Ruhatárad legelegánsabb darabja - Fantomszál

2018. február 04. - Fincherista

Nem sok érv szólt amellett, hogy a Lincoln megformálásáért harmadik Oscar-díját bezsebelő Daniel Day-Lewis valaha is visszatérjen a nagyvászonra. A bemutatása idején öt éves pihenőt bejelentő színészóriás karrierjében nem ez volt az első önkéntes eltáv, a méltatlanul keveset emlegetett bokszfilmje, A bunyós után is fél évtizednyi szünetet kért. Akkor Scorsese és DiCaprio unszolására végül beadta a derekát, s a karrierjében mindig jó érzékkel szerepet választó Day-Lewis majdhogynem aranyszoborig vezette a New York bandái Bill Cuttingját. Ezúttal is kicentizve, de valóban öt évet kellett várni rá, hogy a filmmel egyébként is ritkán jelentkező színész újra elkápráztathassa közönségét. De mint általában, újfent megérte a várakozás.

todays_programme_landscape_image_phantom_thread.jpg

A szerencsés rendező korosztályának kritikailag legelismertebb filmese, a Fantomszállal immáron nyolc Oscar-jelölésig eljutó  Paul Thomas Anderson. Előző, egyben első közös munkájuk a 21. század egyik legkiválóbb alkotása, a Vérző olaj volt, amellyel talán csak a Magnólia vetekedhet a direktor filmográfiájában. A vad kapitalizmus sikerre éhes olajmágnását és egy apró közösség önjelölt vallási vezetőjét szembeállító történet tökéletesen beleilleszkedett Anderson munkásságába, aki jellemzően bátran nyúl kevesebbet emlegetett témákhoz, amelynek köszönhetően találhatunk filmjei között a pornó aranykorszakáról (Boogie Nights), a szcientológiai egyház manipulatív vezetőjéről (A mester), vagy komoly dühkezelési problémával küszködő elme szerelméről (Kótyagos szerelem) szóló történeteket. Legújabb filmje is folytatja a sormintát, s egyben tiszteletteljesen építkezik rendezőjének változatos karrierjéből.

A Fantomszál, az 1950-es évekbe elkalauzoló kosztümös dráma egy magának való divattervező érzelmi betörésének pazar krónikája. A cselekmény vázát a napjait szigorúan csak a rutinjainak és munkájának, avagy élete egyetlen igazi szenvedélyének szentelő Woodcock (Daniel Day-Lewis), a saját életét munkaőrült bátyjának szentelő nővér (Leslie Mansville), s az érzékeny múzsa (Vicky Krieps) konfrontációja adja. Hármasuk érzelmi ütköztetésével Anderson tanítani való módon mesél a nemi szerepekről, a párkapcsolatokat belülről mérgező egókról, s a múlt terheiről, melyek mindvégig ott lappangtak a csodálatos báli ruhák kiállításai mögött. A kiválóan megírt karaktereket még kiválóbb színészi teljesítmények keltik életre: Krieps törékenynek látszó, Woodcockba nyomban beleszerető múzsája a színésznő karrierjét a későbbiekben megalapozó alakítássá válhat, Mansville robotikus nővére sem véletlenül gyűjtötte be a számtalan jelölést, míg Day-Lewis a vélhetően utolsó alakításával is bizonyítja, hogy ő egyedülálló jelenség a filmtörténelemben, aki úgy éli be a vásznat, ahogyan talán senki, de mégsem nyomja el kollégáit, tökéletes harmóniában (jelen esetben inkább diszharmóniában) osztozkodik velük a jeleneteiben.

A kivételesen az operatőri szerepet is magára vállaló Anderson élvezettel fényképezhette filmjét, a divatvilág szebbik oldalát jól megkapó, színészeit érzékenyen lekövető, statikusból dinamikusba váltó beállításai, s a főleg az autós jeleneteknél kirívóan hitchcocki húzásai látványban a kortárs felhozatalból kiemelkedő filmmé varázsolják a Fantomszálat. Zeneileg is igazán elit elegancia lengi körül alkotását, lévén Greenwood zongorája nagyon lágyan illeszkedik a filmszövethez, de amikor kell, dallamai a suspense mesterének filmjeit e téren is felelevenítő szólamokba váltanak. Történeti díszítőelemként pedig felsejlik a rendező sajátságos humora, a Woodcock-család mások érzéseit semmibe vevő stílusa, mely szurkálódások finom komikumokká nemesednek, mintegy kicsit kiengedve a pattanásig feszített húrokat. Ugyanakkor megjegyzendő az andersoni filmeket nem ismerők számára, hogy a Fantomszál sem siet sehova, lassú lefolyású filmként sok apróbb momentumból építkezik, melyeket végig kellő türelemmel és odaadással megkomponált jelenetek adják.

phantom-thread-tickets-on-sale-n.jpg

Egyetlen hibaként az Andersontól megszokott katarzis elmaradását, illetőleg minimalizmusát tudnám felhozni. A végig csodálatosan építkező film zárása talán gyengédebb a kelleténél, nem töri szét úgy nézőjének lelkivilágát, ahogyan azt talán várhatta volna. Aztán persze az is lehet, hogy a legközelebbi megtekintésnél már így lesz számomra teljes a kép, és szimpla kekeckedésnek fogom aposztrofálni jelen kritikámat. Mivelhogy a Fantomszál, csakúgy mint az ember legelegánsabb ruhája, a jeles alkalmak legtesthezállóbb darabja, amelyben jól, többnek érzi magát a viselője. Egyben - már amennyiben tartja magát a szavához - Daniel Day-Lewis karrierjének méltó zárása, a való életben is saját törvényei szerint alkotó művész önreflexív búcsúja. 9,5/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr1713629788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.