[Supernatural Movies]

Nem mind arany, ami fénylik - Kingsman: Az aranykör

Marilizáljuk a legahuánát

2017. szeptember 20. - Mikesi Tomi

A Kingsman: Az Aranykör megpróbál még egy lapáttal rátenni az atomcool és visítva röhögős első részre és ami azt illeti, ebben nem is vall kudarcot.

kingsman1.jpg

Matthew Vaughn első folytatása rendezőként, hiszen a Kick/Ass második részét már nem ő dirigálta.  Eddigi filmjei mind kitűntek az egyedi koncepcióik és stílusuk miatt. Vaughn filmjei mindig pörgősek, viccesek, egyedi látványvilággal és harcábrázolással rendelkeznek és irgalmatlan képi humorral operálnak. Valahogy így írhatnánk le az igényesen szórakoztató film ismertetőjegyeit is. Csakhogy ezúttal nem valami újat húzott elő a kalapjából, hanem már egy ismerős trükköt próbált eladni, csupán csavart egyet az eddigi tálaláson.

A Kingsman ügynökei egy teljesen újfajta módon támadó ellenséggel kell, hogy szembenézzenek, ráadásul az első lépése teljesen váratlanul éri az ügynökséget. Miután Poppy, a drogkartell főellen (Julianne Moore) a londoni központot úgy, ahogy van felrobbantja, Töki és a csapat megmaradt tagjai kénytelenek segítségért fordulni az Egyesült Államok-béli testvérszervezetükhöz, a Statesmanhez. Az amerikai cowboyok pedig örömmel szövetkeznek a világuralomra törő gonosz ellen.

275386_1500595704_8109.jpg

Mitől lesz jó egy folytatás? Attól, hogy az előzményekhez hűen, annak hagyományait és bevett elemeit habozást nélkül tovább viszi? Attól, hogy a rajongók elvárásainak és kívánságainak eleget téve változtatnak az eredeti elképzeléseken? Vagy esetleg attól, hogy még több sztárral tömjük ki, hadd gyűljenek a prolik?

A Terminátor 2: Az Ítélet napja, A Birodalom visszavág mind azért nagyszerű folytatások, mert továbbgondolják az alapanyagot. A karaktereket tovább árnyalják, méghozzá azok cselekedetein keresztül, kimaxolva a „show, don’t tell” szabályt. Schwarzi az első részben a filmtörténelem egyik legkeményebb rosszfiúját alakította, a folytatásban viszont rettenthetetlen őrangyalként tért vissza. Han Solo a folytatásban sokkal érzékenyebb és még lazább lett. Ugyanakkor a történetek is más tónust és jelentőséget kapnak. Az első Halálosztó egyetlen ember kiiktatása miatt jött, így a történet is csupán néhány karakter körül forog. A második részben már sokkal komolyabb a tét, a világ sorsa, ráadásul a thriller hangulat helyett egy vérbeli akciófilmet kapunk. A Birodalom visszavág pedig azóta is a Star Wars univerzum legjobban sikerült filmje, az első rész gyermekmese szerű világát pedig kellemetlenül és kiábrándítóan életszerűvé varázsolta.

A Kingsman első része a tökéletes kémfilmparódia. Megvan benne minden, ami egy jobban sikerült James Bond részben, (gyönyörű nők, trükkös járművek és eszméletlen fegyverek, röviden, a hím soviniszta vágyálom), sőt, az egész egy coming of age sztorival megbolondítva, hiszen a főszereplő itt ismerkedik meg a titkos ügynökök csodálatos világával, miközben a helyét is megtalálja a világban.

275386_1500595688_7133.jpg

Vagyis egy folytatás bevállalása komoly kihívásokkal állítja szembe a készítőket, attól függetlenül, hogy mi lesz az új film célja. Nem arról van szó, hogy Vaughn csak le akarta volna tudni Az aranykört. Láthatóan rengeteg energiát és kreativitást fektettek bele, csupán nem változtattak az alapkoncepción. Az egész kap egy ilyen drogprevenciós jelleget, illetve nehéz eldönteni, hogy a film most akkor tulajdonképpen ellene, vagy az ésszerű legalizálás mellett kampányol.

A színészi alakításokat felesleges kitárgyalni, sok nagyszerű színész szerepel ebben a filmben, de a bennük rejlő lehetőségek kiaknázása újfent nem ennek a műfajnak a sajátossága. Ráadásul a karakterek kidolgozása is hagy némi kívánnivalót maga után.

275386_1503925653_3212.jpg

A filmzenéről annyit, hogy a főtéma hallatán még mindig kiráz a hideg, bár kicsit mintha túl sokszor szerepelt volna. Egyébként néhány akkurátusan elhelyezett popszámtól eltekintve a filmzene a háttérből figyel, és nem igazán vonja magára figyelmet. George Richmond, az első Kingsman és az Eddie, a sas operatőre megint csak megmutatta, hogyan lehet egy ilyen akció-vígjátékot igazán feldobni. A film játékideje a maga 140 percével elsőre hosszúnak tűnhet, de egyrészt szükséges a történet kellő mélységű bemutatásához, másrészt pedig gyorsan elrepül. A film humora fergeteges és nem rest önmagát vicc tárgyává tenni. Néha már olyan elborult szintre lép, hogy Seth MacFarlane is elégedetten csettintene.

A második felvonás egyedüli komoly hibája, hogy nem vállalja a kockázatot, hanem a már bevált formulát alkalmazza. Viszont borzasztóan szórakoztató még így is, könnyed felüdülés. Amit vállal, azt hiánytalanul teljesíti. Ja, és benne van Elton John. 7/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr5412881236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása