[Supernatural Movies]

Túl a piros ajtón - It Comes at Night

2017. augusztus 30. - hannigabi

Az It Comes at Night előzetesét látva mind a szakma, mind a közönség egyből az év horrorjaként kezdte el emlegetni a filmet. És ebbe a halmazba én is beletartoztam. Elképesztő feszültséget és hangulatot sugárzott magából. Elvárásaim pedig akkor szöktek az egekbe, amikor megláttam, hogy ugyanaz a Trey Edward Shults rendezi, aki pár évvel ezelőtt a Krisha című remekművet is. Joel Edgerton pedig szimplán az egyik kedvenc színészem, szóval úgy gondoltam sok baj nem lehet. És, ha nem is olyan lett, mint előzetesen vártam, az It Comes at Night így is nagyszerűre sikeredett.

itcomesatnight.jpg

Paul és családja elzárva élnek a világtól, ahol egy ismeretlen vírus pusztít. Szigorú szabályok korlátozzák azt, mit és hogyan kell csinálniuk. Ajtóikat rendesen kell zárni, egyedül nem kóborolhat el senki a háztól, és a legfontosabb, hogy éjszaka nem szabad kimenni. Egy nap viszont egy idegen embert fúj a szél a házukba, akinek családját muszáj befogadniuk, hogy nem fogyjanak ki az ételből, és hogy együtt vegyék fel a harcot azzal, ami odakint leselkedik rájuk.

A történet kellően misztikusra sikerült, és ezt a misztikumot Shults remekül adaptálja a képre. Mert második nagyjátékfilmje bizony az ő direktori bravúrja. Rendezése lehetetlenül kimért és visszafogott. A házat, és annak közvetlen környezetének minden kis zegzugát megismerjük, a szűk, kis folyósokon pásztázó kamera rettentően klausztrofób érzést kölcsönöz a hangulatnak. A kamerakezelés minden dicséretet megérdemel, mert általa még azok a jelenetek is pattanásig feszültek, ahol egyébként tudjuk, nem történhet semmi ijesztő. Legyen ez akár a két férfi italozása, akár egy közös vacsora.

És a szkriptnek abszolút szüksége is van Shultsra, mert alapjába véve az egész sztori posztapokalaptikus közhelyeken alapszik. De egyszerűen nagyon ügyesen vannak ezek egymásra pakolva és elmesélve, méghozzá olyannyira, hogy fel sem tűnik, mennyire nem mutat tulajdonképpen semmi újat. És ez a legfőbb oka annak, hogy nem tudom hova dicsérni a rendezői munkát. Arról nem beszélve, hogy hiába nincsen túlbonyolítva a sztori, megelőlegezem neki, hogy az év legkegyetlenebb és legkiábrándítóbb végjátéka ezé a produkcióé. Kendőzetlenül tárja a szemünk elé azt, hogy egy ilyen világban milyen farkastörvények uralkodnak, és hogy nincsen jó, erkölcsös döntés egy olyan szorongató szituációban, amit tényleg túl akarunk élni.

itcomesatnight2.jpg
Az i-re a pontot a színészi játék teszi fel. A gárda minden tagja iszonyatosan beleéli magát a szerepébe. Külön említést két ember érdemel. Az egyik Kelvin Harrison Jr., aki viszonylag új még a szakmában, de tökéletes volt a felnőni kész, de apja vigyázó kezei közül kiszakadni képtelen Travis szerepében. A másik pedig – nem meglepő módon – Joel Edgerton, aki a családját mindenáron megvédő apa szerepében egyszerűen lehengerlő.

Tehát a karakterek, az őket alakító színészek, a díszletek, az atmoszféra, a zene, a rendezés, és az a szikár végjáték bőven elég, hogy kompenzálják az amúgy kissé sablonos és nem igazán túlbonyolított történetet. Arról nem is beszélve, hogy a játékidő egésze alatt alig mertem levegőt venni, annyira hátborzongató és feszült az egész. Trey Edward Shults egy hatalmas tehetség, akinek tehetsége adva van ahhoz, hogy idővel korszakos mesterműveket alkosson. 9/10

A film MAFAB adatlapja.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon és Twitteren

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr8112791250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PublicEnemy 2017.08.31. 14:50:59

Már nagyon várom ezt a filmet.
Olyasmire számítok, mint a The Witchnél, hogy nem (csak) maga a történet a lényeg, hanem a hangulat keltés az operatőri, rendezői munka.
A leírás alapján fasza lesz. :)

Victor Franco 2017.08.31. 22:17:53

Szerintem roppant unalmas volt, nem is néztem végig.
süti beállítások módosítása