A kultanime sorozat eddigi részei: Ichi, Ni, San, Shi, Go, Roku.
Aki idáig eljutott, azaz sorozatban a hatodik kultanime cikket olvassa töretlen lelkesedéssel, annál már nyugodt szívvel lehet feltételezni egyfajta alapműveltséget a témakörben. Éppen ezért arra gondoltam, hogy minden további nélkül feldobhatok egy elgondolkodtató sc-fi antológiát a mai órán, ami a nagy Katsuhiro Otomo kezei közül került ki még 1995-ben. Igen, abban az évben, mint a sci-fi berkekben megkerülhetetlen Ghost in the Shell vagy a szívmelengetően cuki Sailor Moon sorozat. Oké, aki ezt az utóbbit komoly képpel olvasta, arra még ráfér pár óra korrepetálás. Három kultikus anime harmadik kör, második pohár.
De előbb egy kis művtöri: 1948-ban járunk, amikor is megalakult az anime történelem egyik meghatározó produkciós cége, mely 1956-ban Toei Animation név alatt vette birtokba első saját stúdióját, és adott '63-ban lóti-futi munkát egy szemüveges, fiatal, de rendkívül lelkes animátornak, aki később az anime kultúra talán legfontosabb szereplője lett. Ezen falak között olyan animációs technikák nyertek határozott körvonalat, melyeket később a stúdió a tengeren túlra is exportált olyan "aprócska" cégeknek, mint a Marvel Productions (nem kell bemutatni senkinek, anno az anyacég animációs projektjeiért felelt, mint a Pókember, a Transformers vagy a Rózsaszín párduc), a DiC (Inspector Gadget), vagy a Hanna-Barbera (Tom & Jerry, The Flintstones, Scooby-Doo, csak hogy párat említsek). Azidőtájt a mangáiról híres Osamu Tezuka is itt tevékenykedett, egészen 1961-ig, amikor a szerződése lejárta után megalapította saját produkciós cégét Mushi Production néven, aztán a világnak adta japán első animációs sorozatát, az Astro Boyt.
A '70-es évek elején aztán Tezuka otthagyta a Mushi-t, ami így egy erős vezető nélkül később csődbe is ment. Sokat köszönhetünk ennek az eseménynek, mert így a földönfutóvá lett alkalmazottak külön csoportokba tömörültek, majd életet adtak két még ma is aktívan tevékenykedő cégnek, a Madhousenak (felsorolni is nehéz, hány klasszikus készült az égiszük alatt, a Barefoot Gentől a Ninja Scrollon és a Death Note-on át a Perfect Blue-ig és a Wicked City-ig) és a Sunrisenak (megszámlálhatatlan anime sorozatot álmodtak meg, de már csak a Cowboy Beboppért megérte).
1974-ben Tezuka a Heidi, Girl of the Alps című anime sorozat produkciós munkálatait egyengette, a széria rendezőjének szárnyai alatt pedig immáron határozott látásmóddal és évtizedes tapasztalattal tűnt fel ismét az a bizonyos fiatalember a szemüveggel, lelkesedése pedig az évek alatt csak nőtt. A Heidi rendezőjét Isao Takahatának hívták, aki 1985 egyik forró és szeles nyári éjszakáján harmadmagával megalapította minden idők egyik legjelentősebb animációs cégét. Még ugyanebben az évben dolgozni kezdtek a Laputa - Az égi palota cím alatt futó első filmjükön, aminek a rendezésével a már párszor emlegetett szemüveges figura végleg előlépett a háttérből. Ő pedig, aki anno 1963-ban a Toei stúdiójának falai között kezdte karrierjét, és akinek később a leghíresebb produkciója – animeként a történelemben először – 2003-ban megnyerte az Oscar-díjat, ahogy Chihiro egy titokzatos alagúton keresztül átlép szellemországba, nos, ő pedig nem más, mint... oh, fene, hiszen már úgyis tudjátok.
Memories (1995)
Három külön történet, három eltérő vízió, három tehetséges rendező. Kultikus sci-fi antológia az emlékek mindenhatóságáról. A Katsuhiro Otomo mangáiból adaptált Memories készítői között igazi anime istenségek bontogatták szárnyaikat, szóval nyugodtan hátradőlhetünk, a minőség garantált.
