maréknyi dollárért (1964) Első spagetti westernje Kuroszava három évvel korábbi, A testőr című filmjének adaptációja. Akárcsak az eredeti mű megalkotása során, Leone is saját maga írta forgatókönyvet. Első alkalommal ebben a filmjében csendültek fel Ennio Morricone legendás dallamai, aki ekkor még nagyon rövid ideje komponált filmzenét, egyelőre Dan Savio néven. A film főszereplője Clint Eastwood, aki akkor már kilenc éve szerepelt TV filmekben és sorozatokban, azonban annyira ismeretlen volt, hogy a reklámkampányban az általa alakított karaktert is Névtelen férfinak nevezték. Ezelőtt még sohasem mutattak be külföldön készült westernt Amerikában, a stáb ezért tartott az esetleges bukástól a tengerentúlon. Az első szinkronizált verzió Magyarországon csak 1995-ben jelent meg. Az eredeti és az átirat összehasonlítása itt

Pár dollárral többért (1965) A trilógia átvezető epizódját Amerikában csak két évvel később mutatták be. Mivel Eastwood nem láthatta még az angol nyelvű kópiát, így először nem is akarta elvállalni a szerepet. Érdekesség, hogy a karakterének a neve ezúttal nem Joe, hanem Monco. A díszlettervező a trilógia során Carlo Simi volt, El Paso díszleteit a hetvenes évekig több filmben felhasználták még. Itthon az MTV „Még pár dollárral több” címmel vetítette, 1989-en.

A jó, a rossz és a csúf (1966) A trilógia záró darabját az első kettőhöz hasonlóan a spanyolországi Almeríában forgatták. Az addig ismeretlen szintű erőszakról a rendező azt mondta, hogy egy egyértelmű, félreérthetetlen western-szatírát akart elkészíteni, ami a Vadnyugat erőszakos és együgyű karaktereit mutatja be. Szőke ikonikus poncsója a három film alatt egyszer sem volt kimosva, csupán foltozva. A filmzene emlékezetes The Ecstasy of Gold című trackje a Metallica koncertek nyitózenéje, a Ramones pedig zárásként használta. A hazai közönség először a Dollár-trilógia záródarabját tekinthette meg szinkronosan. Quentin Tarantino szerint minden idők legjobban megrendezett filmje.

Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) Stilisztikailag italo-western, mégis jelentősen eltér Leone korábbi westernjeitől, hihetetlenül gondosan és alaposan alkotta meg minden egyes képkockáját. A jelenetek lassúak, erőteljesek és festménybe illően gyönyörűek. A film egy tisztelgés a régi idők westernjének egyszerűsége és őszintesége előtt, a vasút a kultúra és a civilizáció jelképe, ugyanakkor a Vadnyugat végét is jelenti. A forgatókönyv megírásában segédkezett Bernardo Bertolucci is, akivel a felkészülés során olyan amerikai westernfilmeket tekintettek meg, mint a Délidő (1952), vagy A hét mesterlövész (1960). A végleges forgatókönyvet végül Sergio Donati segítségével írta meg a rendező. A megkomponáltság ellenére végig storyboard nélkül dolgozott, csupán a fejében képzelte el az egészet. Morricone zenéje előbb készült el, mint a film, így Leone ehhez tervezte meg a jeleneteket. Leone szerette volna, ha a film nyitójelenetében megjelenő három gazfickó szerepét elvállalta volna A jó, a rossz és a csúf három főszereplője (Clint Eastwood, Lee van Cleef és Eli Wallach), Eastwood azonban, ahogy a film főszerepére, erre a lehetőségre is nemet mondott. Henry Fonda szerepeltetését a Paramount ajánlotta fel, nagy költségvetés kíséretében, amire Leone azonnal igent mondott. Szerette volna az addig makulátlan, jószívű karaktereket megszemélyesítő színészt a filmjében gyilkosként látni. A színész először bajszot növesztett, és barna kontaktlencsét használt, amiket a rendező azonnal el is vetett, hiszen ő az Fonda közismert arcát szerette volna megmutatni a közönségnek. A film megjelenésekor mintegy húsz perces anyagot vágott ki a stúdió Amerikában a kevéssé sikeres visszhang miatt. A filmről részletesebben itt

Egy marék dinamit (1971) Talán a direktor legkevésbé sikeres műve, ami a spagetti western egyik ágához tartozó ún. Zapata western, melyben bár először nem ő alkotott, mégis ez az egyik legismertebb darabja. A közönség által jól ismert és kedvelt James Coburn lett a főszereplő, és az alműfajhoz olyan sikeres színészek adták a nevüket, mint Franco Nero, vagy Marlon Brando. Az Amerika-trilógia középső darabja, eredetileg Once Upon a Time in the Revolution címen futott.

Volt egyszer egy Amerika (1984) A film eredeti változata 269 perc hosszú, ezt azonban eddig közönség előtt még nem mutatták be. Legismertebb változata több, mint három és fél órás, Amerikában azonban a rendező tiltakozása ellenére csak a 140 perces verziót vetítették. A filmben rengeteg ünnepelt sztár feltűnik, és vannak olyanok is, akiknek ez a film adta meg a kezdőlökést. Robert De Niro, James Woods és Joe Pesci mellett itt szerepelt például először a 14 éves Jennifer Connelly. A bő harminc évet átfogó cselekmény New York zsidó gettójában játszódik, ahol öt utcagyerek szépen lassan a szervezett bűnözés élére áll. A kimondottan hosszú, nem kronologikusan tárja elénk a történetet, ami miatt még komolyabb feladat végig figyelemmel kísérni ezt a megragadó, hihetetlenül nagy ívű mesét. Ennio Morricone keserédes filmzenéje rendkívüli kísérője ennek a szomorú, de nagyon is emberi alkotásnak, amely kétségtelenül Leone magnum opusa. Bővebben

A Leningrád ostromát feldolgozó, színes, szélesvásznú filmen munkálkodott, mikor római villájában, hatvan évesen 1989 áprilisában elhunyt. Életműve azóta is az egyik legismertebb a filmkészítés történetében, de már életében nagy hatást gyakorolt olyan elismert rendezőkre, mint Stanley Kubrick, George Lucas, vagy Steven Spielberg, az egyik legnagyobb rajongója pedig a mai napig Quentin Tarantino. Minden korosztály nagy csodálattal adózik a mesterműveinek, a Dollár-trilógia, pedig ugyan pont azok kifigurázására készült, a három legismertebb western.