[Supernatural Movies]

Szinte tökéletes - Szökés

1. évad

2017. április 02. - REMY

Az új évezred első évtizedének közepén igencsak megváltozott a magyar emberek televíziós szokása. Először a Lost, majd egy évvel később, 2006 nyarának végén (USA-ban 2005. augusztus 29-én kezdődött) a Szökés (talán a Dr. House is idevehető) indított el egy olyan folyamatot, ami azt eredményezte, hogy még a korábbinál is nagyobb étvágyunk lett az amerikai sorozatokra, és egyre szélesebb körben kezdtünk el érdeklődni a FOX, a CW és sok más csatorna közvetítése iránt. Természetesen ezeket a csatornákat továbbra sem tudtuk itthon befogni, de hála az RTL klubnak, az AXN-nek és még néhány másik csatornának, bár szinkronosan ugyan, de élvezhettük a 40 perces játékidőket. Ugyanakkor hiába a Lost iránti rajongás, az igazi sikert a Szökés hozta el az első évadával, legalábbis számomra!

6927367.jpg

Lincoln Burrows-t halálra ítélték az USA alelnökének, Caroline Reynoldsnak az öccsének a meggyilkolásáért. A maradék néhány napját a Fox River Állami Fegyintézet falai között kell leélnie. Michael Scofield, Lincoln öccse viszont biztos abban, hogy valami összeesküvés van a háttérben, mivel a bátyja nem gyilkos. Épp ezért elintézi, hogy börtönbe kerüljön, ahonnan aztán egy alaposan kidolgozott terv alapján kimentse halálraítélt bátyját...

maxresdefault_10.jpg

Paul Scheuring alapjában véve nem álmodott nagyot. Egy klisékkel teli, sablonos, cliffhangerekkel operált, hatásvadász sorozatot készített, amit a lehető legnagyobb szívvel és lélekkel töltött meg. Szerethető karaktereket és szerethető ellenfeleket rakott a szériájába, akik, ha fel is cseszték az agyadat néhány pillanatra, a mosoly ugyanúgy ott maradt az arcodon. És pont ez az egyik legnagyobb pozitívuma az egész első évadnak, hiszen minden hibája ellenére imádnivalónak bizonyult. Meg lehet vádolni azzal, hogy csupa ömlengés az egész, de a helyzet az, hogy a Szökés első évada az az évad, ami megérdemli a szuperlatívuszokat.

Ugyanis a főcímtől kezdve, az első napon át egészen a szökés pillanatáig minden működik a sorozatban. A legelcsépeltebb hatásvadász elemek is mind-mind működnek annak ellenére, hogy már kívülről fújja mindenki a következő lépést. Scheuring magas fordulatszámon pörgött. A motivációkat és a karakterfejlődéseket tökéletesen adagolta a nézők számára. A legutolsó tuskó Zsebestől kezdve a maffiafőnök Ambruzzi-ig mindenki kiskutyaként viselkedett már a végére. Scofield a "Hópihe" becenévről a megváltóig jutott a 22 rész alatt. Persze a gikszerek megvoltak. Bellick személyében méltó ellenfelet kapott hősünk (és csapata), aki ahol csak tudott, keresztbe tett a mesterien kidolgozott projektnek. Bár tény, annyira nehéz dolga nem volt, hiszen a csapat sokszor belülről is marta önmagát, de ez mind felfogható annak, hogy igazi rosszfiúk alkották a csapat gerincét. Scheuring-nek és bandájának rettentő nehéz feladat hárult a nyakába (még akkor is, hogy a színészek többsége életük legjobbját nyújtotta), mikor nem kevesebb, mint 9 fő karaktert - név szerint: John Abruzzi, David Apolskis, Zsebes, Brad Bellick, Lincoln Burrows, Michael Scofield, Fernando Sucre, Charles Westmoreland, Benjamin Miles Franklin - kellett tökéletesen mozgatniuk jobbra-balra. És akkor még olyan személyekről, mint a börtönigazgató Henry Pope-ról, Lincolnék védőügyvédeiről, vagy a titkosügynökökről, nem is beszéltem.

robert-knepper-amaury-nolasco-wentworth-miler-dominic-purcell-rockmund-dunbar-prison-break.jpg

Noha cliffhangerekre épült az egész széria, a készítők mégis képesek voltak arra a szenzációs tálalásra, hogy ne fulladjon önismétlődő, már unalmassá váló történetmesélésbe. Igaz, a drámai része a sorozatnak sosem volt a legerősebb, Sara Tancredi utolsó 2 részben lévő kamaradrámája már szinte kilógott a műsorból (de meg lehetne említeni Lincoln fiának a jeleneteit is), de addigra már annyira izgultunk "hőseinkért", hogy ez a kis apróság már nem igazán tudott belerondítani az összképbe. A szökés mindig tudta, hogy mi kell a nézőnek. Amikor már azt hitted, hogy minden célba ér, vagy minden veszve van, akkor jött az igazán nagy fordulópont és változtatta meg az egész kalandot. Persze a cél továbbra is az volt, ki kell jutni a Fox Riverből.

A szökés első évada mondhatni TÖKÉLETES. Nem csak a történetmesélés, de a zenék és a hangulat is olyan erősre sikeredtek, hogy megnyertek szinte bárkit, aki egy kicsit is megpróbált megismerkedni a szériával. 10/10

ui: De aztán vége lett... jöttek a folyatások. A második évadra még nagyjából kitartott a lendület, a harmadikra már csak a hangulat meg néhány pillanat jutott, de a lezáró szakaszra, olyan szinten elfogyott a tudomány, hogy még beszélni is kár róla. A csúcsról a pokol lehető legmélyebb bugyraiba jutott a széria, amit remélhetőleg az április 4-én induló legújabb évad helyre fog pofozni. Megérdemelnék Scofieldék, no meg a nézők is!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr2012386113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

C4rmin3 2017.04.04. 00:07:25

Nálam is 10/10! Imádom! Örök klasszikus számomra. A folytatás évadokról írtakkal is egyetértek.
süti beállítások módosítása