Immár harmadik alkalommal került be Mundruczó Kornél valamelyik filmje a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. A mai magyar hétköznapoktól elrugaszkodva, de valójában nagyon is az évtized európai politikai mikroklímájában játszódik a film, aminek főszereplője egy menekült fiú, aki görbe tükröt mutat a társadalomnak.
A nem is olyan távoli jövőben egy fiatal szír menekültet meglőnek a határon. Ezután a fiú, Aryan Dashni csodálatos módon képes lesz repülni. A menekülttábor meghasonlott, kétes erkölcsű orvosa, Dr. Stern Gábor kimenekíti őt, majd komoly haszon reményében üzletet ajánl a fiúnak. Az orvos azonban a megtapasztalt csoda hatására kénytelen átértékelni addigi döntéseit. Mindeközben nyomukban lohol egy rendőrtiszt, László. A film hármójuk tettein keresztül mutatja be a modern csodát.
A film rengeteg problémát felvázol, amelyek leírják napjaink Európájának gondolkodásmódját és problémaköreit, rengeteg irritáló és érzékeny témát kezd el boncolgatni, mint a menekültkérdés, a hit kérdése és egyáltalán, korunk érték-válsága, fűszerezve keresztény szimbolikával.
A probléma az, hogy túl sok mindent szeretne bemutatni állásfoglalás nélkül. Azzal, hogy a feltett kérdések megválaszolását a nézőre bízza, semmi probléma sincs, a film nyitott befogadót igényel, aki nem fordít hátat a saját problémáinak. Még azzal is ki lehet egyezni, hogy a film kissé leegyszerűsített látleletet ad a nem olyan távoli jövő európai országairól, főként persze Magyarországról. Viszont az üzenet egyáltalán nincs egyértelműen artikulálva, sőt maga a szövegkönyv is megérne egy újragondolást. A történet nagy ívű és nagyhatású, miközben a film eleji dialógusok helyenként meglepően átgondolatlanok. Főleg annak ismeretében, hogy a lezárás előtt szívbemarkoló párbeszédeket hallhatunk, mintha az írók csak a végére lendültek volna bele igazán.
A filmben valódi menekültek is szerepelnek, a rendezőnek pedig egyértelmű kívánsága volt, hogy a fiú szerepét se magyar színészre bízzák. Végül, erről le kellett mondania, az Aryant megformáló Jéger Zsombort a producereknek először mégis szír fiúként mutatta be. Nem ez az első alkalom, hogy közösen dolgoznak, a fiatal tehetség kompetenciája pedig nem lehet kérdés. Sokkal komolyabb szerepet kap azonban a Stern doktorként Merab Ninidze (Hontalanul Afrikában). Cserhalmi György szokásához híven tanítani való hitelességgel alakítja Lászlót, a menekültügyes tisztet, aki Saulusként megállíthatatlanul üldözi a fiút. Balsai Mónika alakítja Stern párját, Verát, aki azonban eléggé perifériára szorult. A film a csodához való viszonyuk és ennek változása alapján ítéli meg a karaktereket.
Ezzel egy időben az ország lázban áll, hiszen, több száz illegális bevándorló tört be az országba, az első jelenet során pedig több tucatan meghaltak, megsérültek. A Keleti tömve van valóban rossz szándékú alakokkal, miközben László rögeszmésen pont annak ered a nyomába, akinek csupán a túlélése érdekében ment szembe a törvénnyel.
A film egyik legnagyobb bravúrja a látványvilág. A rendező szerint ezen a stáb nagy része együtt dolgozott, nem csupán egy-két ember érdeme, mégis ki kell emelni Ágh Márton látványtervező és Rév Marcell operatőr hihetetlenül egyedi munkáját. A film túlnyomórészt közeli beállításokkal operál, az első negyed óra alatt lélegzetvisszafojtva, premier plánban figyelhetjük, ahogy a menekültek megpróbálnak átjutni a határon. Külön figyelmet érdemel az egy szögből felvett autós üldözés és persze a ténylegesen lélegzetelállító levitációs jelenetek. Ezeket a képsorokat 30-40 méter magasban vették fel, CGI helyett egy speciális felfüggesztési technika segítségével. A repülés egyébként stílusában is sokkal élethűbb és valóságosabb, mint például az Acélember zöld háttér előtt felvett jelenetei. A film végleges formáját, a helyenként a hosszú beállítások ellenére is irgalmatlanul pörgő ritmust Jancsó Dávid, a film vágója hozta létre, ebben is csak a nagyon szőrös szívűek találnának bármi kivetnivalót. A technikai megvalósítás nemhogy európai, hanem egyenesen világszínvonalú.
A film polifóniában túltengő zenéjét Jed Kurzel szerezte, aki a rendező szerint Jóhann Jóhansson mellett egyike napjaink progresszív, haladó szellemű zeneszerzőinek. A zene elképesztő módon egészíti ki a képi világot, pont olyan fojtogató és szürreális, mint a képkockák. Kurzel komponálta a Macbeth és az Alien: Covenant score-át is.
A végeredmény egy sokrétű, mély és elgondolkodtató film. Az a fajta, ami mindenkihez szól, mégis a moziba járók nagy többsége figyelmen kívül hagyja. Egy valós, húsbavágó problémákra reflektáló alkotás, ami emlékeztet minket, hogy a mostani vészterhes időkben se felejtsünk el felnézni. 8/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
