[Supernatural Movies]

Az élet utat tör magának - Life

2017. március 28. - hannigabi

Valószínűleg nem mondok újat azzal, hogy számtalan remake/reboot lát manapság napvilágot. A probléma már csak az, hogy ezek közül nagyon sok indokolatlan. Példának okáért a közelmúltban mozik műsorára került A Szépség és a Szörnyeteget tudom felhozni, de bármelyik másik élőszereplős Disney mese is idevehető vagy akár Az ébredő Erő is. Pár év múlva a lista végeláthatatlan lesz, és ezek közül kevés olyan lesz, amelyek olyan filmek újraforgatásai, amelyekre már ráfért. Ezen kevés mű közé kerül az Élet, amely kimondva, kimondatlanul egy Nyolcadik Utas remake, amibe belecsempésztek egy kis Gravitáció-t. Ez a kombináció pedig egészen elképesztő filmélménnyel gazdagít minket.

life.jpg


A film története szerint egy hat főből álló kutatócsoport történelmi jelentőségű felfedezést tesz a Nemzetközi Űrállomáson. A Marsról származó minták elemzése közben bizonyítékot találnak a földönkívüli élet létére. A minták között talált biológiai mintát további vizsgálatoknak vetik alá, ami nem várt következményekkel jár, ugyanis az életforma sokkal intelligensebb, mint azt gondolták volna.

A szinopszisból és az előzetesből is úgy tűnt, hogy sok újat nem fog mutatni a produkció, hanem inkább sikeres sci-fik összeollózása lesz, és ez a fajta „félelem” be is igazolódott. Az Élet nem igazán tesz hozzá semmit a műfajhoz, hanem csak megfogja az Alien koncepcióját és a Gravitációt idéző kameramozgással és látványvilággal karöltve viszi vászonra úgy, hogy jó pár beállítás megidézi a 2001: Űrodüsszeiát.

Viszont nem is törekszik arra, hogy több legyen annál, ami valójában, mert mindezt emelt fővel viszi véghez, és lássuk be, hogy a Nyolcadik Utasra már bőven ráfért a „felújítás”, mert a mai gyomornak már nem elegendő, és az alkotás ezen a ponton is kiválóan működik. Kelvin (így hívják a lényt) első garázdálkodásától kezdve brutálisan felpörögnek a dolgok. A szem a vászonra tapad, és onnantól kezdve végig ott van rajtunk is a nyomás, mert Kelvin bizony egy igazi alfa ragadozó, aki szívós, intelligens, és egy pillanatra sem nyugszik. És emellett sokszor csodálhatjuk az űrben úszó állomást és a Földet, amit végig gyönyörű zene kísér. Mindezek hozzák létre azt a hangulatot, ami az első perctől az utolsóig fogva tart minket.

life2_2.jpg
Csakhogy ennek a csodás látványnak, és Kelvin meglepően sok szereplésének ára van. Sajnos Nem igazán sikerült komplex, és mély karaktereket létrehozni. Gyllenhaal és Ferguson viszont így is mindent kihoznak magukból, amit csak lehet, és érezhetően a kémia így is megvan kettejük között. Reynolds humor felelős volt, Dihovichnaya az önfeláldozó kapitány, Sanada az ember, akinek kislánya született, ezért haza kell jutnia, Bakare pedig, aki megérti a lényt. Utóbbiban egyébként megfogalmazódik, hogy amit Kelvin csinál, az rendben van, mert nem akar ő mást, csak életben maradni, viszont igazán mélyen az Élettel foglalkozni, mert a játékidő nem tette lehetővé (ha van film, ami elbírna +30 percet, akkor az ez), ugyanakkor azt sem mondanám, hogy csak a felszínt kapargatták.

Az az igazság, hogy nem akartam mást, csak hogy kapjak egy olyan sci-fi horrort, amit végig tudok izgulni, és az Élet ezt az elvárásomat sikerrel teljesítette, így nekem nagyon-nagyon tetszett. Jó szívvel ajánlom bárkinek, aki nem nosztalgia sznob, mert ha mást nem, akkor egy kellemes 100 perces élményt biztosan adni fog a produkció. A vége viszont garantáltan nyomot hagy. 9/10

Ha tetszett, amit olvastál, akkor kövess minket Facebookon vagy Twitteren.

A film MAFAB adatlapja.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6512379303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.03.28. 20:54:00

Bár neked nem hiszek, de azért jó látni, hogy jó kritikákat (is) kap a film. Ha minden jól megy pénteken nézem. Kell a lelkemnek egy jó sci-fi.

