Húsba maró társadalomkritika - Az élőhalottak éjszakája

2017. május 29. - Lakat Barnabás

1968-ban az Egyesült Államok zaklatott és zavarodott hely volt. Régen véget ért már az ötvenes évek pszeudo-idillje, a világháború utáni baby boom szülötteinek egy része hosszú hajat és szakállat növesztve tüntetett, a másik fele pedig Vietnámban haldoklott. A drogok ekkor épp menőnek és a szellemet felszabadító csodaszernek számítottak, valójában persze a rózsaszín, pszichedelikus ködfelhő mögött kiváló táptalajt biztosítottak a szervezett bűnözésnek. A Fekete Párducok egyik alapítóját letartóztatták, Martin Luther King pedig merénylet áldozata lett. Amerika lassan, de biztosan elvesztette –látszólagos – ártatlanságát.night3.jpg

George A. Romero mondhatni jó helyen és jó időben volt, amikor elkészítette első nagyjátékfilmjét, amely bombaként robbant bele a fent vázolt közegbe. A korábban reklámfilmekkel foglalkozó hórihorgas láncdohányos egy másfél órás horrorba foglalt látlelete ez a kor amerikai társadalmáról. Minden idők egyik legfontosabb amerikai filmje, melynek megoldásai többnyire ugyan gazdasági okokból eredő kényszerből adódtak, szerencsés módon így is erősítik a film szatirikus élét. Az afroamerikai főszereplő például nem előre kitalált koncepció eredménye, pusztán annyi történt, hogy Duane Jones volt a legtehetségesebb megfizethető színész.

Azonban ha pusztán rémfilmként vizsgáljuk, Az élőhalottak éjszakája akkor sem okoz csalódást. Nem is lehetne ez másképp, hiszen amellett, hogy Romero megteremtett egy merőben új filmes monstrumot, a húszabáló zombit, megágyazott a hetvenes évek nyers, az erőszak kendőzetlen ábrázolásával operáló, tabudöntögető, zsigeri erejű horrorjainak. Megnyílt az út olyan filmesek előtt, mint Wes Craven, vagy Tobe Hooper, akik kevés pénzből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással riogathatták a nagyérdeműt.nightoflivingdead1.jpg

Persze ez a film sem pusztán egy isteni szikra eredménye, ami a semmiből keletkezett, az alkotóját ért hatások tisztán kivehetőek rajta. Ott van rögtön a nyitány, melyben egy civakodó testvérpár hajt be a fényes nappal is fenyegetőnek tűnő pittsburghi temetőbe. A felállás egyértelműnek tűnik, Johnny (Russel Steiner) és Barbra (Judith O'Dea) nyilván a film főszereplői, és előbbi lesz az, aki majd jól ellátja a baját a címszereplő kreatúráknak. Romero azonban egy a Psycho-ban láthatóhoz hasonló, megdöbbentő csavarral már rögtön az expozícióban megöli Johnny-t, húgát pedig katatón állapotba löki, így ő a film hátralévő részében jóformán csak néz ki a fejéből.
A cselekmény ezután egy menedékként szolgáló farmházban bontakozik ki. A ház élőhalottak általi ostroma, a nyílászárók beszögelésével egy másik Hitchcock klasszikust, a Madarakat idézi meg. Ezeken kívül két filmet érdemes még megemlíteni, melyek nélkül Az élőhalottak éjszakája biztosan nem a ma ismert formában létezne. Az utolsó ember a földön, Richard Mattheson Legenda vagyok című regényének a feldolgozása, illetve a Lelkek karneválja című, kis költségvetésű, csavaros horrorfilm. Romero az ezekben látható, élet és halál között lebegő ghoulokhoz, illetve az utóbbiban feltűnő szellemlényekhez hasonlót szándékozott létrehozni. A zombi szó egyszer sem hangzik el a filmben, ezt csak később aggatták rá a húsevő, sétáló hullákra.

Az igazi veszélyt azonban nem ezek a komótosan mozgó kába lények jelentik a film szereplőire, hanem saját maguk. A farmházban menedéket kereső csapat igen eklektikus összetételű, ami önmagában még nem zárná ki az együttműködés lehetőségét, ám hamar világossá válik, hogy tagjai teljességgel képtelenek erre. A vezéregyéniség köztük egyértelműen Ben, aki egyedül – pontosabban a teljesen hasznavehetetlen Barbrával – valószínűleg gond nélkül átvészelné az éjszakát. Vesztére azonban korábban már elbújt néhány ember a ház pincéjében. Egy fiatal pár, illetve egy házaspár és a gyerekük. Utóbbi férfi tagja az arrogancia és az önfejűség két lábon járó megtestesítője. Harry (Karl Hardmann) karaktere annyira ingerlőre sikerült, hogy még akkor is lehetetlen egyetérteni vele, amikor amúgy nem mond teljesen hülyeséget, és ötletei akár építő jellegűek is lehetnének. A csapat így aztán hamar két részre szakad, amiből nyilvánvalóan nem sülhet ki semmi jó. A film gonosz és cinikus befejezése azonban még ennek tudatában is megdöbbentően hat.night_barbra.jpg

Az élőhalottak éjszakája egy szikár mestermű, mely nem hordoz magán semmiféle felesleget, mentes az üresjáratoktól, töltelék dialógusoktól. Csak azt mutatja meg, amit kell, azt viszont teljes részletességgel. Romero dokumentarista stílusú rendező, ekkor és később sem volt igazán híve a stilizáltságnak. Filmjei realisztikusak és szereti olyan dolgokon legeltetni a kamera szemét, amiket más direktorok gyakran félvállról vesznek. Ennek eredményeképpen a néző mindinkább benne érezheti magát a filmben. Így van ez esetünkben is, a fekete-fehér karcos-grízes képi világ pedig csak erősíti ezt a hatást. Egyes jelenetek olyanok, mintha korabeli híradófelvételeket néznénk. Az emberi természet, illetve a korszak ismeretében pedig nem is állunk ezzel távol a valóságtól.

 

10/10

 

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr9412427833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.