[Supernatural Movies]

Kérem vízimentő úr, hagyjon megfulladni - Baywatch

2017. július 12. - Creativ3Form

Én vagyok a part

Mindenki emlékszik még a Baywatchra. A tengerparton játszódó vízimentő csapatra, akik szuper lassításokkal vegyített futások közepette mentették meg a fuldokló embereket, miközben megoldottak pár bűnügyet, és amiben olyan nevek voltak a főszereplők, mint David Hasselhoff és Pamela Anderson. Ezt az egyszerűbbnél is egyszerűbb alapkoncepciót dolgozza fel eme mozifilm is, amire olyan neveket sikerült szerződtetniük, mint Dwayne „mindenbenottvagyok” Johnson, Zac Efron valamint az égszínkék szemekkel hódító (bizony ám, a szemeire tértem ki) Alexandra Daddario. Történetünk szerint az elkötelezett és mindenki által ismert illetve szeretett Mitch Buchannon (Dwayne Johnson) vezeti a jól működő Baywatch csapatát. Ő és az emberei biztosítják a parton megforduló és nyaraló emberek biztonságát. Az idei évben, ahogy fennállásuk szinte majdnem minden évében, ezúttal is egy verseny keretein belül terveznek újonc toborzást. Ha elég kitartó vagy, gyorsan tudsz cselekedni és ráadásul gondolkozol is mielőtt bármit lépsz egy vészhelyzet megoldásának érdekében, akkor helyed van a csapatban. A feltételek adottak, de nem mindenki gondolja úgy, hogy neki kötelezően végig kell csinálnia ezt a versenyt ahhoz, hogy a csapat tagja lehessen. Matt Brody (Zac Efron), a kétszeres Olimpiai bajnok úszó úgy gondolja, a két csillogó érme bőven elég bizonyíték arra, hogy alkalmas a feladatra és „felvételi” nélkül is magára öltheti a Baywatch egyenruhát. Természetesen Mitch és a csapata ezzel nem ért egyet. Az ő kis játékuk mindennapjait zavarja meg egy drogügyleti képlet, ami nem csak az emberek életét veszélyezteti, de bizony a part és a Baywatch jó hírét is kockára teheti. Mitch és csapata tehát elhatározza, hogy a helyi rendőrség és a főnökük intő szava ellenére, maga jár utána a dolgoknak és tesz pontot az ügy végére.

logo_baywatch.jpg

Pisiljünk az árral szemben

Eme mozifilm úgy döntött, hogy nem fogja komolyan venni magát és a vígjáték elemeit felhasználván úszik az árral. Hogy miként sikerült ez? Nos, valahol a kínos és az éppen hogy nézhető határvonal közepén ért földet. A film első nagyjából fél órája közel nézhetetlen. Olyan érzésem volt, mintha nem lett volna forgatókönyv, csak feljegyzések lettek volna felkarcolva egy A4-es papírra.

Hétfő:

- kínos egysoros Dwayne szájából

- ciki és túlhasznált farok, illetve mellekkel kapcsolatos poénok

Kedd:

- még több kínos egysoros

- még több farok és mell

- legyen egy motivációs beszéd jelenet valamint egy kis vízimentősködés ha már Baywatch

Simán egy gyengébb TV film szintjét hozta a film eleje, nem is nagyon akartam elhinni, amit láttam. Fel nem tudom fogni agyilag, hogy miért tartunk még mindig ott, hogy egy vígjáték poénjainak 80%-át a farkakkal és mellekkel kapcsolatos jelenetekkel akarják eladni. Egyszer-kétszer még okés na de, hogy kb. minden második jelenetben legyen egy, az nálam nem fér bele, pedig nem félek beismerni, hogy néha bizony jókat tudok röhögni az ilyesfajta humoron is. Itt azonban totál nem működik az egész, hanem csak inkább kínossá teszi az összképet. Emellett a karakterek is totál semmilyenek, a lányok amellett, hogy szexiek, semmi személyiséggel és szerethetőségi faktorral nem rendelkeznek, a pasi fogat közül pedig csak Dwayne hozza az elfogadhatót, de tőle megszokhattuk, hogy nincs olyan szerep, ami ne állna jól neki. Zac karakterének felépítése ugyan nem rossz, de a dramaturgiája helyenként megbicsaklik és a két szék közé esik. A vicces fiúnak szánt, kissé duci srác meg annyira próbál poénos és szerencsétlen lenni, hogy egyik se jön össze neki igazán. Igaz, van egy-két vicces jelenete, de maximum az „elmosolyodsz rajta” kategóriában, és nem a „de jót röhögtem” szinten. A Priyanka Chopra által megformált rossz fiú…illetve rossz leányzó pedig még annyira sem komolyan vehető, hogy a fejünket fogjuk miatta. Jól működő poén lett viszont a régi széria elhíresült, szuperlassításos futásának a kifigurázása, amit többször is elsütnek, a többi poénnal ellentétben azonban ez minden alkalommal üt. A végére természetesen kapunk egy kötelező Hasselhoff jelenést is, de szerintem nincs olyan ember a földön, aki ezen meglepődik majd. A katasztrofális kezdés után azonban mintha felébredtek volna a készítők illetve végre a rendező a kezéhez kapta volna a forgatókönyvet, ugyan is miután a drog ügylet egyre jobban elkezd kibontakozni, a film is elkezd átcsúszni a nézhető kategóriába. Az egysorosok csökkennek és a nemi szervekkel kapcsolatos poénoknak is hátat fordíthatunk. Természetesen akkora minőségugrás nem következik be, hogy elfelejtsük neki az első fél órát és végül is elégedetten hagyjuk el a mozitermet, de az mindenképpen elmondható, hogy a kritikán aluli kezdés után valamelyest mentették a menthetőt…igaz, addigra már nem sok minden maradt, amit menteni lehetett volna. Két dolog van csupán, ami dicséretet érdemel. Az operatőri munka és a vágás. Az összes kimentős, jetski valamint motorcsónakos üldözés remekül van felvéve, amikhez rendre jóféle vágás és kellemes muzsika párosul. Ilyen téren dicséret illeti a készítőket, mert tényleg remek képekkel operáltak.

baywatch-movie-set-1-1024x688.jpg

Failwatch

A Baywatch tehát nem lett jó film, pedig az alapkoncepcióban simán benne volt, hogy egy kellemes vígjáték legyen, ami addig ameddig tart, szórakoztatni tudjon. Ám sajnálatos módon nem jött össze neki, és míg az eredeti, Hasselhoff vezette széria simán belefér az „annyira rossz, hogy már jó” kategóriába, addig a Dwayne Johnson féle 2017-es változat szimplán csak simán rossz és felejthető. Ha valahogy túléljük az első fél órát, szórakozásban akkor is csak nagyon kevés részünk lesz és hiába a jó nevek, a szexi lányok és a szépen felvett vízimentős részek, ez a recept bizony félrement, és nem igazán tudnám ajánlani senkinek a moziban való megtekintést. Az idei hónapban még rengeteg remek film jön, inkább tartogassátok azokra a pénzeteket. 4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6012659805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.07.13. 07:03:40

Izmokról, fenekekről, cicikről szóló film.

A nép fia 2017.07.13. 22:15:37

Ez a film észbontóan szórakoztató!!!

Creativ3Form 2017.07.13. 23:04:44

@A nép fia: Ízlések és pofonok, én inkább kínomban mozgolódtam rajta. :-/
süti beállítások módosítása