James Wan, a Fűrész-filmek atyja a 2010-es esztendőben egy új szériának rakta le az alapkövét. Felhagyott a csonkolással és a játszadozásokkal, az Insidious-ban a természetfeletti lények és a túlvilág elméletei kapták meg a főszerepet. Azonban függetlenül attól, hogy már Dunát lehetne rekeszteni az efféle filmekből, Wan képes volt tisztességes melót végezni.

Renai és Josh egy fiatal házaspár és egyben büszke szülők, akik szert tesznek egy remeknek tűnő házra, ahova azonnal be is költöznek. Nem sokkal ezután kisfiúk balesetet szenved és kómába esik. A szülők nagyon aggódnak gyermekükért, azonban félelmeik csak tovább erősödnek, amikor kiderül, hogy a házban gonosz erők lakoznak, melyek most eszméletlenül fekvő gyermekük testére pályáznak…

Viszonylag lassú, komótos tempót diktáló, jumpscare-t csak nagyon ritkán használó alkotás az Insidious. És pont emiatt működik igazán jól!

Annyira, de annyira hidegen hagynak már az olyan horrorfilmek, amik nem szólnak másról, csak az ijesztgetésekről. Totális csend, majd egy hirtelen éles zaj egy megjelenő formával. Ki nem ugrana meg egy kicsit is a székében, mikor éjszaka egy fülessel a fején nézi a filmet, de most őszintén? Viszont nem ettől lesz jó egy horror. Az, hogy valaki felhasznál bizonyos pillanatokban jumpscare effekteket, még nem jelenti azt, hogy túl kell tolni. James Wan ezt tökéletesen tudta. Tudta ezt már a Fűrészeknél is, de rájött, hogy egy démonos/szellemes film sem a hirtelen zajoktól fog megfelelően működni. Így pedig a lehető legtöbb energiát a hangulatkeltésre használta.

Az Insidous ugyanis egy élvezhető horror, aminek kiváló az atmoszférája, és még a színészekre sem lehet panasz. Röviden és tömören: Egy jó horror. De nem hibátlan! Wan ugyan tisztességesen alkotta meg a filmjét, de nem mert kockáztatni. A biztos győzelemre rakott és meg is nyerte.

Az Insidious egy újabb házas horror lett, ami már sokat látott sablonokból épül fel, függetlenül attól, hogy mindezt elég jól teszi. (egy darabig) Azonban a zsáner által kötelezővé tett „ördögűzés” rész nem maradhatott el és sikerült egy közepes lezárást kerekíteni a filmhez. Ugyanis, mikor feltűnik a segítség, az addig megteremtetett feszült és magával ragadó atmoszféra eltűnt az éterben. A gonosz már nem volt olyan gonosz és rejtélyes, a film pedig kiszámíthatóvá és sablonossá vált. A „túloldal” megvalósítása pedig az alacsony büdzsé tökéletes szemléltető eszköze lett a maga ötlettelen kivitelezésével.

Így Wan hiába építette fel remekül a történetét, a végjáték lelombozó megvalósítása kárt tett az összképben. Bár ettől függetlenül sem lehet nem élvezni a filmet, de kár a végső felvonásért. 6,5/10