[Supernatural Movies]

Az abszolút középszer - Menedék

2017. március 21. - hannigabi

Van az úgy, hogy az ember meglátja egy film plakátját és már abból tudja, hogy nem lesz jó film, de reménykedik még, hiszen mondjuk a főbb szerepeket nevezetes, és már bizonyítottan tehetséges színészek fogják eljátszani. Aztán megérkezik az első előzetes, ami csak tovább rombolja minden reményedet. Ezután pedig beülsz a terembe, hogy azt nézd, ahogy kedvenceid 2 órán keresztül csak szenvednek.
menedek.jpg

1939-ben Lengyelországban Antonina Żabińska (Jessica Chastain), és a férje, Dr. Jan Żabiński (Johan Heldenbergh) vezették és gondozták a virágzó Varsói Állatkertet. Amikor hazájukat megszállják a nácik, a megdöbbent Jan és Antonina azzal szembesül, hogy ezután a Birodalom újonnan kinevezett fő zoológusának, Lutz Hecknek (Daniel Brühl) kötelesek jelenteni. A saját eszközeikkel harcolva Antonina és Jan titokban az Ellenállásnak kezdenek dolgozni. Tervet eszelnek ki arra, hogyan tudnának életeket menteni a varsói gettóból. Ám ezzel magukat, sőt a gyermeküket is nagy veszélybe sodorják.

Amikor kijöttem a vetítésről nagyon sok dolgot akartam írni erről a filmről, de azon kaptam magam, hogy ez nem megy, mert igazából az egész egy nagy semmi volt. Nem volt igazán rossz, de nem volt jó sem, pont középen helyezkedik el. Voltak ugyan jó pillanatai, de ezzel szemben meg nagyon sok üresjáratot tudhatott magáénak a film, amihez hozzájárult az is, hogy pár perccel több, mint két órán át kellett nézni. És ennek a filmnek sikerült az a bravúr, hogy cirka 120 perces játékidő alatt nem igazán tud szólni semmiről. Temérdek témába belekezd, mint például állatok szeretete, a nácik uralmának a borzalmai, a zsidók és az őket bújtatók lelki megpróbáltatásai, a család stb. De mindenhol csak a felszínt kapargatja. Ha 90 percesre ollózzák, és kiválasztanak 1 valamit, amiről szóljon, akkor már ez egy korrekt, sőt akár jó film is lehetett volna, de így javarészt elejétől a végéig dögunalom.

És a legcsodálatosabb az egészben, hogy a film főszereplői velünk együtt szenvednek, de különösen Jessica Chastain, aki nem tudom mikor volt utoljára ennyire rossz, talán még soha. Daniel Brühl pedig éppen csak annyira erőlteti meg magát, hogy ne látszódjon az, hogy mennyire beleszarik ebbe az egészbe. Johan Heldenbergh nem volt rossz, nem volt jó se, hanem ez az oké.
menedek2.jpg

Mégsem tudtam utálni, csak simán haragudni rá. Egy jobb rendező kezében, egy jóval rövidebb forgatókönyvvel jó lehetett volna. De ez így ebben a formában nem elég. Remélem Brühl most már elfelejti ezeket a bohóckodásokat, mert legutoljára 2012-ben játszott igazán jó filmben (igaz, hogy akkor talán élete szerepében brillírozhatott Niki Laudaként). Az az igazság, hogy senkinek sem tudnám jó szívvel ajánlani, főleg, hogy március végén olyan alkotások jönnek, mint Ghost int he Shell, a The Stylist és a Life. Inkább azokat nézzétek, mert látatlanban is sokkal jobbnak, de legalább érdekesebbnek tűnnek, mint a Menedék. 5/10

És ha már Ghost in The Shell. A Menedék előtt levetítették nekünk az első 15 percet. Tudom ebből azért sokat nem lehet szűrni, de az már most lejött, hogy mennyire hangulatos lesz. Már az első perctől kezdve beszippantott. A várost pedig valami elképesztően szépre modellezték. Nagyon sajnáltam, hogy nem inkább azt néztük végig.

A film MAFAB adatlapja.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren.


A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr8812360087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Túlélő ... 2017.03.22. 19:59:08

Igen, kábé egyetértek a kritikával. De Jessica Chastain akkor is az egyik legszebb és legszexibb kisugárzású, leginkább elvarázsoló színésznő ezen a sárgolyón. Mondjuk ettől még ez a filmje valóban gyengécske. Én a The Debt (Az adósság) című 2010-es filmben figyeltem fel rá. A film is és benne az akkoriban 33 éves Jessica is nagyon jó!
süti beállítások módosítása