A new beginning

Szeretném leszögezni az elején, hogy nem ismerem a Resident Evil szériát. Persze tudom, hogy mi az, mit képvisel és, hogy mekkora rajongó tábora van, de számomra teljesen kimaradt a sorozat. A filmeket láttam (az első és a harmadik részt leszámítva minősíthetetlen a szememben az összes) de ennyi. Őszintén megvallva, valahogy nem is vonzott annyira az egész. Ha már a régi nagyok, akkor számomra a Silent Hill mindig is közelebb állt igaz, a 3. rész után már egyikkel se játszottam, mert valahogy elveszítette a varázsát. Ami vicces, mert olvasgatva a rajongói véleményeket, a Resident Evil széria is valahol a harmadik rész után siklott félre, és veszítette el a túlélő horror mivoltát, hogy besüppedjen a „tucat zombi hent” jelzők szürke (ötven) árnyalatába. Elérkezett az idő a váltásra de azt, hogy ez ilyen formában és minősítésben fog megtörténni…nos…senki nem sejtette.

A tavalyi E3-as rendezvényen bemutattak egy VR horrort. Az év korábbi részében még egy pisszenésnyi infó se volt arról, hogy készül egy ilyen project, így kíváncsian várta mindenki, hogy mi sül ki belőle. Elég sejtelmes és para volt az egésznek a hangulata és az atmoszférája, így kellemes érzés fogta el az embereket, már amennyire egy horrorral kapcsolatban lehet használni a kellemes jelzőt. Sok minden nem történt ugyan benne, de ami igen, az hatásos volt és akkor egyszer csak a semmiből PAFF, bekúszott a képbe a cím: RESIDENT EVIL. A közönség őrjöngött, az E3 után a visszhang hatalmas lett, és minden rajongó, valamint cikkíró tátotta a száját, hogy ez most komoly? Visszatér a széria, ráadásul koncepciót váltva, kukázva a zombikat és FPS nézetben? LIKE, KELL, MÁRTEGNAPAKAROM, és ehhez hasonló, illetve stílusú ömlengések árasztották el a netet világszerte. Persze bármennyire is jól hangzik az egész, a Capcom bizony hatalmas kockázatot vállalt vele, ugyanis jó dolog a megújulás, de hatalmas pofára esés is lehet egy ilyen mértékű koncepcióváltás. Persze a széria ős, klasszikusnak nevezett első három rész imádói dörzsölték a tenyerüket mondván, nagyon úgy fest, hogy visszatérnek a gyökerekhez, és végre újra a rettegés veszi át a központi szerepet a hent helyett. És minél közelebb volt a megjelenés, egyre inkább úgy nézett ki, hogy nekik lesz igazuk. Szivárogtak ki a jobbnál jobb és érdekesebb infók, képek és végül gameplay jelenetek, amiknek minden másodpercéről ordított, hogy a széria valóban visszatalált a helyes útra, és egyszerűen a világ 8. csodája lenne, ha megbukna. És megbukott? Fiam…ez most komoly kérdés volt?

Welcome to the family son

Egy Ethan Winters nevű fickó bőrébe bújunk, és egy szép, napsütötte napon, kapunk egy videóüzenetet a feleségünktől. A probléma csak az, hogy a feleségünk Mia 3 éve eltűnt, és hivatalosan is halottnak nyilvánították. Ám az üzenet egyértelmű…Mia él és virul Dulvey városában, viszont elég nagy bajba keveredett. Hűséges férjként nem is kell nekünk több, azonnal autóba pattanunk, és a feleségünk után sietünk, hogy kiderítsük, mi is történt valójában. A helyszínre érkezvén azonban nem mennek olyan simán a dolgot, mint reméltük. Egy elhagyatott, eléggé lepusztult állapotban lévő házra bukkanunk, amibe csak egy jókora kerülő után tudunk bejutni. Viszont jó helyen járunk, mivel előkerül Miat táskája, benne az igazolványával. Felvillan bennünk a remény, ám miután belépünk a házba, gyorsan el is hal az egész. Egy lelakott, porral és mindenféle gusztustalan nyálkával „díszített” körsétára indulunk, ahol érdekes állagú ételekre, fura, kísérteties családi fényképekre, valamint eltűnt emberekről, és a ház tulajdonosairól, a Baker családról szóló cikkeket tartalmazó újságokra bukkanunk. Nem nagyon tudjuk hova is kerültünk, de a Mia iránti szerelmünk egyre beljebb csal minket a házba, ami szépen, fokozatosan átveszi felettünk a hatalmat, amiről természetesen mi még mit sem sejtünk. Egy remekül felvezetett és felépített sztoriba csökkenünk hát, amiben semmi sem az, és semmi sem olyan egyszerű, mint aminek elsőre látszik. Ezt maga Mia is megerősíti, miután megtaláljuk, sőt... Még kérdőre is von minket, hogy minek jöttünk ide, sokkal jobban jártunk volna, ha örökre elfelejtjük. „Szegény butus kis manócska, biztos megviselte a 3 év, amit tőlünk távol töltött”, gondolhatnánk, de bár ilyen egyszerű lenne. A ház, és annak lakói, a Baker család el van átkozva. A gonoszság és a romlottság szállta meg őket, de olyan szinten, hogy közel elpusztíthatatlanokká váltak. Annak rendje és módja szerint feleségünket újra elszakítják (na nem szó szerint) tőlünk, így nekünk újra meg kell találnunk, és ha ez megvan, akkor le kell lépnünk a Baker házból.

