Elliot Lester filmje bár vérkomoly drámának állítja be magát, valójában bizonyos értelemben véve nem más, mint egy meglehetősen félresikerült, bárgyú és unalmas exploitation mozi. Elsőre talán meghökkentő ez a kijelentés, ám ha figyelembe vesszük, hogy miképpen nyúl az általa feldolgozott témához, akkor könnyű belátni a létjogosultságát. Megtörtént események alapján! Na persze, ne fárasszatok már... Megdöbbentő, de van aki ezt a hatásvadászat céljára elsőosztályú kijelentést még a nyilvánvalóan fiktív Texasi láncfűrészes mészárlás remake-nél is benyelte. Ebből kiindulva pedig az Utóhatás marketingeseinek nem volt túl nehéz dolguk, holott a film valóság alapja éppen csak egy arasznyival nagyobb, mint a fent említett horroré.
De nem is az a baj, hogy a valósághoz körülbelül annyi köze van a filmnek, hogy tényleg összeütközött két gép, hanem az, hogy az általa kizsákmányolt tragikus eseményen úgy ül tort, hogy azt sokszor kifejezetten kínos nézni és maximum dilettantizmus, nem pedig az áldozatok iránti tisztelet árad belőle. A baleset helyszíne Erurópából Amerikába lett helyezve, valójában a két gépből az egyik teherszállító volt, a filmben mindkettőn utasok vannak, így az áldozatok számát meg lehetett növelni bő 200-al. Ugye így mennyire hatásosabb, mennyivel drámaibb?
Ennek a húzásnak már csak azért sincs túl sok értelme, mert a cselekmény két emberre, az építőmunkás Romanre (Arnold Schwarzenegger) és a légiforgalom irányító Jake-re (Scoot McNairy) fókuszál. Előbbi elveszíti a balesetben a feleségét és a várandós lányukat (a család kutyája is a gépen lehetett volna a hatás fokozásának kedvéért, nem is értem, hogy a forgatókönyvet jegyző Javier Gullón ezt miért nem lépte meg), utóbbira meg persze ráhúzzák a vizes lepedőt, amitől érthető módon darabokra hullik az élete.
A kettő közül egyébként a légi irányítós szál a kidolgozottabb, átélhetőbb, annak ellenére, hogy pont fordítva kéne lennie. Azt már csak félve említem, hogy ez a felelősségre vonósdi is teljesen következetlen, mert rávarrják a balhét szerencsétlen ürgére, akit a társa egyedül hagy a toronyban, úgy hogy el is hangzik a filmben, hogy ott minimum két embernek kéne lennie. Ezek után róla jóformán szó sem esik és Jake is úgy tesz, mintha teljesen természetes lett volna, hogy egyedül volt ott a baleset ideje alatt. Fel sem merül senkiben, hogy többen is hibáztak?
Na mindegy, ezen még mindig túl lehetne lépni, ha az, amit ezután látunk hitelesen lenne előadva, bár a hiteles szó köré most már kezdje mindenki odaképzelni a méretes idézőjeleket. A Jake-es szál, mint azt már említettem, úgy ahogy ül, de amit a szerencsétlen Osztrák Tölggyel műveltek az megbocsájthatatlan. Schwarzenegger egy akciósztár, aki öreg korára valami mással is próbálkozik, mert tisztában van azzal, hogy az, amiben évtizedekkel ezelőtt verhetetlen volt, most már úgysem menne neki. Ez tulajdonképpen becsülendő és biztos vagyok benne, hogy képes lenne drámai szerepben is valami maradandót nyújtani, sőt drukkolok, hogy így legyen. Csakhogy ehhez kéne egy jó forgatókönyv és egy tehetséges rendező is, aki képes instruálni a színészt, a legjobbat kihozva ezáltal belőle. Na ezek a feltételek itt nem voltak adottak, ebből kifolyólag Schwarzi szemmel láthatóan el van veszve a szerepben, és ami karakteréből a legmaradandóbb lesz, az a szakálla és a bűnronda ingei. Nem egyszer pedig annyira kínos jelenetekben kéne helytállnia, amikbe valószínűleg a legnagyobb színészóriásoknak is beletörne a bicskájuk.
Most talán némi spoiler fog következni, már ha ez bárkit is érdekel. Tehát, a legjobb példa a baleseti helyszínelős jelenet, melyben a területre, ahol a gépek roncsai szétszóródtak önkéntes alapon lehet bejutni egy személyi igazolvány felmutatása és egy papír kitöltése ellenében. Természetesen Schwarzenegger is bejut, akitől csak annyit kérdeznek, hogy az előtte feliratkozó úriemberrel jött-e. Szerencsére nulla tapasztalatom van a témában, de kétlem, hogy a való életben is így mennének ezek a dolgok, egy magát komolynak és valós eseményeken alapulónak beállító filmnél pedig azért jogos elvárás lenne a realisztikus ábrázolás. Ezt követően Roman a hó borította földön megtalálja a lánya fehér gyöngysorát, majd a lány teljesen ép(!) holttestét is. Jó, tudom én, hogy hülyén nézett volna ki, ha Schwarzi elszenesedett maradványokat ölelgetve zokog, de hát azért na.
Ezek után kapunk egy mérhetetlenül lagymatag bosszú-szálat, rengeteg demagóg szöveget, egydimenziós, sztereotip karaktert, halmozott következetlenséget, meg egy béna lezárást is.
Az operatőri munka néhol egészen jó. Van pár snitt, amikor a kamera hátulról követi a karaktereket, ezekről Darren Aronofsky Pankrátor és a Fekete hattyú című filmjei jutottak eszembe. A stáblista felgördülésekor aztán jött a megdöbbenés, hogy ő volt a film producere, így ez valószínűleg nem véletlen. De ha már bábáskodott a produkció felett, némileg bele is folyhatott volna a munkálatokba, talán akkor jobban jártunk volna, mert az Utóhatás ebben a formában annyira jó dráma, amennyire a Terminátor: Genisys jó sci-fi.
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