Magnetic Rose
Ha sosem néztél még animét, ez a kisfilm negyven perc alatt beavat mindenbe, amit tudnod kell, ezzel együtt pedig a legerősebb darabja a produkciónak. Forgatókönyvét az a Satoshi Kon karcolta papírra, akinek a Perfect Blue és a Paprika miatt lapogathatnánk meg a vállát, a direktora, Kôji Morimoto pedig az Animátrixból lehet ismerős. Kis színes, hogy a film közepe felé a készítők beillesztettek egy hangeffektet a Nyolcadik utas: A halál nyitójelenetéből, amint a Nostromo fedélzeti számítógépe bekapcsolja önmagát. A történet szerint a Corona nevű roncsvadász űrhajó vészjelzést fog egy erős mágneses mezővel körülvett állomásról. A személyzet közül ketten az állomásra lépnek, hogy utánanézzenek a jel forrásának, de a mentőakció egy egyszerre szépséges és borzalmas végkifejletbe torkollik. A Yoko Kanno komponálta grandiózus zene, aminek jó részét Puccini Pillangókisasszony című operájának részletei teszik ki (a megtekintés után Maria Callas áriája már sosem lesz ugyanaz), végigvezet minket a tragikus történeten, elképesztő drámaiságot lopva így a látottakba. Mindezek alatt a Satoshi Kon írta jelenetek kifacsarják a szíved és elzsibbasztják az agyad, ahogy a pszichológiai horror és a hard-scifi összeolvadásában megmutatják, mennyire az emlékeink rabjai vagyunk, még itt a végső határon, az űr gyilkos sötétjében is.
Stink Bomb
Amikor egy szigorúan titkos katonai projekt szembetalálkozik az emberi hülyeséggel. Egy gyógyszerkutató intézet dolgozója náthával is bemegy dolgozni, és a kollégái javaslatára bevesz párat a még kísérleti fázisban lévő megfázás elleni gyógyszerből, csak hogy véletlenül összekeveri az üvegcséket. Pár óra múlva a laborban ébredve azzal szembesül, hogy kollégái kivétel nélkül elhaláloztak, ő maga pedig egy két lábon járó biológiai fegyverré alakult. Csak erről ő még nem tud. Mélysötét humor, erős szatíra a szilárdnak látszó kormány és a katonaság tehetetlenségéről és arról, hogy még a legszigorúbban szabályzott hierarchiában is emberek dolgoznak, akik tévednek. Mindezek alatt pedig szól a jazz, megállíthatatlanul. Ezzel a lazább hangulatú és megvalósítású epizóddal kicsit fellélegezhetünk a Magnetic Rose után, de aztán a záró akkord rendezését magára vállaló Otomo ezúttal újra megmerít minket a szurokban.
Cannon Fodder
Egy város, aminek minden egyes lakója egy apró fogaskereke a rendszer milicista gépezetének. Ennek az állandó szmogba és füstfelhőbe burkolózó metropolisznak a lakóit egyetlen célra kondicionálták: naponta minél többször elsütni a városszerte égnek meredő, gigantikus ágyúkat (az iménti szavak mögötti rejtett fallikus szimbolika, amit épp most realizál az agyad, tulajdonképpen egész jól összefoglalhatja az önkényuralmi rendszerek ösztönszintű értelmetlenségét). A társadalmi berendezkedés, a gazdaság, a kultúra, mind a háborúnak vannak alárendelve. A háborúnak egy láthatatlan ellenséggel, amiről csak távoli, rejtélyes utalásokat kapunk a játékidő alatt, aminek teljes hosszát tulajdonképpen egy család egy napjának bemutatása tölti ki. A látvány gyökeresen eltér az eddigi részektől. Kézzel rajzolt/festett, egyáltalán nem szép, sötét és elnagyolt képeket látunk, mintha a háborús propaganda plakátok elevenednének meg a képernyőn. A készítők ezt még erős steampunk elemekkel súlyosbítják, így kapva meg a nyomasztó, disztópikus történet hátterét, ha pedig ez nem lenne elég, a kisfilm utolsó másodpercei többféle értelmezési lehetőségnek is nyitva hagyják az ajtót.
Ha netán valami összefüggést akarnánk keresni a részek között, azt valószínűleg ott lenne érdemes kezdeni, ahol a valóság elferdítésének és elfátyolozásának vágya él bennünk. Hogy szeretjük nem észrevenni, figyelmen kívül hagyni, vagy egyszerűen csak kizárni a nyilvánvaló igazságot. A szomorú és tragikus múltat, a minket körülvevő környezetet, vagy a rendszert, amelyben élünk. Míg a Magnetic Rose szereplőit egyértelműen befolyásolják és irányítják az emlékeik, addig a Stink Bomb Japán kollektív emlékezetébe tenyerel, ahogy a helyszíneket beborító holttestek és törmelékek előhívják a ledobott atombomba és az amerikai-japán ellentétek emlékét. A Cannon Fodder az, ami kicsit kilóg a három közül minden tekintetben, ámbár a megvalósításával, valamint a felvázolt világával a kommunizmus és a fasizmus rendszerének sötét korszakát idézi meg, abból pedig anno mi is kaptunk épp elég emléket. Nem egy széles körben ismert anime a Memories, de mindenképpen itt a helye a kultikus, különösen ajánlott darabok között.
Valami spoileres előzetes helyett pedig hangolódjunk inkább a halhatatlan Maria Callas ide vágó áriájával, hogy a kulturális közszolgálat feladatait is kipipálhassuk. Meg azért, mert jó:
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