És itt veszi csak igazán kezdetét a kaland. A kis, „keressük meg a feleségünket” felvezető megadja a borzongáshoz szükséges alaphangulatot, ami aztán fokozatosan egyre jobban csak erősödik. És ebbe nem csak a már említett Baker család játszik közre, akik néha előbukkannak amolyan jumpscare stílusban, hogy eltegyenek minket láb alól, hanem a játékot átölelő tehetetlenség érzése is nagyon erősen jelen van. A zene mellőzése…a padló recsegése…az emeletről leszűrődő zajok erősödése…a kintről beáramló tücsökciripelés mind-mind belemászik a vénánkba, és azt vesszük észre, hogy alig veszünk levegőt, és mielőtt befordulnánk egy sarkon, mi is együtt mozgatjuk a fejünket a karakterrel, mintha így jobban belátnánk mi is vár ránk. Plusz ehhez hozzájön az is, hogy nincs bizony minden a szánkba rágva, és nem sok alap infót kapunk arról hová is menjünk, mit csináljunk és hogyan. Persze egyértelmű, hogy meg kell mentenünk (újra) a feleségünket, és el kell tűnnünk ebből a pokolból, de ezen kívül nem sok támpontunk van arról, hogy a merre van az előre.  A készítők remekül érzékeltetik velünk a kiszolgáltatottságot és azt, hogy itt bizony meg kell dolgoznunk a túlélésért. Nekünk kell összerakni a mozaik darabkákat és nekünk kell megtalálnunk minden olyan tárgyat vagy nyomot, ami elősegíti és meggyorsítja a kijutásunkat ebből az őrültek házából. Az egyik ilyen nyom, a videokazettákban rejlik. Egy-egy, a történet szempontjából fordulópont bekövetkezése előtt mindig rábukkanunk egy videokazettára, amit egy, a közelben lévő videó magnóba berakva megnézhetünk, és átélhetjük a látottakat. Ezek hol Mia házban való ténykedéseit, hol egy, már korábban a házban járt dokumentumfilmes csapat élményeit fedi fel, amit ha figyelmesen nézünk…illetve bocsánat, játszunk végig, akkor meglelhetjük az előre haladásunk kulcsát. Az első, a játék legelején megtalált videokazettából pl. megtudhatjuk, hol van az a titkos fal, amit ha kinyitunk, megtalálhatjuk Miat. Miután vége a videónak, csupán annyi a dolgunk, hogy bemegyünk a megfelelő szobába, és kinyitjuk azt a bizonyos titkos falat. De a későbbiekben talált videokazettákban is jó pár olyan dolgot végig játszunk majd, amik után már gyerekjáték lesz a kivezető út megtalálása. És ha ezt most elhitted, akkor naivabb vagy mint hittem. Hiába van meg ugyanis a megoldás, minél mélyebbre hatolunk a házban, az egyre inkább felszínre hozza a benne rejlő borzalmakat, és a Baker család tagjai a legkisebb problémáid lesznek csupán. Egy idő után ugyanis felbukkannak fekete, masszaszerű lények is, amik a zombik helyettesítésére lettek kitalálva, de hatásosak. Váratlanul csapnak le, és amikor már azt hinnéd, hogy kiismerted a mozgásukat és a támadásaikat, akkor egy váratlan húzással a halál közelébe sodornak.

