Az év legfagyosabb thrillere - Wind River: Gyilkos nyomon

2017. szeptember 05. - Duba Dániel

A társadalom fokozatosan kiszoruló peremén, a földrajzi szélességi fokok embernek nem való határvidékén még élnek azok az ősi, a törvényben meghatározott igazságszolgáltatás keretein kívül eső igazságok, melyeket évszázadokkal ezelőtt a nyugati civilizáció szorított zsoltárok és evangéliumok, majd később cikkelyek és paragrafusok szűk korlátai közé. Taylor Sheridan szinte hiba nélküli szocio-trilógiája a Sicario és a Hell or High Water után a Wind River című filmmel most teljes egésszé állt össze, hogy végleg alámerüljön Amerika gazdag múlttal rendelkező, de jövő nélküli társadalmi rétegeinek purgatóriumába. Úgy fest, az idei év is megkapta a maga szikár, kíméletet nem ismerő, kőkemény krimi-thrillerét.

wind_river_main.jpg

Wyoming indián rezervátumába óriásit nyújtózva ér csak el a szociális háló, de még így sem ér el mindenkihez. Az itt élő őslakos indiánok a múltba révedve, a beléjük nevelt dühvel és kilátástalansággal néznek farkasszemet reggel a tükörben. Ahogy a film is egy ponton kimondja: már csak a hideg és a csend az a két dolog, amit még nem vettek el a helyiektől. A hegyláncok övezte térségbe a tél sosem jön el, de csak azért, mert el sem megy. Még augusztus közepén is fél méteres a hó, ami ha egyszer betemet valamit, az ott is marad örökre. A fiatalok vagy délebbre menekülnek, vagy a drogba. Egy helyi 18 éves lány pedig egyenesen a halálba.

A nyitó képsorokon átfagyva, mezítláb, vért köhögve rohan a hold irányába, de a hideget nem bírja sokáig, és a tüdeje feladja. A nyájat ritkító vadak leölésére szerződött Cory Lambert talál rá (Jeremy Renner élete szerepében). Nem sokkal utána megérkeznek a szövetségiek, jobban mondva egy szem ifjonc, keveset tapasztalt FBI-os csirke (Elizabeth, a legtehetségesebb Olsen-lány), akinek quanticoi tantervében láthatóan nem szerepeltek a szélsőséges környezetben való életben maradás és nyomolvasás igen hasznos tárgyai. Összeállva a seriffel és a helyi terepviszonyokat rendkívül jól ismerő Coryval, megindul a versenyfutás az idővel, mert a hó csak esik, és mint mondva volt, ha az egyszer betemetett valamit...

wind_river_3.jpg

Mivel a Wind River forgatókönyvét az a Taylor Sheridan írta, aki a Sicario, és az aranyszobrot érő Hell or High Water szkriptjét is papírra vetette, nagyon jól tudtam, hogy mivel NEM fognak gurigázni a filmben. Persze arra számítani sem mertem, hogy minden idők talán egyik legdurvább mexican standoffja bomlik majd ki a film egy pontján, aminek láttán még Tarantino is felhúzhatta a szemöldökét. Egyik pillanatban a feszültségmérő mutatója még a nullán pihen, de mire egyet pillogsz, már hangos kattanással akad ki a végponton, ahol mindenki csak egy pöccenésre van attól, hogy kieresszen magából egy teli tár ólmot, majd újratöltsön – feltéve, ha túlélte az első sorozatot.

Alapvetően is feszült film a Wind River, de vannak pillanatai, melyek olyan letaglózóan energikusak és kemények, hogy legalább annyira a székhez szegezik a nézőt, mint legutóbb a Dunkirk hullámvasútja. Az erőszak néhol lassan, jelenetről jelenetre építkezve tör ki, néhol meg olyan hirtelenséggel, hogy még arra sincs időd, hogy kiforduljon a gyomrod. Mivel Sheridan nem csak a forgatókönyvet jegyzi, hanem a rendezést is, az megállapítható, hogy ő mára az egyik legizgalmasabb, legmegbízhatóbb filmes szakivá érett, pedig igazi filmes pályájának viszonylag az elején jár.

elizabeth-olsen-in-wind-river.jpg

Jeremy Renner, aki mostanában túl sok időt szentelt karrierjéből mellékszerepeknek, egészen jól játszik, de ezt a forgatókönyv meg is követeli. A lánya elvesztése miatt felőrölt házassága legalább annyira megkeményítette a karaktere arcát, mint a kinti zord hideg, a megtalált holttest pedig ismét belemélyeszti karmait a gyász sosem múló sebeibe, Renner viszont profin oldja meg a szerepet. Ez már csak azért is meglepő, mert sosem tartottam egy igazán karakteres színésznek, és nehezen tudtam elfogadni főszerepben. Hiányzik belőle egyfajta sűrű jelenlét, vagyis csak hiányzott. Eddig.

Arcából most sem mutat sokkal többet, de ez a hófödte, kietlen, zord környezet az ő vadászterülete, beleolvad, eggyé válik vele, és az ég irgalmazzon annak, aki oda merészkedik. Pedig az Olsen lány megpróbálja, de Sheridan nagyon is okosan nem enged teret egy fikarcnyi romantikának sem. A most már sokadszorra visszatérő Nick Cave és Warren Ellis páros által írt zene mindig eszünkbe juttatja, hogy ez nem az a film.

wind_river_2.jpgMondjuk erre a jelenetre nem emlékszem...

Az Amerikát érintő szociális problémákat megpengető neo-western tematikára felhúzott Wind Riverben a nők elleni erőszak és az amerikai őslakos közösségek magára hagyásának problematikáival szembe forduló karakterek, lovak helyett motoros szánon robognak a végső leszámolás felé. Ezt vizuálisan talán kevésbé megkapóan tálalják, mint elvárható lenne egy ilyen kaliberű filmtől, hiszen az operatőri feladatokat ellátó Ben Richardson csak nagyon ritkán feledkezik bele a totálokba, de így az üzenet talán még egyértelműbb: a valóság nem szélesvásznú, az annál egy sokkal bensőségesebb, közvetlenebb megközelítést kíván. A film a maga két órájával nem siet, nem kapkod, építi, fejleszti a karaktereit, de közben nagyon jól tudja mikor kell meghúzni a ravaszt. Hibátlan tempóban hömpölyög, és azt is megérzi mikor kell legördíteni a függönyt. Majdnem tökéletesen párba állítható az egyébként szintén remek, ausztrál Mystery Roaddal.

A Wind River megalkuvás nélküli konklúziója az író-rendező, Taylor Sheridan, sajátos – a modern kor törvényeit a régi, vad, szél és homok csiszolta, íratlan, "ölsz, vagy meghalsz" farkastörvényeivel ütköztető – trilógiájának. A Sicario a mexikói határon tomboló erőszak és drogpokol hullámainak feltárásával sokkolta a nézőit, míg a Hell or High Water a társadalomból kisodródott kisemberek felszínen maradását, élni akarását csomagolta Texas sivár és poros, de mégis gyönyörű képeibe. A Wind River már nem vacakol a csomagolással. Úgy dolgozik, mint egy ragadozó. Lassan, megfontoltan, meglapulva, kúszva, aztán a szemed sarkából látsz egy villanást, és a következő pillanatban már csak a csámcsogást hallod. 9/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6412802990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.