Az egész egy elkaszált Dűne-adaptációval kezdődött. Alejandro Jodorowsky avantgárd filmes az 1970-es évek elején, valamikor A szent hegy után a fejébe vette, hogy a sci-fi Bibliáját, Frank Herbert Dűnéjét a vászonra álmodja. Éveken keresztül toborozta hozzá embereit, sikerült többek között meggyőznie a Pink Floydot, Orson Welles-t és Salvador Dalít, illetve neki köszönhetően olyan szakemberek kerültek a hollywoodi producerek radarjának látóhatárára, mint Jean Giraud (avagy Moebius), H. R. Giger vagy Dan O’Bannon, akik ugyebár később összehozták az Alient. A projekt azonban tiszta szerzői ambíciója ellenére is álom maradt csupán, ugyanis Michel Seydoux producer pénzcsapja apadni kezdett, a külső forrás, egy nagyobb filmstúdió meg egyszerűen nem akart befektetni egy ennyire kockázatos filmtervbe.
A füstbe ment terv megtörte Jodorowsky-t, akinek ezzel élete legnagyobb lehetősége veszett el, s nem maradt belőle más, mint egy több ezer oldalas storyboard, benne a szakemberekkel megbeszélt valamennyi ötlettel és Moebius azokhoz készített illusztrációival. Aztán majd’ egy évtizeddel később, az 1980-as években a filmest újra megszállta az ihlet: ha az a fránya gyermek nem jön világra természetes úton, akkor itt az ideje a császármetszésnek. Más szóval újra felvette a kapcsolatot Moebius-szal, a francia rajzmesterrel, mondván mégsem szabadna ennyi munkát hagyni kárba veszni, ezt a szürreális ötletbörzét valahogy el kellene juttatni a nagyközönséghez. Mindez pedig képregények formájában, az Incal hat kötetével kezdődött, avagy Jodorowsky képregény-univerzumának, a Jodoverse-nek az ősrobbanásával.
Ugyanakkor botorság lenne egyszerű Dűne-epigonként tekinteni az Incalra, lévén a herberti áthallások csak töredékét teszik ki történetének, a chilei filmes szabad szellemű átiratának esszenciája viszont annál inkább megérződik rajta. A főhős, John DiFool, temérdek másik karakterhez hasonlóan a Tarot-kártyák egy-egy archetípusának leképezése, mint ahogyan azt a Dűne-filmnél is tervezte Jodorowsky. A projektből felsejlik a végtelenül hiú, magát arannyal körbevevő, androgün császár képe is, de számos jármű, épület dizájnja is stílusában leköveti a már említett storyboardban fellelhetőeket. Az echte herberti ihletként leginkább a disztópikus jövőben játszódó történet társadalmi hierarchizáltsága, kvázi-kasztosodása és természetesen a hatalom materializálódott formája, az Incal utáni küzdelem tekinthető. Viszont az Incal nem pusztán a sztori fűszere, Jodorowsky és Moebius mintegy felszentelve öntudatot adott ennek az apró tárgynak, ami ezáltal meggazdagodás helyett nem kevesebbet, mint az élet értelmét kínálja fel használójának.
A képregény első kötete (A Sötét Incal) pedig a sci-fi ponyvák száguldó és idegen lényekben/helyzetekben bővelkedő narratíváját biztosítja olvasójának, megspékelve egy jó adag ezoterizmussal, ami Jodorowsky életútját ismerők számára nem meglepő módon gyakran csapott át metafizikai poénná. A történetmesélés ezen, a mainstreamet magasztosabb gondolatokkal nemesítő alkímiája olyan csodálatosan működik, hogy az olvasás közben fel sem tűnik, mennyire jól ismert húzások degradálják az egyébiránt kifejezetten sokrétű cselekményt. A kiszámíthatóságot Moebius igazán figyelemre méltó részletességgel és kreativitással készített illusztrációi is elhomályosítják, mert mégis ki akadna fent pl. egy klisés zsaroláson, ha a kontextusban megvan a helye és látványban pedig egyedülálló élményben részesülhetünk?
Nem csoda, hogy akár a legnagyobb stúdióknál maradt Dűne-storyboardból, akár pedig az Incal képregényfolyamából rengeteg elemet emeltek át más történetekbe, esetenként (lásd „Incal kontra Az ötödik elem”) talán túlságosan is sokat. A szigorúan csak felnőtteknek szóló kötetek ugyanis az első alapján egyszerre nyújtják azt az önfeledt szórakoztatást, amit várnánk a popcorn moziktól, s komplexebb szociokritikai rétegei révén elgondolkodtatják azokat, akik szeretnek jobban elmélyülni egy fiktív világ szabályrendszerében. Örömteli, hogy végre magyarul is megtehetjük mindezt, méghozzá az eredeti, nem pedig a borzasztóan újraszínezett kiadás formájában. A nagy felületű lapok, a dombornyomott borító, a kiadói ígéret, miszerint ezúttal nem csak első kötet kerül a boltokba (mint ahogyan az sajnos megesett a Metabárók kasztjával), de leginkább az élmény feledteti az érte kért búsás árat.
Alejandro Jodorowsky - Moebius: L'Incal Noir ("The Black Incal")
Pesti Könyv, 2017, 48 oldal
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