Ám hiába a rettegés és remekül adagolt feszültség, ha csak annyiból állna az egész játékmenet, hogy mész előre és megküzdesz a Baker családdal és a démonaikkal, akkor egy idő után unalmassá válna az egész. Éppen ezért kapunk elgondolkodtató, az agyat megdolgoztató rejtvényeket is, azonban ezekkel kapcsolatban nem kell semmi bonyolultra gondolni, ami órákat elvesz az életünkből, annyira nehéz (a Silent Hill 2 zongorás részét soha nem fogom megbocsátani), de feldobják a játékmenetet és egy-két esetben érdekes megoldásokat rejtenek magukban. Viszont ha már említettem, hogy a halál közelébe sodorhatnak minket a ház lakói, akkor érdemes kitérni a túlélési repertoárunkra is.

If I survive

Szó volt már róla, hogy a játék nem feltétlenül rágja a szánkba a megoldás kulcsát, és bizony minél beljebb megyünk, annál több borzalom vár ránk, de annyira azért nem kegyetlen, hogy hagyja, hogy ezt mindenféle ellátás nélkül tegyük.

Vannak szobák, amikben két dolog található: egy mentési lehetőség, amit egy régi, kazettás magnó formájában kapunk meg, igazi retró hangulatot kölcsönözve az alaphangulatnak. Ezen kívül pedig egy elég nagy, és végtelen tárhellyel bíró ládika, ahová kitudjuk pakolni a nálunk lévő eszközöket, tárgyakat, fényképeket, a már megnézett videokazettákat, szóval mindent, amire már nincs szükségünk, és csak foglalja a helyet a hátizsákunkban. Ez a játék elején elég kicsi kapacitással rendelkezik, így érdemes csak a leghasznosabb, a túlélésünket illetve a továbbjutásunkat befolyásoló eszközöket magunkkal vinni, és bár idővel bővíthető lesz eme táska tárhelye, de bizony néha még így is áldozatot kell hoznunk és valamiről le kell mondanunk. Nem elég ugyanis, hogy a játékban megszerezhető fegyverek, legyen az sima stukker, shoti, lángszóró, gránátvető és ehhez hasonló nyalánkságok velünk vannak, de bizony a hozzájuk tartozó lőszerek, valamint a különféle nyersanyagok is helyet foglalnak. Kapott a játék egy kraftolási rendszert, ami segítségével mindent letudunk magunknak gyártani, ami a túlélésünkhöz kell. Különféle gyógynövényekből gyógyszert kotyvaszthatunk, lőporból muníciót kreálhatunka fegyvereinkhez, tablettákból pedig hallucinogén anyagokat nyerhetünk ki, amik elfogyasztásával röntgen látásunk lesz, és akár a falon átlátva is láthatjuk a pálya különféle szakaszain elszórt trófeákat, valamint nyersanyagokat. Természetesen eme nyersanyagok nem teremnek minden sarkon, de ha sokat feltankolsz, akkor bizony hamar eltudják foglalni a helyet a táskánkban, így itt is érdemes mérlegelni, és csak akkor magadnál tartani a nyersanyagaidat, ha éppen kifogyóban vagy valamiből és tudod, hogy nincs olyan messze, amikor egy újabb gyógyitalt vagy esetleg shoti lőszert kell gyártanod magadnak. Apropó trófeák…van pár lehetőségünk az efféle gyűjtögetni valókra is. Van a szimpla, „na, vajon megtalálod mindet” trófea, amikor is kis szobrokat kell szétlőni, és ezt a statisztika menüben egy számláló számolja nekünk. Vannak pénzérmék, amiket érdemes összeszedni, ugyanis olyan, többnyire a mentési helyeken található kis ládákat nyitnak, amik adrenalin szereket rejtenek, amiket ha magunkba szúrunk, akkor gyorsabb, dinamikusabb lehet a mozgásunk, gyorsabban tölthetjük újra a fegyvert, valamint több sebzést is képesek leszünk elviselni, mielőtt meghalnánk. Akadnak fegyverfejlesztési tervrajzok is, amikből nincs sok, és az a kevés is jó alaposan el van rejtve. Ezekkel a fegyvereink sebzését, hatótávját, valamint tárkapacitását tudjuk fejleszteni. Mindezek mellett pedig találhatunk afféle tolvajkulcsokat, amikkel zárt fiókokat, szekrényeket és ládákat nyithatunk ki, ezzel jutván értékes kraftolási nyersanyaghoz, legyen az gyógynövény, lőpor, de akár már kész életfeltöltő italt vagy lőszert is találhatunk bennük.

