Vágyak tere

2018. január 27. - kultúrfaló

Kortól és nemtől függetlenül mindenki vágyik arra, hogy szeressék. Így vannak ezzel a Mexikóvárosban élő idős utcalányok is, akik életünk nagyobb részét bájaikat árulva a téren töltötték. Van közöttük 50, de 80 éves is, olyan, akinek vannak gyerekei, de akár férje is volt már.

A filmet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk.

vagyak_tere.jpg

Dokumentumfilmet nézni mindig más tudatállapot, hiszen elgondolkodtat, párbeszédre sarkall, szemben a legtöbb mozifilmmel. Itt nincsenek hatalmas robbanások, rengeteg stábtag, a legtöbbször egy-két kamerát használnak csak az alkotók, aminek köszönhetően sokkal könnyebben megnyílnak az alanyok, és ha szerencsénk van, akkor még ütős mondatokat is kapunk, hiszen nem kell Coelhonak lenni, hogy olyan mondatokat halljunk, amik a stáblista lefutása után is elkísérnek. 

"Egy perc a szerelem. Aztán te elmész, én meg itt maradok egyedül."

A mexikói származású Maya Goded a Magnum Photos fotóügynökség fotósa 1998-2001 között a város prostituáltjait fotózta, majd 2016-ban elkészült a Plaza de la Soledad, a Vágyak tere című dokumentumfilmje. Carmen, Lety, Raquel, Esther, Angeles, Lupe a főszereplők, és nyíltan beszélnek a vágyaikról, érzéseikről, életükről, a családjukhoz és esetenként egymáshoz fűződő viszonyaikról is. A társadalom perifériáján élni sosem jó, ezeknek a nőknek azonban a legtöbbször még a gyerekkoruk sem volt rózsás, sokukat igen fiatalon megerőszakolták- van akit 8 évesen-, ami után a családjuk őket hibáztatta.

A vágyak tere szereplői között találunk olyat, aki az utcán neveli gyermekét; olyat, aki minden értékét a melltartójába csomagolva tartja, nehogy ellopják tőle; olyat, aki csak azért van együtt valakivel, mert szeretetre és valakihez tartozásra vágyik; de olyanok is akadnak, akik bátran vetik magukat bele egy bimbózó kapcsolatba, illetve akik már 14 éve élnek együtt. Bármilyen élet is jutott nekik, napközben szinte hétköznapi életet élnek hétköznapi gondokkal, viszont este ők nem haza mennek, hanem a térre. 

vagyak_tere3.jpg

Egy közösséget alkotnak, akik vigyáznak és figyelnek egymásra. És ahogyan a kamera őket mutatja, újra és újra énekelni kezdenek: elillant, sosem volt szerelmekről...az életükről.  8/10

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr2313604883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.