Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki a lehetőséget, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egy durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, édesapja gyilkosának a lányába.

A film címe megtévesztő lehet, ugyanis alapvetően nem a címszereplő áll a központban, sokkal kevesebb hangsúly van az ő történetén, hasonlóan például A paripa című filmhez, amelyben ugyancsak a csodalovat övező mítosz mögé kaphatunk betekintést.

Nagy Ervint először még évekkel ezelőtt a Katona József Színházban láttam játszani. Rögtön az első benyomásom az volt, hogy roppant karakteres, könnyen felismerhető és sokoldalú, széles eszköztárral rendelkező színész. Ennek megfelelően lubickol a szerepében, egy-két alkalommal túljátsza, de öröm nézni, mert láthatóan több élettel tölti meg a karakterét, mint ahogyan a film minősége megkövetelné. Azonban az ő esetében, akárcsak a film legtöbb szereplőjénél is, arról van szó, hogy a rendező nem tudta megfelelően instruálni a színészeit, hiszen egytől egyig szakmájuk kiválóságai, vagy egyszerűen csak nem akart élvezhető drámai pillanatot a filmjébe.

Szatmári Péter operatőr eszményi munkát végzett, a film túlnyomó részében a képi megjelenés kifogástalan és gyakran lélegzetelállító. Már a Liza, a rókatündér számára is sikerült egyedi vizualitást teremtenie, de most sikerült azt is felülmúlnia. Csodálatosan élénk színvilág, érzéki közelik és szívbemarkoló, nézhető tartalomért kiáltó beállítások jellemzik, egyszerűen csak túl jó ehhez a filmhez. A forgatókönyv eredetileg Hegedűs Bálint tollából származik, aki szintén a nagysikerű Liza, a rókatündér alkotója. Későbbiekben azonban Herendivel együtt dolgoztak rajta. A korábbi verzióhoz képest több humor került a filmbe, a főhős is a rendező elképzeléseinek megfelelően már a film elején egy „csajózós, részeges férfi” lett.

Tekintve, hogy a követendő példa a film készítése során a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes volt a jelmezeken is ez érződik. Bárdosi Ibolya jelmeztervező ötlete volt a steampunk beemelése, hiszen az pont a viktoriánus kor stílusjegyeit használja fel, valamint a rendező is egy lazább, vagányabb ruhatárat vizionált maga elé, szemben a legtöbb ebben a korban játszódó kosztümös filmmel. Több, mint 4500 korhű jelmezt használtak fel.

Az elvárás az volt a Kincsemmel szemben, hogy egy fogyasztható, nagy ívű ’nemzeti’ film készüljön, ami minőségében felveszi a versenyt az hollywoodi filmekkel. A Vajna-éra eddigi legdrágább filmje, a Magyar Nemzeti Filmalap több, mint két milliárd forinttal támogatta filmet, amely az első film, amelyik marketingre is kapott pénzt a Filmalaptól. A rendező komoly felelősségként élte meg, hogy ilyen nagyköltségvetésű filmen dolgozik, úgy fogalmazott, hogy „ennek a pénznek ott kell látszania a vásznon”. Nemzetközi viszonylatban ez az összeg kevésbé hat nagynak, egy harci jelenetet ki is kellett hagyni, mert nem fért bele a keretbe.

Közel 120 ló szerepel a filmben, ebből hat alakítja a címszereplő Kincsemet. Külön lósminkest is alkalmaztak, akinek az volt a feladata, hogy az eredeti képmására formálja a Kincsemet alakító paripákat. A film egyebek mellett a keszthelyi Festetics-kastélyban és a bécsi Práterben forgott. Kincsem a mai napig a világ egyik legsikeresebb versenylova. A köré épülő történetnek van valóságalapja, vagyis a film szereplői valóban léteztek, a történet nagy része azonban csupán fikció. A főszereplő Blaskovich Ernő például öt fivér közül volt a legfiatalabb, míg a filmben testvérekről szó sincs.

Ezzel az egésszel, ahogyan a filmzenével is az a gond, hogy érezhetően nincs mögötte koncepció. A filmzene műnépiessége, olyan szinten idegesítő, hogy az ember azt is elfelejti, mennyire is pózőr film ez, hiszen gyakorlatilag néhány valóban vicces pillanaton és látványos lovi futamon kívül semmi értékelhetőt nem sikerült összerakni. A dráma és a romantika egyáltalán nem működik, nem csodálkoznék, ha a továbbiakban csak magyar filmezés állatorvosi lovaként hivatkoznának rá. Herendi továbbá szükségét érezte a korszaktól kissé idegen kikacsintásoknak, utalásoknak, ezek számtalan alkalommal szerepelnek is a filmben, mint például vasárnapi boltzár, szelfi és Fluor Tomi. Ezeket ő jópofa viccnek titulálta, amivel elnyerheti a fiatal nézők rokonszenvét. Higgadtan jelezném, hogy mindez, ami a Magyar vándorban működött, itt olyan mértékben siklik félre, hogy egy pillanatra sem lehet komolyan venni, miközben maga a téma nem igazán egy könnyed limonádé.

A Kincsem filmben ezerszer több potenciál van, mint amennyit ez alkalommal sikerült kihozni belőle. Egy jó hangulatú film, amely kicsivel komolyabb, mint a rendező eddigi munkái, de ez is inkább a korszakban rejlő feszültségnek köszönhető, ami egyébként szintén aduász lehetett volna. Aki arra számít, hogy a történelmére büszke, hazafias magyarként távozhat a teremből, csalódni fog. Ez csupán közönségbarát feldolgozása egy rendkívüli történetnek, ami a lehető legtávolabb áll attól, hogy bármilyen szempontból is eredetinek, vagy korszakalkotónak nevezhessük. 5/10