Az imént felsorolt dolgok azonban nem csak a kis, masszaszerű lények elijesztésére szolgálnak, hanem bizony a boss harcokban is nagyon fontos szerepük lesz. A négy fős Baker család három tagja ugyanis nem csak ijesztgetni fog minket, hanem amikor már egyre közelebb kerülnénk a kijutás kulcsához, akkor megjelennek, és egy sokkal erőteljesebb lénnyé alakulnak át, amit nekünk a nálunk lévő fegyverarzenált felhasználva kell végleg a túlvilágra küldenünk. Nem mondom, hogy lehetetlen, „sokszor vissza fogod tölteni” szintet képviselnek, de könnyelműsködni se szabad, mert bizony otthagyod a fogaidat. És, hogy a négy fős családnak miért csak három tagjával kell megküzdenünk? Nos azért, mert a legfiatalabb családtagot Zoet valamiért nem kerítette hatalmába a gonosz, és ő inkább segít minket a játék során, nem pedig akadályoz. Néha fel-fel hív minket a Baker ház vezetékes telefonjain (nem vicc), és ekkor konstatálja, hogyan is haladunk, és mire is kéne odafigyelnünk.

Ezidáig csak dicsértem, már-már ömlengtem a játékról, de bizony hiába lett remek a recept, tökéletesnek még sem mondható. A játék végére sajnálatos módon elveszik az egyensúly, és az addig remekül felépített és adagolt borzongás, valamint a tehetetlenség érzése szinte teljesen elhal, és a történetet lezáró nagyobb szakaszban elkezdenek visszaköszönni és megsokasodni azok a hent elemek, ami miatt annak idején letért a helyes útról a széria. Nem mondom, a játék zseniális szakaszába tartozó, a feszültséget előtérbe helyező részeknél is van, hogy kissé megsokasodnak a lőni való démoni lények, de a végére kissé túlzásba estek ezen a téren. Hála az égnek nem tart sokáig, de sajna belerondít az összképbe, és bár bőven történnek érdekes dolgok a vége felé, amik jó pár megválaszolatlan kérdésre adnak választ (pl. Mia eltűnésének körülményeiről, vagy a Baker család helyzetéről), de sajnos a játékmenet veszít az addigi stílusából és a feszült légkör is szinte teljesen tovatűnik. A fejtörőkkel kapcsolatban akár fel is róhatnám negatívumként, hogy könnyűre sikeredtek, és elég kevés van belőlük, de mivel ezek a fejtörők a játék azon szakaszában vannak, amikor az atmoszféra még nagyon egybe van, így nem éreztem akkora hibának, hogy haragudjak a készítőkre emiatt. A zene hiánya pedig szintén egy olyan pont, amibe bele lehetne kötni tekintve, hogy hatalmas hangulati plusszal tud rendelkezni egy-egy aláfestő muzsika, de az itt jelenlévő borzongáshoz tökéletesen illik, hogy a stáblistát leszámítva szinte "néma csend" van végig.

I want more

A Capcom egy laza 180 fokos fordulattal változtatott szériája receptjén, megkockáztatva ezzel az orbitálisan nagy bukás esélyét, de nem lőttek mellé, sőt! Akkora hálószaggató gólt lőttek, hogy az simán Puskás díjat érdemelne. Egy remekül megalkotott, profin felépített, hátborzongatóan precízen adagolt és végigvezetett feszültséggel ellátott túlélő horrort tettek le az asztalra, amivel nem csak a széria szerelmeseinek adták vissza a reményt, de a szimpla horror kedvelőket is olyan erővel szippantották be, hogy még a stáblista után se menekülnek, mivel napokkal később is azon fognak agyalni, amit átéltek a végigjátszás során. Ha pedig a későbbi részekbe ezt az irányvonalat viszik tovább, és tudják tartani, ne adj isten tovább fokozni az itt látottakat, akkor már most kijelenthető, hogy a széria hosszú-hosszú évekig újra a régi fényében tündököl majd.  9/10