Duba Dániel · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.03.28. 21:05:59

@REMY: Egy laza kis "horror" sci-fi. Meglesz az pénteken.

hannigabi 2017.03.29. 00:49:34

@REMY: Naaaaaa, miért nem hiszel nekem? :(

Kacsura 2017.03.29. 10:53:57

Láttam, nem volt rossz, talán a 9/10 túlzás (de ez így nem igaz, hiszen mindenkinek más a véleménye), én 8/10-et adnék. Az izgalommal nincs baj, nekem lapos a színészi játék, jobban kidolgoztatták volna a karaktereket. A Nyolcadik Utas még mindig nagyságrendekkel jobb film.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.29. 11:48:38

A 9 pont iszonyúan nagy túlzás. Nagyon gyenge az egész film, olyan "ZS" kategóriásnak tűnik. Halvány megoldások, fantáziátlan kivitelezés és nagyon ócska a lény is. Amellett olyan "Nyolcadik utas a halál" koppincsnak is tűnik.

hannigabi 2017.03.29. 11:52:34

@Rebel Alliance: És ebből nagyjából mindent le is írtam a kritikában. Ne a pont legyen az a mérvadó, hanem az a cirka 3000 karakter, amit a filmről írtam. ;)

hannigabi 2017.03.29. 11:55:24

@Rebel Alliance: Vagyis na, van olyan, amit én is leírtam. :D Egyébként, ha koppintásnak TŰNIK, akkor ezek szerint te nem láttad?

Treff Bubi 2017.03.29. 12:05:19

Köszi a recenziót, megspóroltad a mozijegy árát.

Kelly és a szexi dög 2017.03.29. 12:13:03

kell egy kis bemelegítés a nemsokára érkező Alienhez!

zuhanorepulesss 2017.03.29. 14:07:41

Egy ilyen koncepciónál, hogy egy elszigetelt helyen kifejlődik egy agresszív idegen lény..ha akarjuk, ha nem, lesz Alien utánérzés. Mert mi mást tudnának tenni, mint abban?:) Elkülöníteni, elpusztítani, kiéheztetni, majd amikor a staff nagy része már ebéd lett, menekülni :) Nincs benne több. A vége nekem túl kiszámítható volt. Remélem így sincs benne egy második rész.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.29. 15:05:10

@hannigabi: Az olvasó már csak olyan, hogy maga szereti eldönteni mi a mérvadó számára. :) Én is így vagyok vele. Amúgy meg nekem speciál lényeges a pontszám. Amit leírtál abból nekem nem jön le hogy miért lenne ez a film egy 90% -os (vagyis szinte hibátlan) alkotás. Mert nagy másolás halmaz, iszonyúan gagyi kivitelben, márkás színészekkel.

Egyébként meg láttam a filmet (nyilván) A "koppintásnak tűnik" formula - amit használtam - arra vonatkozik, hogy nem egy az egyben látható a másolás de nagyon gyanús a "lopás". Az alapsztori hasonlít, meg számos jelenet is koppincsnak látszik mint mikor a lény belülről pusztítja az egyik szereplőt ... stb.

Rebel Alliance · http://starwarsfilmek.blog.hu/ 2017.03.29. 15:15:34

Maximum 5 / 10
De még az is túlzás. Rebecca Ferguson miatt adom meg mégis, mert nekem nagyon bejön az a csaj. A Mission Impossible - Rogue Nation részben - amikor sárga estélyiben készül távcsöves puskával leadni halálos lövést - filmtörténeti mozzanat a szexualitás legegyszerűbb megjelenítésével. Halálos volt, de nem a lövés, hanem Rebecca Ferguson. static2.businessinsider.com/image/55c10781dd08957f6d8b46ea-1558-779/rebecca-ferguson-mi5.png

Ebben a filmben mondjuk szar, de akkor is különleges nő és részrehajlásból felviszi nálam a filmet 4-ről 5 ponra. Ez a legtöbb amit kaphat tőlem Espinosa csapata.

krferi 2017.03.29. 16:02:02

"lássuk be, hogy a Nyolcadik Utasra már bőven ráfért a „felújítás”, mert a mai gyomornak már nem elegendő"
aha. ha ma olyan feszült hangulatú filmtörténeti remekeket tudnának készíteni, mint az alien, ezt a tárgyalt filmet maximum vhs-en forgalmaznák.

hannigabi 2017.03.29. 16:21:36

@krferi: Én tavaly áprilisban láttam először, de valahogy nem tudtam rajta se félni, se izgulni, de filmtörténeti jelentőségét elismerem, és elhiszem, hogy a maga korában félelmetes volt.

ancsi.ka07 2017.03.29. 18:01:24

amiért kiállok ez mellett a film mellett az maga a lény. nem találták meg a gyengepontját. alien a maga korában volt korszakalkotó ugy mint sok film amire ma nosztalgiával tekintünk és amiből még mindig él hollywood.
lehet hasonlitgatni, de szerintem sokkal félelmetesebb hogy sejtszintű vmiből fejlődött ki mint egy rossz tumor.

hannigabi 2017.03.29. 18:12:46

@hannigabi: Egy jó cserkész ott segít, ahol tud.

ancsi.ka07 2017.03.29. 18:23:20

Szerintem alapból nehéz ebben a kategóriában értékelhető filmet csinálni. mivel minden fikció.
süti beállítások módosítása