Mark Frost: Twin Peaks titkos története

2018. február 12. - kultúrfaló

Ha a város nevének hallatán azonnal rávágjuk – kevés gondolkodás azért megbocsátható –, hogy Tuskó Lady; Dupla R; BOB; a baglyok nem azok, amiknek látszanak; a vörös szoba, végezetül kedvenc szereplőnk nevét, akkor nagyon fogjuk élvezni ezt a könyvet.

twin-peaks-tabla.jpg

Nem is Twin Peaksről lenne szó, ha nem rendhagyó módon közelítenék meg és mesélnék el a történetét. Mark Frost igen nagy fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy mintegy  speciális összekötésként megírja a város történetét a 3. évad felvezetésként. És olvasás közben szinte látjuk magunk előtt, hogy mennyire élvezhette az írást. Amilyen rendhagyó és újító volt a maga idejében a sorozat első két évada, a történet is legalább ugyanennyire az. Van itt minden, csak fogékonynak kell lennünk az olvasottakra. Azonban ha ez megvan-és egy Twin Peaks rajongótól ez alapelvárás-, akkor nagyon fogjuk élvezni az egészet és szinte felfaljuk a 368 oldalt. 

A könyv szerkezete roppantul szokatlan, talán nem is találkozhattunk még csak hasonlóval sem eddig. 2016. júliusában előkerül egy azóta is aktív nyomozás helyszínén egy dosszié, ami a magát Archivistának nevező személy átfogó munkája. Ezt adja át Gordon Cole FBI igazgató-helyettes (azonnal bevillan David Lynch alakította teljesen süket figura) a kezdő ügynöknek, hogy járjon utána és vizsgálja meg a dossziéban található információk, személyek, történések valóságtartalmát és kapcsolódási pontját. Tamara Prestonnak pedig-és vele együtt nekünk is- igencsak meg kell dolgoznia az olvasottak igazolásával, mert egy nagyon széleskörű és kiterjedt anyagot kapott kézhez. A teljesség igénye nélkül van itt minden, amit el tudunk képzelni (olyan is, amit kevésbé), kezdve Merriwether Lewis és William Clark által vezetett expedíciójával, az indiánok mondavilágán keresztül az UFO észleléseken Roswellnél és egyéb helyeken, Twin Peaks és környékét átölelő rejtélyes eseményekkel bezárólag. Persze a legtöbb lakó életébe is bepillantunk, egyikük-másikuk sorsa is tisztázódik, de az is előfordul, hogy a múltjukra is fény derül. 

large_tp-fwwm-11.jpg

Az Archivista pedig igen nagyszabású munkát végzett: a dosszié lapjain újságcikkek, titkos jelentések, magán- és telefonbeszélgetések összegyűjtött leirata, szemtanúk beszámolói elevenednek meg. Ezek mellett pedig hol magyarázatként, hol kiegészítésként, esetleg hitelesítő célzattal, végig olvashatjuk Preston ügynök megjegyzéseit. 

Ahogyan fogynak az oldalak, és szállunk egyre mélyebbre az amerikai történelemben, egyre inkább érezzük, hogy minden egyetlen irányba, a rejtélyes városba vezet és hogy semmi sem történik/történt véletlenül. És ha a legelején még kételkedtünk volna abban, hogy vajon mi fog kisülni az egészből (és hogy a dossziéban talált iratoknak mégis mi köze van Twin Peakshoz), az indián háborútól indulva egyszer csak mégis eljutunk szeretett városunkhoz és lakóihoz, ne aggódjunk, mindennek megvan a maga ideje. Türelmesnek kell lennünk, hiszen a dosszié roppant átfogó és szerteágazó munka, végül minden a helyére kerül.

Mark Frost könyve abszolút szerethető és nagyon élvezhető, előzetes ismeretek nélkül azonban ne fogjunk hozzá, mert nem fogjuk tudni, hogy kik a megelevenedő lakosok. Fanoknak viszont minden körülmények között kötelező, akár láttad már a harmadik évadot, akár nem. Ha ez utóbbi sajnálatos eset áll fent, akkor remek felvezetés lehet. Ha pedig igen, akkor pedig nagyszerű kiegészítést, illetve többletinformációkat ad. 

6zao4jyu7a8fg8lrs.jpeg

Mark Frost - The Secret History of Twin Peaks

Athenaeum Kiadó, 2016, 368 oldal.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

http://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr7513590407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.