Céltalanul a világűrben - Utazók

2017. május 07. - REMY

Noha Chris Pratt-et beharangoztam Hollywood legújabb királyának (mert az is :P ), a 2016-os évben mégsem tudott akkora kiemelkedő sikereket felmutatni, mint korábban. Tény, a bukások így is elkerülték, holott egy full felesleges Hét mesterlövésszel indította a '16-os szezont, aztán az űrben ébredt és JLaw-val romantikázott.

passengers.jpg

Egy utasszállító űrhajó egy távoli bolygó felé tart több ezer emberrel a fedélzetén. Az egyik hálókamra meghibásodása miatt egy férfi 90 évvel a tervezett érkezés előtt felébred. Ahogy telik az idő, szembe kell néznie az öregedéssel, és azzal, hogy magányosan fog meghalni, végül azonban úgy dönt, felébreszt egy másik utast...

Egyszerű, kiszámítható, végtelenül sablonos és ártatlan. Ez az Utazók röviden és tömören. Morten Tyldum és Jon Spaihts nem igazán erőltették meg magukat, amikor nekiültek összedobni a filmet. Noha a látványra nem lehet panasz, a karakterek szerethetőek és jópofák, de valami mégis hiányzott az egészből. Talán az, hogy nem volt elég szíve és lelke.

Kezdetben alapjáraton pörög a mozi. Pratt monodrámája jól építkezik, a motivációja érthető, a karaktere döntései pedig valóságosak. Ugyanezt tennéd Te is!

Jennifer Lawrence feltűnésétől kezdve viszont megállt a tudomány. No, nem azért mert a jelenléte elrontotta volna a filmet, hanem mert képtelenek voltak mit kezdeni az alapötletben rejlő potenciállal. A karakterek csak lézengtek, lelketlenül mozogtak jobbra-balra. Itt-ott felütötte a fejét néhány alapvető sablonfordulat, de összességében nem tudtak célba jutni. A két személy közötti kapcsolat felszínessé vált, épp ezért a hatásvadászat akkor is elmaradt, amikor a történet próbált felpörögni. Mindhiába.

screen-shot-2016-12-24-at-10_59_04-am.png

Az Utazók egy olyan romantikus sci-fi lett, amit bár a játékidő egésze alatt élvezni tudsz, de néhány órával a megtekintés után már bőven elfelejtesz. Ugyanis semmit nem tesz annak érdekében, hogy maradandóvá váljon. Egy korrekt iparosmunka lett, gyönyörű látványvilággal, Hollywood két felkapott színészével, egyszerű és könnyen emészthető történettel. Jól esik, de nem lakunk jól vele. 6,5/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6012305545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Házas társas · http://hazastarsas.blog.hu/ 2017.05.08. 18:14:40

Nekem nagyon tetszett az Utazók! Pedig férfiként nem vagyok éppen a nagy romantikus drámák rajongója. De ez tényleg jó! Még másnap is rágódtam az egészen. A történet beleette magát az agyamba, hatott rám.

Nagyon jó a sztori, kiváló a rendezés és nekem meggyőző volt a két főszereplő alakítása is. A Passangers olyan film, amire sokáig emlékszik az ember. Persze aki üres akciót és bamba sci-fit vár, annak talán csalódás. De valójában 2016 egyik legjobbja.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2017.05.08. 22:31:05

teljesen jó film szerintem. ellentétben a galaxis őrzőivel, amely egy üres, lélektelen, buta, fantáziátlan kultúrszenny, kb az ami a zenében a lakodalmas rock.

hannigabi 2017.05.08. 22:37:14

@endike: és megértük azt, hogy neked is tetszik valami! Ezt sosem gondoltam volna. Bár a kötelező, ide nem illő fika most sem maradhatott el.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2017.05.08. 23:15:51

@endike: Még szerencse, hogy sok köze van a Galaxis őrzőihez.

hannigabi 2017.05.08. 23:35:39

@REMY: Nem értesz hozzá... Hát mind a kettőnek vannak űrbéli jelenetei... Meg amúgy mind a kettőben benne van a Star Lord...