[Supernatural Movies]

Unalmas gyilkolás - Mészárlás szabály szerint

2018. január 20. - REMY

Évtizedek óta ugyanarra a sablonra épül az olyan filmek forgatókönyve, mint a Kill Theory-é, avagy a Mészárlás szabály szerint című alkotásé. Összejön egy haveri társaság, majd szépen egyesével elhullanak, mint a legyek. (Jennifer, Alex, Brent és a többiek most végeztek a főiskolán. A fiatalok vakációra indulnak a félreeső hétvégi házba, hogy megünnepeljék a diplomájukat. Az ünneplés azonban rémálommá változik, amikor egy szadista gyilkos célpontjává válnak.) Személy szerint Én oda vagyok az efféle mozikért, ugyanis a horror műfajon belül az élvezeti értékük egy kis odafigyeléssel akár a csillagos égig is felemelhető. Kreativitás terén igen hálás téma a tinédzserek legyilkolása, hiszen bármit, de tényleg bármit be lehet hozni annak érdekében, hogy végül csak egy – általában lány – maradjon életben.

killtheory2.jpg

Chris Moore hozzáállása viszont igencsak unottra sikeredett. Kelly C. Palmer forgatókönyvíróval karöltve pont azt sikerült elérniük, hogy ne legyen élvezhető mindaz, amit a képernyőt láthatunk. A Kill Theory ugyanis nem volt képes felvonultatni olyan karaktert/karaktereket, akiért/akikért szorítani tudtunk volna. Idegesítő, unalmas, a sablonkarakterek sablonjainak a sablonjai voltak az idétlen Daniel Franzese vezetésével. Emellett a gonosz személye is felejthetőre sikeredett... Így végül hiába volt viszonylag rövid a játékidő, a cselekmény oly annyira lassan telt el, hogy percenként kellett ránézni az órára, vajon mikor is lesz vége ennek a förtelemnek… 2,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr4711658164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása